A világgazdaság számára a közeljövõben a legnagyobb kérdés, hogy a meglévõ globális egyensúlytalanságot miként lehet majd mérsékelni, a jelenlegi feltételrendszer ugyanis fenntarthatatlan - mondta Richard Portes, a London Business School közgazdaságtan professzora egy közelmúltban megrendezett konferencián.

A szakértõ szerint a politikusok a régi rendszer fenntartásában érdekeltek, azonban nekik is be kell látniuk, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább, a folyó fizetési mérlegek és a deviza-árfolyamok túlságosan elszakadtak a fenntartható állapottól. A professzor szerint még korántsem ért véget a válság, a kilábalás elhúzódhat, egyes európai országok pedig csak hiteleik átstrukturálásával tudnak majd megoldást találni a problémáikra.

Egyensúlykeresés a világgazdaságban
Szükséges a világgazdasági egyensúlytalanságok mérséklése, a jövõ kulcskérdése viszont az, hogy ez az átmenet békésen vagy erõszakosan zajlik le - mondta Richard Portes, a London Business School (LBS) közgazdaságtan professzora, aki a Morningstar közelmúltban megrendezett bécsi konferenciájának vezetõ elõadója volt.

Az elmúlt idõszakban nagyon népszerûvé vált az a vélekedés, miszerint a világ már sosem tér vissza a régi kerékvágásba, és egy teljesen új helyzethez kell hozzászoknia a világnak. Portes szerint elsõként bizonyosnak kell lennünk, hogy kilábalt a világ a válságból, és majd azt követõen lehet eldönteni, hogy hol is vagyunk pontosan, illetve hová tartunk. Az LBS professzora szerint túlságosan sok a bizonytalanság, a világgazdasági növekedés egyelõre erõtlen, a fejlett országokban számos kihívással kell megküzdeniük a politikusoknak.

Portes elõadását az egyensúlytalanságokra építette fel, véleménye szerint az elmúlt néhány év tanulsága egyértelmûen az volt, hogy a vezetõ gazdaságok képtelenek voltak saját erejükbõl kezelni az egyensúlytalanságaikat, ez a tendencia pedig a jövõben is fenn fog maradni. A London Business School professzora szerint azért nagy probléma a globális egyensúlytalanság, mivel nagyon erõs országok közötti tõkeáramlást idéz elõ, a tõke a magas hozam reményében a komplex - és egymástól erõsen függõ - pénzügyi intézményeken keresztül utat keres magának, a jelenlegi folyó fizetési mérlegek és árfolyamok mellett viszont a helyzet nem fenntartható.

Portes szerint az IMF konklúziója alapján a többlettel rendelkezõ országoknak fel kellene pörgetniük a belföldi keresletet, illetve engedniük kellene a devizájuk felértékelõdni, míg a deficittel jellemezhetõ országoknak az állami ösztönzõk helyett a magánszektor keresletét kellene bõvíteniük, miközben a deviza gyengül az egyensúlyt elõsegítendõ. Sajnálatos módon a szufficittel rendelkezõ országok, mint Kína, Japán és Németország nem érdekeltek a devizájuk felértékelõdésében, miközben a nagy deficittel rendelkezõ országok, mint például Amerika hallani sem akarnak az állami ösztönzõk visszavonásáról. A politikusok a “régi rendszer" visszaállításában érdekeltek, a legnagyobb probléma csak az, hogy nem tudni mi a régi norma.

Nincs ok az ünneplésre
A London Business School professzora szerint a világgazdasági válságból való kilábalás hosszú éveket vesz igénybe, egyszerûen azért mert a válság kiváltó okai is több év alatt rakódtak egymásra. A fiskális konszolidáció szükségessége a napnál is világosabb, a fejlett országokban látható hatalmas költségvetési hiány és államadósság komoly fejtörést okoz, egyik napról a másikra nem lehet változást elérni, ehhez hosszú évekre van szükség. Az állam igaz sikerrel küzdött meg a válság okozta kihívásokkal, viszont a világgazdasági növekedés nagyon érzékeny az állami programok leépítésére, sõt fennáll a veszélye annak, hogy egyes országok W alakú recesszióba süllyednek.

A tõkeáttétel csökkentése a bankszektorban már nagyobb részben megtörtént, viszont a háztartások esetében egy sokkal lassabb folyamatról van szó. A válság egyik kiváltó oka éppen az volt, hogy túlságosan eladósodtak a háztartások, viszont az igazán rossz formában lévõ országokban az elmúlt két évben csak lassan valósult meg az eladósodottság csökkenése. Ez a folyamat éppen a gazdasági fellendülés ellen hat, a hatások pedig a statisztikák alapján két-három évre tehetõk.

Portes szerint több európai ország esetében is elõfordulhat adósság-átstrukturálás, a legnagyobb esélyes Görögország. A professzor úgy véli az IMF program nem fenntartható, három éven keresztül nem lehet elvárni 6-7 százalékos elsõdleges többletet, miközben a gazdasági visszaesés is sokkal nagyobb lesz, mint ahogy a program feltételezi. Írországban a bankok rossz hitelei miatt kialakult kritikus helyzetet az adófizetõk pénzébõl akarják megoldani, ami szintén nem járható út. Portugália szintén hasonló cipõben találhatja magát - véli Portes. Az európai helyzettel kapcsolatban megemlítette a professzor, hogy a bankszektorban megbújó problémák egyelõre nem jelentenek fiskális problémát, azonban ha "államosítják" a banki mérlegek egy részét, akkor máris azzá válhat.

A vezetõ feltörekvõ piaci országok a világgazdaságban egyre fontosabb szerepet töltenek be, Kína már most is a világgazdaság motorját jelenti, viszont 2050-ben már a globális kibocsátás 35 százalékáért õ lesz a felelõs. Portes szerint Indiában is hasonló fejleményekre van kilátás, míg Amerika, Nagy-Britannia és Európa leszakadóban lesz. A professzor szerint nem lehet elképzelni, hogy egy ilyen drasztikus változás a fejlett és fejlõdõ országok között ne hozzon szignifikáns geopolitikai változást.

A forgatókönyv hasonló lesz, mint a válság elõtt, a fejlõdõ országok gazdaságai export orientációjuknak köszönhetõen komoly többletet fognak felhalmozni, a devizatartalékok pedig tovább fognak emelkedni. Míg a fejlõdõ országok magas növekedést tudnak majd felmutatni, a fejlettek megrekednek az alacsonyabb szinteken. A carry trade ugyanúgy jellemzõje lesz a világgazdaságnak, az alacsony kamatkörnyezetben kiadott likviditás magas hozamkörnyezetben keres majd magának befektetési célpontot. A fogadó országok devizája erõsödni fog, a várakozások miatt pedig még inkább attraktívabb befektetési célpontok lesznek ezek az országok. Természetesen a globális likviditás által a buborékot exportálni fogják a fejlett országok a fejlõdõ országoknak, ami késõbb megbosszulhatja magát, akár egy újabb válság képében.

A devizaháborút már most is úgy látszik Amerika nyerte, és a jövõben is arra van kilátás, hogy a dollárnak gyengülnie kell reálértelemben. Egyrészt nominálisan is erõsödnek a legfõbb devizák a dollárral szemben, másrészt viszont az infláció Amerikában a legalacsonyabb. A nominális dollár-gyengülés tehát reál értelemben még nagyobb, ami Amerikának érdeke is, hogy javítsa a folyó fizetési mérlegét, azonban ennek az a hátránya, hogy a dollár veszít globális pozíciójából. Portes szerint még nem volt arra példa, hogy egy nemzetközileg meghatározó deviza-kibocsátó ország hosszabb távon, folyamatosan folyófizetési mérleg hiánnyal, és magas nettó külföldi adóssággal álljon, a pénzügyi válság éppen ebben hozhat fordulópontot. Mivel a legfõbb nyersanyagok dollárban vannak nyilvántartva, ezért a dollár gyengülése a nyersanyagok árfolyamának emelkedésével kell együtt járnia, mindez viszont számos társadalmi és gazdasági problémát hordoz magában.

Forrás: Link