Többször elhangzott ez a kifejezés, és idõnként vita tárgyát is képzi, hogy van e rendes zsidó. Vagy mindegyik maga a megtestesült ördög? Sokunknak vannak is tapasztalatai rendes zsidókkal való találkozásról, sokan ezt pedig úgy képzelik, mint a fehér hollót, hogy állítólag van, láttak már ilyet, de saját maga még nem tapasztalta meg, és ezért nincs is.

Vagy mégis?
És mi a helyzet a keveredésekkel? A félig zsidókkal, a ¾ részben zsidókkal, vagy a ¼ részben zsidókkal? A zsidóval, akinek zsidó neve van, vagy még zsidó neve sincs, de szõke és kék szemû? Aki ma zsidó, de holnap már nem az, hanem zsidóellenes magyar, és még esetleg ez ügyben tesz is valamit? Kikkel kell végérvényesen leszámolni és melyikkel nem? ha esetleg van olyan, akivel nem a 2 millióból, akkor hány százalékban tartalmazzon zsidó vért, akiket ki kell végezni, akasztófára küldeni 50 vagy 51%? Vagy csak inkább azokat kell fejbe lõni, aki rosszat tett, hazudott, lopott csalt, spekulált?

Hol van a választóvonal?
Egyáltalán honnan fogjuk tudni megállapítani, hogy ki az és ki nem az, ha egy háború, vagy egy forradalom során „véletlenül” megsemmisülnek a levéltári iratok? Ki mondja meg, hogy neki zsidó felmenõi voltak, ha a számítógépes adatbázis elszáll? Ha „véletlenül” a 80 évre titkosított több tonna papír elég? Ki mondja meg, hogy ez nem õ hanem más, ez lopott, sikkasztott, besúgó, nbh-s bérenc volt, az meg nem? Csak itt az egyiptomi példa, elfoglalták az Állambiztonsági Hivatal székházát a tüntetõk, de a több tonna hivatali titkos anyagnak addigra már csak egy kis része maradt meg, megsemmisítették és alig tudták egy kis részét megmenteni a forradalmárok.
Lehetnek komplikációk, ahogy mindig is voltak a történelem folyamán komplikációk, adathamisítások, történelmi adatok átírása, ezek az õ gyakori bevett szokásaik közé tartoznak.

A zsidóság Magyarországon gyökeret eresztett és készülnünk kell rá, hogy minden lehetõ eszközt bevetnek, hogy itt maradjanak és magyarként túlélhessenek. Ezt nem ijesztgetésbõl írom, mert úgysem fog nekik ez sikerülni, csak tudjunk róla.

De térjünk vissza az elsõ kérdéshez, mit takar az a fogalom, hogy „rendes zsidó”?
A rendes zsidó nem más, mint egy diplomata. Ahogy a diplomata is elfogulatlan a partnerekkel szemben, úgy a zsidó is álarcot vesz a külvilággal szemben, ami nem önmaga, de enélkül az álarc nélkül nem tudna érvényesülni, és a legtöbb esetben le se tudja vetni, tehát azonosul vele. Ezért olyan veled, amilyen; „rendes”. Azt gondoljuk a társaságában, hogy szimpatikusnak tart, hogy jó ember, holott õ mindenkivel ilyen, ez a felvett arca, olyan, mint egy öltöny. Lehet nõ vagy férfi mindegy. Mindenkire mosolyog, bájos, tisztelettel viselkedik, úgy artikulál, úgy gesztikulál, hogy azt mondod, ez egy rendes, jóvágású, kedves férfi/nõ! Nagyon sok arcot felvehet, oldalakat lehetne írni, nem is ez a célom, hanem az, hogy a mögötte lévõ valódi énjét felismerjük! El kell gondolkodnunk azon, hogy...
valójában mit érezünk a másik ember mellett?
Figyelt ránk, vagy csak úgy tett, mint aki figyel?
Felemelt? Vagy lesüllyesztett?
Többnek vagy kevesebbnek éreztük magunkat a társaságában?
Elszívta az erõnket, vagy megerõsített?
Befolyásolt, rá akart venni valamire, vagy segítette, hogy kibontakozzunk, és inspirált, hogy önMAGunk lehessünk?
Vagy semmi valódi lelki töltet nem kaptunk, csak a külsõség hatott ránk, csak a másik jól kidolgozott jelleme?
Vagy csak azért rendes, mert éppen nem köpött le, mint a többi?
A legfontosabb kérdés, volt e a találkozásnak bármilyen lelki töltete?

Figyelem, szokatlanul nagy szavak következnek!
A lelki töltet nevezzük szeretetnek, a szeretet árad, sugárzik egy emberbõl, ha beszél, ha nem. A szeretetteli viselkedést lehet imitálni, el lehet játszani szavakkal, mozdulatokkal – és befolyásol minket, amit látunk, hallunk, viszont ami a legfontosabb lenne, a szívünkkel, a lelkünkkel nem érzünk!
Egy ilyen „ember” társaságában nem fog el a szeretet melegsége, nem örül a lelkünk, nem érzünk boldogságot, amiket egy valódi ember egy másik valódi ember társaságában szavak nélkül is érez.

Verbális és non-verbális kommunikációval olyan képet alkothat magáról az - aki a céljai elérése érdekében képes hamis képet mutatni magáról- amilyet akar. Mintha egy tökéletes zakót húzna fel. És mi ezt a kis játékot észre sem vesszük, mivel tudat alatt váltja ki a másik ember mozgása, hanghordozása belõlünk a szimpátiát vagy a rossz érzést.
Tudat alatt váltja ki, hogy tartja az állát, karjait, lábait, mikor hallgat, mikor szól. A zsidók eszköze a manipuláció és megtévesztés, és ezt gyakorolják is, rajtunk.
Amíg az emberek egymással, a szeretettel vannak elfoglalva, vagy a szeretetlenségtõl szenvednek, õ azzal van elfoglalva, hogy hogyan valósítsa meg az anyagi céljait. Milyen ruhát vegyen fel, azaz milyen képet mutasson magáról, hogy az anyagi céljait, a sikereit megvalósítsa. Ezeket a kommunikációs formákat tanítják is, el is lehet mélyedni benne egyénileg, de át lehet venni szülõktõl, illetve saját maguk is kitapasztalják és semmi más célt nem szolgál, csak a saját egyéni érdekeiket.

Õk nem azzal élnek túl, hogy megtanulnak kutat fúrni, és nem azzal töltik a szabadidejüket, hogy mély lelki kapcsolatokat építsenek, ápoljanak, hanem azzal, hogy olyan ruhát húznak, amilyen társaságba mennek, úgy viselkednek, amivel ott érvényesülnek, mivel nincs emberi értékük, nincs egyéniségük, nincs saját arcuk és másokon élõsködnek.
Ha kell díszmagyarok, betyárok, ha kell kedvesen beszélnek és úgy tesznek, mint aki azonosul veled, de hamar kibújik a szög a zsákból. A kígyóbõrbe bújt sátán is szépen beszél, addig, amíg érdeke ezt szolgálja, amíg Te a céljai megvalósításában eszköz lehetsz. Ha már nem vagy az, akkor már nem kellesz.
Eddig hû de nagy barát voltál, most már nem keres, és te nem érted mi történt. Eddig 10 éve barát voltál, de van egy anyagi nézeteltérés, amit ez a nagy barátság már nem, hogy nem képes áthidalni, de hirtelen az esküdt ellensége lettél és gyûlöl. Mivan?
Az, hogy a rendes zsidó nem rendes zsidó többé, sõt most derült ki, hogy egyáltalán zsidó volt!
Az úgynevezett „rendes zsidóknál” ez az álarc és megjátszás mindig tudatos, kinél jobban, kinél kevésbé, attól függõen, hogy mekkora részben szerzett, vagy hozott tulajdonság.
Mi magyarok viszont nem tudunk ilyenek lenni, ahogy diplomaták sem tudunk lenni, mivel saját egyéniségünk van és mély lelki életünk! Érezzük egymást és a másikat, de ha a harmadikat már nem érezzük, akkor az már nem magyar, hanem zsidó!

A zsidók a külsõségek „emberei”, ne dõljünk be, hogy milyen képet mutatnak!
Tegyük fel, hogy te, aki ezt olvasod, azt mondod, hogy tisztában vagy vele, hogy nincs "rendes zsidó" csak zsidó, de akkor tudd is felismerni õket, és ha itt az idõ tenni is ellenük, és ne az legyen, hogy egy zsidót megmentesz és egy magyart megölsz. Egy zsidóval megosztod, aki álságos veled, és emiatt egy magyar hal éhen!

Tehát a zsidók a külsõségek emberei, és ennél a pontnál viszont õk meg is állnak. Nem tudnak tovább lépni, az életük a felszínben merül ki, nincs benne emberi, ezért amennyire összetartóak a közös cél érdekében, annyira tudják egymást gyûlölni eltérõ érdekeknél, mivel csak érdekkapcsolataik vannak. Emiatt élnek élvhajhász, kicsapongó, beteg, aberrált életet, mert nincs érték bennük, mert nem lelki, hanem testi, magyarán állati. Nincsenek lelki értékeik, hanem helyette más tölti ki az ûrt.
Amíg a "rendes zsidó" érdekeit szolgálod, rendes veled, ha több vagy, ha ellentétes a te érdeked az övével, azonnal veszedelmes ellenségeddé válik, és soha nem hagyja, hogy mellette kibontakozz, csak annyira, hogy a tudásodat, képességeidet lefölözze!

A „rendes zsidó” tehát az a kategóriája a zsidóságnak, ami olyan képet mutat magáról, amivel képes elhiteti a, hogy õ ember, és ugyanez vonatkozik a félzsidókra, és a többi részzsidóra. Ha mi nem érezzük magunkat a társaságukban embernek, mert ez sugárzik a jellemükbõl, illetve sehogy nem érezzük magunkat, mivel csak eszközt lát bennünk, akkor zsidókkal állunk szemben, de legalábbis nem emberekkel. Õk is eszközök egymás szemében, a szeretetnek nincsenek mélységei az õ életükben, azért lett elcsépelve a szeretet szó is a magyar nyelvben.

Az igazi mély, érdekek nélküli szeretet és lelki mélység nem „divat”. Ma a lájkolás a divat. Valahogy az ember úgy érzi, hogy mélyen szeretni az embertársainkat szégyen, nem ebbe a világba való, ha szeretsz másokat, és nem a saját egyéni érdekeidet nézed kizárólag, akkor egyenesen hülye vagy, orvosi eset! Ha másokon szeretnél segíteni, akkor jó lelkû bolond ember vagy, akinek nincs létjogosultsága, nem vagy életképes, arra vagy jó esetleg, hogy mások kihasználjanak. De az biztos, hogy ilyen hozzáállással semmit nem érsz el az életben, abban az életben, amit jelenleg õk irányítanak még ideig óráig…

Ezt az éles vonalat kell észrevenni nem zsidó és zsidó között, ember és magát embernek mutató élõsködõ között.
Nagyon könnyû észrevenni, a másik ember szemébõl látszik, csak bele kell nézni! Hamar kiderül. Rá kell hangolni erre a lelkünket, a figyelmünket. Ne a külsõt, a belsõt vegyük észre. És a magyaroknak megvan erre a képessége, úgy ahogy még egy nemzetnek sincs!

Tegyük fel tehát a kérdést; Ki az aki hozzánk beszél?
Van e mélység, érzõdik e a szeretet, felemel e a társasága, engedi e, hogy kibontakozz, szárnyalj mellette, vagy csak hallgasd és töltõdj fel a szavaitól. Vagy ha embertársad és szenved, energiahiányos, lásd meg, hogy a szenvedésében valójában mitõl szenved, és valóban szenved-e, vagy csak úgy tesz, mert az érdekei azt kívánják, hogy szenvedõ képet mutasson?
A szenvedésben, a nehéz, válságos, embert próbáló helyzetben a másik ember valósi énjét még egyszerûbb felismerni, ahogyan azt is, ha csak megjátssza magát. Lehull a lepel.
Hamarosan szenvedni fognak….és mikor felismerjük, csak azt kell tennünk, hogy
annyira sajnáljuk majd õket, amennyire most õk sajnálnak minket.
annyira segítsük õket, ahogy most õk segítenek rajtunk és annyira tapossuk el õket, ahogy õk taposnak el és gyilkolnak minket már több, mint "1000 éve"...

Üdv,...