(Ezt a levelet megosztom mindenkivel, mert így megy ez. A "tisztító tûz" munkája után csak a csend és nyugalom marad. Nem a remény, hanem a biztos tudás veszi át a helyet!)
"Üdv Imre!
Gondolom emlékszel még arra, hogy a minap azt írtam az egyik hozzászólásban, hogy értem rég mi zajlik, de fáj nagyon. Erre azt írtad, hogy majd elmúlik a fájdalom. Hát jelentem, elmúlt.
Történt ugyanis, hogy a helyi jobbikosok, akik téged idehívtak elõadásra tavaly õsszel, s elõtte és azóta is itt olvasgatnak, ma a városi ünnepségen a Fidesszel karöltve Jobbikos lobogó alatt koszorúzgatott, olyan természetességgel, mintha nem tudnának semmit. Na, ez nálam betette a kaput. Mi bírja még rá mindig õket, hogy ezt tegyék, hiszen a képviselõ testületbe nem jutottak be, és ismerem a hozzáállásukat is az országban folyó dolgokhoz.
Rá kellett döbbennem, hogy ebben a 6500 lélekszámú városban a gyermekeimen kívül nincs épeszû ember akire számítani lehetne. A férjem, a hozzátartozóim, ismerõseim nem értik, aki érti, az meg homokba dugja a fejét, s én már kifogytam a szavakból.
Eljutottam addig a pontig, hogy a gyerekeimen kívül nem szánok senkit. Régebben is éreztem ezt már, de valahogy bûnnek gondoltam. Most rájöttem, hogy erre mondtad, hogy majd elmúlik a fájdalom. Hát megint igazad lett. Nem unod még, hogy mindig így van?
Áldás!..."