Bejelentkezés
Lemondott a szír kormány, az elnök elfogadta
(Zajlik a stratégiai átrendezõdés. Ilyenkor lehet személyzetet, taktikát cserélni és a ballaszttól megszabadulni!)
Szíria elnöke kedden elfogadta Mohammed Nadzsi el-Otari szíriai miniszterelnök kormányának lemondását - jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség. Basar al-Asszad szíriai elnök a lemondás után azonnal ki is nevezte el-Otarit ügyvezetõ kormányfõvé a következõ kormány megalakításáig. A kormány a hetek óta tartó, több halálos áldozatot követelõ tüntetések után mondott le.
A várhatóan napokon belül felálló új szíriai kormány feladata lesz a tüntetések hatására bejelentett reformtervek megvalósítása. A szíriai hatóságok egyebek mellett a médiatörvények lazítását és a pártalapítás liberalizációját ígérték, valamint a majdnem fél évszázada érvényben lévõ szükségállapot megszüntetését.
Basar al-Asszad szíriai elnök a pár napon belül beszédet intéz a szíriai néphez, amelyben a várakozások szerint bejelenti a szükségállapot visszavonását. Közben, a kormány lemondásával egy idõben, Asszad több százezer híve vonult Damaszkusz egyik terére, hogy támogatásáról biztosítsa az elnököt.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. March 30. 17:10:41
- 2011. March 30. 17:13:15
- 2011. March 30. 17:51:45
- 2011. March 30. 18:12:48
- 2011. March 30. 18:45:07
- 2011. March 30. 18:48:01
- 2011. March 30. 19:40:47