milyen érdekes. az elmult 6 evben nem talalkoztam egyel sem. most meg ilyen sókan vannak.

Viktorka megoldotta. De hogy is volt régen? Egyszer a vonaton beszélgettem egy erdélyivel, aki a magyar vizsgájára készült. Kérdeztem tõle, hogy az meg mi. Hát magyar állampolgárságot szeretne, és vizságznia kell - mondta. Nem értettem. Magyarul beszél, erdélyi, a neve is magyar. És olyanokat kellett tudnia, amit szerintem még én sem tudok, nemhogy õsmagyar lakatosaink.

Tisztelt Szerkesztõség!
A székely asszony esetére szeretnék reflektálni a saját tapasztalatomat is megírva. Papp Tibornak hívnak, 1980-ban születtem Nagyváradon, tehát nekem is román útlevelem van. 2002-ben átköltöztem Magyarországra, ahol a Soproni Nyugat-magyarországi Egyetem erdõmérnöki karán tanultam vadgazda mérnöknek. 2005 õszén megismerkedtem egy szintén Sopronban tanuló alföldi lánnyal, akit feleségül vettem.
S következzen a háromszéki asszonyéhoz hasonló történetem:
Nagyváradon 2006 júliusában a lejárt román útlevelemet lecseréltettem újra, majd a Kecskeméti Idegenrendészeten kérvényeztem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Ott olyan ügyesen lavíroztak a paragrafusok között, hogy letelt a három hónap vízummentes magyarországi tartózkodás ideje.
Elmentem hát a szegedi Dél-Alföldi Regionális Központba, s kértem, hogy világosítsanak fel, miként szerezhetném meg a tartózkodási engedélyt, mert Kecskeméten semmit nem hajlandók mondani. Legfeljebb annyit, hogy jöjjön vissza jövõ héten, kedden, két hét múlva stb. Miután Szegeden elkérték az útlevelemet, és látták, hogy román, közölték velem, hogy kilenc nappal tovább tartózkodtam Magyarországon a megengedettnél, s ezért három hónapra el kell hagynom az országot.
A kiebrudalásom napján a feleségemmel már házasok voltunk, s a kislányunk pedig pontosan tizenhárom napos. De ez sem érdekelte õket, sõt, Péter Attila ügyintézõ olyan vontatottan töltötte ki a jegyzõkönyvet, hogy a Kecskemétre induló buszt is lekéstem.
Summa summarum, gondolkodás nélkül kitessékeltek három hónapra. A hatóságot az sem hatotta meg, hogy a feleségem és a kislányunk magyar állampolgár. Magyar mivoltom ellenére sem könnyítették meg számomra az állampolgárság megszerzését, de még tartózkodási engedélyt sem adtak, amely utóbbi elengedhetetlen föltétele a munkavállalásnak. Senkinek sem kívánok olyan szomorú karácsonyt, amelyet akkor töltöttem.
Románia 2007. január 1-jén szintén EU-tagállam lett. A Magyarországról történt három hónapos kitiltásom ideje azonban csak január 22-én járt volna le, ám január 4-én, csütörtökön – az említett történelmi eseménynek köszönhetõen – ismét a családommal voltam Szabadszálláson. Végre viszontláthattam az akkor alig három hónapos Boglárkát. Mindenesetre mindenkinek köszönöm, hogy emlékezetessé tették számunkra 2006 karácsonyát. Köszönöm Péter Attilának és a többieknek...
Uniós tagság ide, szabad munkaerõ-áramlás oda (nem beszélve Papp Tibor magyarságáról – a szerk.), ismét falakba ütköztünk.
Kecskeméten óriási boci szemekkel nézett rám a már régi ismerõsömnek számító ügyintézõ. Csodálkozott, hogy miért tették ki a szûrömet, amikor õ megmondta, mit és hogyan kell csinálni. Bár azonnal belekezdtem az ügyintézésbe, csak május 24-tõl dolgozhattam, pedig mindent idõre végrehajtottam. Arra már nem is emlékszem, hogy mennyit álltam sorban az Idegenrendészet, APEH, TB stb. váróhelyiségeiben. Egyetlen cél lebegett elõttem: dolgozni szerettem volna, hogy megvehessük a kislányomnak szükséges dolgokat.
Végül úgy kaptam meg a tartózkodási engedélyt, hogy a feleségem szülei átutaltak a bankszámlánkra több mint egymillió forintot a megélhetésem biztosításának bizonyítására. Bár a feleségem családtagnak minõsült, én azonban nem, így aztán telekkönyvi kivonatot is kellett csatolni a különféle kérelmekhez, ami bizonyította, hogy az apósom befogad.
Nagy nehezem sikerült elhelyezkednem szakácsként. A feleségem hosszas rábeszélésére kérelmeztem a magyar állampolgárságot. Persze mondtam neki, hogy sok értelmét nem látom, mert ha eddig is ilyen nehezen mentek a dolgok, akkor a magyar állampolgárságot ezután sem osztogatják könnyen olyan embernek, akinek felmenõi 1826-ig visszamenõen dokumentálhatóan magyar református földmûvesek voltak, magyar nevekkel és bihari gyökerekkel... Magyarország jelenlegi hatalmasainak nem ilyenekre van szükségük. S hogy mennyire igazam lett, az csak késõbb derült ki. A budapesti Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal három hónapig pihentette a kérelmemet, majd kaptam egy levelet, amelyben közölték velem, hogy pótlólag küldjek el nekik bizonyos okmányokat. Ez volt szeptemberben. Októberben újabb levelet kaptunk. A feleségem már azt hitte, hogy a magyar állampolgárság megadásáról szóló határozat érkezett. De nem, mert még mindig az elõzõ évi adóbevallásomra voltak kíváncsiak. Természetesen elküldtem.
Mivel idõközben átköltöztünk Sopronba, októberben újabb követeléssel lépett föl a Bevándorlási Hivatal: a fõbérlõ tanúk elõtti nyilatkozata kellett arról, hogy befogadott a lakásába. De mivel az albérleti szerzõdés nem tanúk elõtt íródott, visszaküldték. Novemberben ezt is elküldtem nekik. Decemberben aztán munkáltatói igazolás is kellett, és így tovább. Akkor sem értettem, s ma sem értem, hogy mindezt miért nem egy levélben, egyszerre kérték. Talán csak nem azért, hogy minden újabb csatolással újabb három hónappal meghosszabbíthassák a folyamatot, és közben a „romániai”, „szlovákiai”, „szerbiai” és „ukrajnai” szerencsétlen magyar feladja a küzdelmet? És jöhetnek a testvérek a Közel-Keletrõl.
Mindenesetre nem tudtam tovább várni a „magyar” hivatal döntésére, föladtam a kilátástannak tûnõ küzdelmet, s 2008 februárjában fogtam a román útlevelemet és meg sem álltam egészen Svédországig. Miután igényeltem az úgynevezett 4-számot – ez a kérvényezõ személyi azonosítója, a külföldiek esetében tartózkodási-, munkavállalási-, letelepedési és egyéb más engedély –, már aznap hivatalosan dolgozhattam. Közben a feleségem és a kislányom is kiköltözött utánam Svédországba.
Mivel magyarként rám - és így a családomra - nem volt szükség az anyaországban, kénytelen voltam továbbállni. Svédországban eddig sohasem románozott le senki. Magyarországról viszont ezt nem mondhatom el...
A feleségem diplomás szociális ügyintézõ, a munkaügyi központban örömmel fogadták, a napokban közvetítik ki a munkahelyére. A kislányunk óvodába jár, boldogok vagyunk, itt nem kell bizonyos rosszindulatú hatóságoktól tartanunk.
Mindezt csak azért írtam, mert tökéletesen megértem szegény honfi- és nemzettársam helyzetét. Keserûség tölti el a bensõmet, ha a magyarországi helyzetre gondolok. Úgy látszik, azokra ott nincs szükség, akik építeni és gyarapítani akarják Magyarországot, ellentétben a rombolókkal, pusztítókkal, gyilkosokkal és a felvásárlókkal.
Búcsúzóul munkájukhoz kívánok erõt, egészséget és kitartást!
Papp Tibor
Göteborg, Svédország
http://kuruc.info/r/20/58798/

Ez csak két élettörténet, de több tízezer ilyen van. Mostmár talán érthetõ, hogy miért átkozták el az anyaországiakat december negyedikén a Trianonban kisemmizettek...általában, mert akkor már senkit sem érdekeltek a szavazati arányok...bõven van mit JÓvá tenni...hosszú még az út addig, hogy a történteket békévé oldja az emlékezés

Kincses azért egy tiszta szavazás eredményére kivi lettem volna, merthogy NEM tiszta volt az tuti!
Ahogy sohasem volt tán még az!
Igy az anyaországiakat is összeugrasztották a határonkivüliekkel! Nekem ez jön le ebbõl.
Szándékosan ráadásul kitervelten!

Hegel, ha ezt tudod, akkor azt is tudod, hogy mekkora a baj...pusztán attól, hogy ezt MEG LEHETETT VELÜNK TENNI. Hunor és Magorból Káin és Ábel lett...az eredményeket most hirdetik ki a bírók...

kincses!
Igazán nem értem mi a problémád, és hogy mit Káin-Ábel-ezel itt!
Igazán nem értem hogy teheted felelõssé az anyaországiakat azért mert nem mentek el szavazni egy olyan meccsre aminek elõre le volt zsírozva az eredménye!
"...hogy ezt MEG LEHETETT VELÜNK TENNI..."
Ezt is és még sok minden mást is!
Jó hogy nem akarod még azért is hibáztatni õket, mert levegõt vesznek!
Ez így ugyanúgy nem vezet sehova!

Számomra az az érdekes, hogy elõször népszavazást "kellett" kiírni, de jól láthatjuk, hogy népszavazás nélkül is meg lehet adni az állampolgárságot BÁRKINEK. Tehát a népszavazáson nem múlt semmi.
A népszavazás eredménye az volt, hogy IGEN, adjuk meg az elszakított területeken élõ MAGYAROK-nak is a magyar állampolgárságot. Ennek ellenére az eredményhírdetésen azt mondták, hogy az anyaországiak NEM akarják ezt.
Állítólag földvásárlási moratórium van a külföldiek számára. JOAV BLUMM õsmagyar mégis valahogy tulajdonlott. Hogyan jutott hozzá?