Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Bevándorlók miatt vitázik az olasz kormánykoalíció

Lampedusa szigetén mára a január óta tartó állandó válsághelyzetnél is súlyosabb állapotok uralkodnak. Újabb menekülthullámok érkeztek ugyanis a közeli afrikai partok irányából, sõt, egyetlen nap leforgása alatt a múlt heti vihar elõtti csendet követõen 2000-nél is több menekült ért partot. Közülük több száz ember érkezése kiemelt hírként szerepelt az olasz sajtóban: az eritreai és etióp menekültek megjelenése ugyanis azt jelzi, hogy nem csak politikai menekültekkel kell számolni Líbia irányából, hanem a forradalmi helyzetet kihasználó „tranzitmenekültekkel" is.

Miután a „kapuõr" Kadhafi tábornok eltûnt, a bejárat õrízetlenül maradt, a menekültek újabb hullámaival kell számolni. Az olaszok kormánynak az eddigi átmeneti megoldások helyett egy tartós, jogállami és emberi jogi szempontból megfelelõ, de a biztonságpolitikai szempontokat is szem elõtt tartó döntést kell hoznia. Itáliában azonban koalíciós kabinet van hatalmon, méghozzá két nagyon különbözõ partnerrel. A Szabadság Népe (PdL) vezetõ kormánypártként, európai néppártként széles hazai és nemzetközi igényeket kielégítõ megoldást keres a kérdésben, a koalíciós többséget biztosító Északi Liga (Lega Nord) pedig elsõsorban a saját szavazóinak akar imponálni - egyik kulcstémájában. A bevándorlókérdésre radikális válaszokat adó, azzal elõszeretettel kampányoló párt északi sikereit jórészt a PC-hangvételt kerülõ hangnemének tulajdonítja, éppen ezért a koalíció eddigi három évében is kemény csatákat vívtak a partnerek ebben az érzékeny témában. Gyakran keményen szembekerült a Liga a Vatikán álláspontjával is.
A téma elõélete tehát határozottan nehezíti a gyors kormányzati reakciót. Hiába állt elõ Franco Frattini külügyminiszter - volt európai biztos - azzal az illegális bevándorlók számára gáláns ajánlattal, hogy a hazatérõknek 2500 dollárt fizetnek fejenként, részben uniós pénzekbõl, ha az Északi Liga nem hajlandó támogatni a külügyminiszter elképzeléseit. Frattini konkrétan abban gondolkodik, hogy az olaszok megelõlegeznék a hazaköltözési támogatás költségeit, amíg az Európai Bizottság ad hoc alapját megnyitják és az olasz költségeket megtérítik. „Minek fizetni? Én nem adnék semmit nekik, összecsomagolnám és hazaküldeném õket. Ha visszajönnének, akkor újra hazaküldeném õket" - nyilatkozta az Északi Ligát vezetõ Umberto Bossi reformügyi miniszter a La Stampa tudósítása szerint. A baloldali ellenzéki Demokrata Párt azon felvetésére, hogy hozzanak létre egy Bevándorlásügyi Minisztériumot, Bossi rögtön be is jelentkezett: õ szívesen vezetné ezt a tárcát. Tremonti gazdasági miniszter, akire sokan Berlusconi utódjaként és Bossi hû szövetségeseként tekintenek, kijelentette:„Az arany középút a bevándorlók támogatása -a saját hazájukban."

Lampedusa szigetén közben a több mint ötezer bevándorló létszáma már meghaladja az egyre elégedetlenebb, mindennapi életüket folytatni képtelen helyi lakosok számát. Lombardo szicílliai kormányzó szerint a szigeten járványveszély van, a biztonság kérdése továbbra is megoldatlan, ezért telefonon kérte a kormányfõ segítségét. Silvio Berlusconi azt ígérte déli szövetségesének: már a következõ kormányülésen kiemelt téma lesz a helyzet megoldása. Hétfõ reggel a kormányfõ azonban a milánói bíróságon kezdte a hetet - techinai jellegû, elõzetes meghallgatást tartottak ugyanis az ún. Mediatrade-ügyben. A vád ismertetésére a bíróság elképzelései szerint április negyedikén kerülhetne sor. A Rubygate kapcsán pedig az olasz parlament alsóháza fog szavazni arról, hogy hatásköri összeütközésre hivatkozva eljárást indítsanak-e a szerintük a kormányfõ ügyében illetéktelen milánói bírák ellen. Az illetékes parlamenti bizottság 11-10 arányban az eljárás mellett foglalt állást. Olaszországban - jelenleg úgy tûnik - a következõ heteket tehát az illegalitás szerteágazó problémái fogják foglalkoztatni.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2011. March 30. 17:36:07
Az ezredes, mint Check-point-Charlie?
Addig volt jó, amig õrizte a kapu mögötti menekülteket.
A líbiai háborúval meg lett ásva Európa sírja a sok bevándorló miatt, irja az egyik orosz hírportál.

Úgy tûnik, nem fog stimmelni az olaszoknál sem a
népességi statisztika.
1434 #2 1434
- 2011. March 30. 20:25:10
Mi ugyanígy fogjuk végignézni, mint az olaszok az izraeliek betelepülését menekültáradat címén? Még szerencse, hogy csónakokkal nem tudnak idelavírozni!Wink
9 #3 9
- 2011. March 30. 21:41:02
Annál nagyobb "konyhai" munícióval jöhetnek, mint kötelezõen ffi-nõi katonaviseltek - sûrû légi járatokkal, külön folyosókon, elõzékeny siratófal biztosításával Ferihegyen. Tán még piros szõnyeg is dukál nekik.
Nálunk együtt örvendezik kormányzó és ellenzéki. Világhírünk van... Sad
Inkább ladikoznának...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,894 egyedi latogato