Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A kárpát-medencei együttélés az unió fókuszában

(Közelítenek a zsidók a cigányfókuszhoz!)
Konferenciát szerveztek az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában a kárpát-medencei megbékélés és együttélés kérdéskörérõl.
A rendezvény házigazdája Surján László néppárti EP-képviselõ volt, a résztvevõk pedig jórészt azok közül kerültek ki, akik tavaly októberben a szlovákiai Nagymegyeren útjára indították az immár közel ezer tagot számláló Megbékélési Mozgalmat.

A különbözõ állampolgárságú kezdeményezõk - ahogy magukat az interneten is közzétett megbékélési chartában nevezik: "a Kárpátok ölelte térben élõ közép-európaiak" - az alapító irat megfogalmazása szerint abból indultak ki, hogy a térség népei történelmük viszontagságai közepette megtapasztalták az összetartozás és a közös munka örömét, de a megosztottság és a viszály keserveit is.

"Miközben térségünk államai között általában folyamatosan javuló kapcsolatról beszélhetünk, nem tagadjuk, hogy idõrõl-idõre komoly feszültségek gerjednek közöttünk. A kölcsönös megértést nehezíti, hogy nem ismerjük egymás kultúráját, történelmét. A közeledés gátja az is, hogy több országban léteznek szélsõséges, és a szomszéd népek elleni hangulatkeltéstõl szavazatokat remélõ pártok. Sikerük a múlt mély sebeibõl fakad. A XXI. század mást kíván" - olvasható a megbékélési chartában.

A mozgalom brüsszeli rendezvényének házigazdája, Surján László a konferencia elõtt azt mondta magyar újságíróknak: a magyarság már sok mindennel próbálkozott, hogy a trianoni sebeket gyógyítsa, de az eredmény inkább csak e sebek feltépése volt.

"Kell találni olyan megoldást, ami beilleszkedik a modern Európába, végrehajtható, és lehetõséget ad arra a Kárpát-medencében élõ magyar embereknek, hogy mindenütt otthon érezzék magukat" - jelentette ki.

"Ennek semmi más módja nincs, mint a szívbéli kiegyezés, a barátkozás a szomszéd népekkel" - tette hozzá. Szerinte az értelmes embereknek fel kell fogniuk, hogy csak együtt tudnak eredményeket elérni.

Gyõri Enikõ EU-ügyi államtitkár, aki nem csupán a magyar kormány, hanem egyben a soros EU-elnökség nevében volt jelen a konferencián, azt mondta a sajtónak adott nyilatkozatában:

"Hiszek minden olyan dologban, aminek lelke van". Az ilyen civil kezdeményezések szerinte szellemi felfrissülést hozhatnak. Az ilyen rendezvényeknek - tette hozzá - az az értelmük, hogy "érzékenyebbé válhatunk mások problémái iránt".

A konferencia résztvevõi közül Michal Vasecka, a szlovákiai Etnikai és Kulturális Kutató Központ képviseletében egyebek közt arról beszélt, hogy a szlovák fõváros az utóbbi idõben kezdi újra felfedezni saját multikulturális hagyományait, és egyfajta "Bratislava-Pozsony-Pressburg" kulturális közeg van kialakulóban.

Gabriel Andreescu román politikatudós, emberi jogi aktivista arról beszélt, hogyan küzdöttek együtt románok és magyarok a kommunista diktatúra ellen, Milica Matijevic emberi jogi kérdésekkel foglalkozó szerb jogász pedig egyebek közt a Vajdaság sajátos szellemiségérõl vallott gondolatait osztotta meg a résztvevõkkel.

Link

Hozzaszolasok

1364 #1 1364
- 2011. March 17. 14:33:38
Adjon az Isten!
Ne nem úgy, mint tegnap elõtt, mert az kissé durva volt, d megérte, hiszen kibújt a szög a zsákocskából.
Te Imrém!
Már megbocsáss, de most mitõl lettek, ennyire hirtelen okosak?
Eddig hol éltek, hogy nem látták ezt a dolgot? Bár, van egy érzésem, "véletlenek ugye nincsennek"
Újabb maroknyi homok a szemekbe, mondjuk nem ártana felfogniuk, manapság, a Nemzeti oldal, már szemüveget hord.
2 #2 Olvaso
- 2011. March 17. 14:50:35
talpi, a karmester most szólt, hogy akkor taktus van. Közben azért fegyverkeznek is és ez nem rossz, mert annyira barátok vagyunk, hogy közösen nyúzzuk meg a zsidajt a Kárpátok között. A sok kavaráson azért már keresztül lehet látni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,166 egyedi latogato