Figyelitek mit is ír a hogyishíjják?
Nem az ellenzéki pártok tartoznak magyarázattal, hogy miért nem vesznek részt a most zajló alkotmányozási folyamatban, hanem a kormánypártok, hogy miért bocsátkoztak bele ebbe az illegitim alkotmányozási kalandba. Miért kísérelik meg egy közösnek szánt norma- és szabályrendszer paragrafusokba foglalását, amelyet az ellenzéki pártok nélkül készítettek elõ, és az LMP és az MSZP távollétében vitatnak meg?

2011. március 22-én kezdte meg az Országgyûlés a koalíciós képviselõk által beterjesztett alaptörvény tervezetének általános vitáját. Az elõterjesztõk célja, hogy 2012. január 1-i hatállyal új alaptörvényt állítsanak a ma érvényes alkotmány helyébe.

Bár nem valószínû, hogy szándékosan történt, a vita kezdetének megválasztása szimbolikus üzenet volt. Hiszen épp annak vet véget most a kormánykoalíció, ami 22 éve kezdõdött. Az ellenérdekelt felek közötti egyetértésen nyugvó rendszeralakításnak.
Épp huszonkét éve, 1989. március 22-én ült össze elõször az Ellenzéki Kerekasztal, hogy a rendszerváltozás közös célját képviselõ ellenzéki szervezetek egyeztessék nézeteiket a pártállam képviselõivel folytatandó tárgyalások elõtt. Ezzel indult el az a hónapokon át tartó tárgyalási folyamat, elõbb az Ellenzéki Kerekasztal keretei között, majd az MSZMP és szatelitszervezetei (Hazafias Népfront, Szakszervezetek Országos Tanácsa stb.) részvételével létrejött Nemzeti Kerekasztal bizottságaiban, amelynek eredményeként megszülettek a demokráciára való áttérést szolgáló alkotmány- és törvénymódosításokat tartalmazó megállapodások.
Amiket aztán a pártállami országgyûlés fogadott el, 89 õszén. A most leváltani szándékozott alkotmány tehát még kétségkívül az elsõ szabad választás elõtt született meg, bizonytalan támogatottságú politikai erõk alkudozásainak eredményeként. És paragrafusait a még döntõ többségében az 1985-ös pártállami választáson mandátumot nyert képviselõk szentesítették. Az új normaszöveg formálisan valóban az 1949. évi XX. törvény módosításaként jött létre, tartalmilag azonban kifogástalanul demokratikus, jogállami alkotmány volt. A néhány hónappal a kihirdetése után rendezett szabad választáson pedig a magyar társadalom is legitimálta. A parlamentbe bejutott valamennyi párt a sajátjának tekintette. Közvetlenül a választás után a két legnagyobb politikai erõ, a kormányfõt adó MDF és az ellenzéki SZDSZ megegyezése nyomán, a kormányzóképesség biztosítása érdekében, ugyan néhány ponton mindjárt módosították, csökkentve a kétharmados többséget kívánó törvények körét, de ezt a változtatást a kormánypárti és ellenzéki képviselõk kétharmadnál jóval nagyobb többsége támogatta.
Akármilyen kíméletlen küzdelmek zajlottak is az elmúlt két évtizedben a politikai színtér szereplõi között, ezek az egyaránt legitimnek tekintett közös játéktéren, az alkotmányos rendszeren belül zajlottak. Noha az 1994-98 közötti balliberális koalíciónak kétharmadot bõven meghaladó többsége volt a Parlamentben, tudatos önkorlátozással lemondott arról, hogy egyoldalúan, az ellenzék egyetértése nélkül alkotmányozzon.
Valóban érthetetlen, illegitim elvárás volna, hogy a mai kormánykoalíció is eszerint járjon el?
Kövér Lászlónak, az Országgyûlés elnökének felszólalását hallgatom a tervezet általános vitájában. „Az elõterjesztõk felfogása szerint az alkotmányba illeszkedõ alaptörvény nem csupán az államszervezés technikai szabályainak összessége, nem csupán a jogszabályok felett álló, meghatározó erejû norma, hanem annak foglalata is, hogy itt és most mi, a XXI. század második évtizedének magyarjai miként gondolunk magunkra, melyek azok a múltbéli tradíciók, velünk élõ értékek, jövõbeli célok, amelyek közös nevezõként nemzetté formálnak, s ekként tartanak egybe bennünket. Mi az az erkölcsi alap, értékközösség, amely az eltérõ világnézetû, különbözõ hitû, más anyanyelven beszélõ, differenciált társadalmi helyzetû magyarországi polgárokat szolidárissá teheti egymáshoz, s szervezett politikai közösségükhöz, az államhoz és hazához."
Tökéletesen igaza van. Valóban ezek egy alkotmány vagy alaptörvény legfontosabb tartalmai.
Pontosan ez az, aminek magától értetõdõnek kellene lennie minden demokrata számára: alkotmányt csak széles társadalmi együttmûködéssel szabad elõkészíteni, és csak olyan változatot érdemes elfogadni, amely a demokratikus politikai erõk a kormányzati oldalénál nagyobb egyetértését élvezi. Hiszen az alkotmány a politikai közösség közös nevezõje, azoknak a jogoknak, elveknek, intézményeknek és eljárási szabályoknak az együttese, amelyet e politikai közösség eltérõ hitû, világnézetû, helyzetû alkotórészei egyaránt a sajátjuknak tekinthetnek és tisztelnek. Az pedig vitathatatlan, hogy a pártok vetélkedésére épülõ demokráciában a politikai közösség alkotórészeit a választáson megmért, mandátumot szerzett politikai erõk képviselik.
Demokrata politikusoknak, akik a fent idézetteket komolyan gondolják, épp ezért meg sem fordulhat a fejükben, hogy érdemes-e olyan új alkotmányt létrehozni, amelyet csak a kormánypártok szavaznak meg, az ellenzék viszont elutasít. Függetlenül attól, hogy megvan-e ehhez a kétharmaduk, vagyis megtehetik-e ezt jogilag vagy sem. És szintúgy függetlenül attól is, hogy 900 ezren vagy egymillióan küldték-e vissza a tárgykörben kiküldött kérdõívüket. Hiszen tisztában vannak vele, hogy a legfontosabb céljukat lehetetlenség így elérniük. Hogy a politikai ellenfeleikre is kiterjedõ demokratikus politikai közösség valóban közös nevezõnek, közös normának, szabályrendszernek tekinthesse majd az alaptörvényt.
Két esetben képzelhetõ el, hogy kormánypárti politikusok mégis ilyen következtetésre jussanak. De mindkét esetben tagadniuk kell ehhez az ellenzéki pártok egyenjogúságát, demokratikus legitimitását. Vagy azzal az antidemokratikus gondolattal kell élniük, hogy az ellenzék, illetve az általa képviseltek nem részesei a politikai közösségnek. Vagy azzal a szintén velejéig antidemokratikus feltevéssel, hogy bár az ellenzék által képviseltek is vitathatatlanul a politikai közösséghez tartoznak, de a kormánypártok a részvételük nélkül is képesek arra, hogy tekintetbe vegyék és beszámítsák az érdekeiket és értékeiket.
Bizony, bizony, tisztelt elnök úr, kedves barátom, ezen kéne inkább elgondolkodnotok ahelyett, hogy „antidemokratikus ultimátumot, diktátumot, zsarolási szándékot” emlegetsz. Ne altasd el a lelkiismereted oktalan vádaskodással! Nem „a választók által érdemi befolyásoló erõvel fel nem ruházott kisebbség” diktátumát képviseli a mai ellenzék, amikor az alaptörvény létrehozásához elengedhetetlennek véli a kormánypártokénál szélesebb egyetértést, hanem annak a demokratikus meggyõzõdésnek ad hangot, amelyet ellenzékben még Ti is természetesnek tekintettetek. Hogy juthatott eszetekbe, hogy ellenzéki egyetértés nélkül is elfogadtathatjátok az Alaptörvényt az Országgyûlésben, csupán kormánypárti szavazatokkal?
A Fidesz-KDNP hatalmas lehetõséget kapott a kezébe a múlt év tavaszán a rendszerváltozás rendszerének kiigazítására, beteg demokráciánk hibáinak, fogyatékosságainak orvoslására, politikai közösségünk értékrendjének, norma- és szabályrendszerének megerõsítésére és ezáltal a magyar demokrácia konszolidálására. Ez azonban nem sikerülhet demokratikus ellenzék nélkül. Az együttmûködés kormánypárti rendszerét nélkülük is építhetitek, de a nemzeti együttmûködés rendszerét nem. A kudarcért nem háríthatjátok az ellenzékre a felelõsséget. Nektek kell majd elszámolnotok vele, hogy miként éltetek ezzel a páratlan lehetõséggel.
Isten és ember elõtt – ahogy az alkotmánytervezetetek fogalmaz.

Forrás: Link