Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Letérdeltetik az élelmiszeripart?

Májusra már biztosan nem nyílnak meg a tavalyra ígért élelmiszer-ipari fejlesztési források, mivel a szaktárca legújabban novemberre tolta ki a pályázatok indítását. A késleltetés komoly gondokat okoz a kulcsfontosságú ágazatban, ahol tíz év alatt már így is 20 százalékkal csökkent a termelés. De nemcsak ezzel van baj. Az élelmiszer-feldolgozók szerint már nincs is keret.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) az élelmiszer-ipari cégektõl értesült arról, hogy a tavalyra, majd idén májusra élelmiszer-ipari fejlesztésekre ígért pályázatok kiírása tovább csúszik, s talán csak novemberre várható. Az ügyvezetõ igazgató, Folláth Györgyné egyébként abban sem bízik, hogy novemberre kijöhet a pályázat, mert szerinte nem fognak rá keretet találni.

Az fn.hu-nak azt is elmondta, hogy a tavalyi, élelmiszer-feldolgozási fejlesztésekre kiírt pályázatok egy részét forráshiány miatt elutasították, elméletileg azóta is keresik hozzá a pluszpénzeket. Addig akiknek a pályázata pozitív elbírálást kapott (de kimaradtak), csak akkor kerülhetnek be, ha egy másik nyertes cég visszamondja a pályázatát.

Életbevágó lenne
Folláth Györgynét arról kérdezte az fn.hu, vajon mennyire nélkülözhetetlen az élelmiszer-feldolgozó cégeknek, hogy pályázati forrást kapjanak a fejlesztéseikhez. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy versenyképességük megõrzéséhez feltétlenül kellenének a támogatások. A korszerû, az élelmiszer-biztonsági elõírásoknak is megfelelõ termékek elõállításához technológiai fejlesztésekre van szükség, vagyis beruházásokra, ezekhez pedig pénz kell.

Márpedig a szektor így is nagyon magas hitelállománnyal kénytelen megfinanszírozni a mûködését, mert van, hogy a termékek egy-két-négy évszaknyi tárolás után eladhatóak csak igazán (amikor nincs pl. friss zöldség). Vagyis a cégek egy részénél rengeteg megy el a készletfinanszírozásra, így beruházásra már nemigen marad.
mennyit kapott a pályázatokból az élelmiszeripar?

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból az élelmiszeripar ez idáig mintegy 47 milliárd forint támogatáshoz jutott, ami alig éri el az összes támogatási forrás 8 százalékát (a 2007-2013 évekre az agrárium több mint 600 milliárd forint EU-s beruházási támogatáshoz juthat) (ÉFOSZ)

Van-e még pénz?
AZ ÉFOSZ nagyon fontosnak tartaná, hogy mihamarabb elinduljanak a pályázatok. Ám információik szerint az erre szolgáló keret (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program ÚMVP) gyakorlatilag kimerült. A Vidékfejlesztési Minisztériumnál ilyet ugyan nem mondtak, de azt igen, hogy bár az idevágó rendeletben május szerepelt, a „források elosztása miatt” tervezik csak a II. félévre az élelmiszer-ipari beruházások jogcím kihirdetését. Amikor azt firtattuk, ez várható-e novemberre, úgy válaszoltak: remélik, hogy ezt a határidõt képesek lesznek tartani.

Folláth Györgyné szerint a magyar gazdaságnak a feldolgozóipar fejlesztése, így az élelmiszeriparé is alapvetõ fontosságú, mind a foglalkoztatottság, mind versenyképességük növelése miatt. Emellett a magyar élelmiszeripar gazdasági teljesítményének javulása nélkül a hazai mezõgazdaság sem lehet tartósan sikeres – szögezte le.

Mi a legnagyobb gond?
Az a legnagyobb gond az élelmiszer-ipari pályázatoknál, hogy a források nagy része a mezõgazdaságba megy – jelentette ki az ÉFOSZ ügyvezetõ igazgatója. Kétségtelen, hogy a mezõgazdaságnak szüksége van a fejlesztésekre, de feldolgozóipar nélkül a mezõgazdaság sem lehet versenyképes – tette hozzá. A mezõgazdasági termékek 70 százalékát ugyanis a feldolgozók vásárolják meg.

Véleménye szerint minden ország arra törekszik, hogy minél nagyobb hozzáadott értékû terméket exportáljon. Az összes magyar agrárgazdasági exportból például mintegy 64,5 százalékot tesz ki a feldolgozott termékek aránya, ugyanez az EU-tagországok átlagában bõven 80 százalék felett van, Ausztriában például 88,8 százalék, Csehországban 81,6 százalék az arány. Nem az a cél, hogy lábon hajtsuk ki az állatot, hanem hogy feldolgozzuk, eladhatóvá tegyük, és minél több embernek adjunk közben munkát – foglalta össze gyakorlatiasan a lényeget.

az élelmiszeripar helyzetérõl
2000 óta az élelmiszer-ipari termelés volumene 20 százalékkal, a belföldi értékesítés mennyisége 25 százalékkal csökkent, a foglalkoztatottak száma pedig szintén 25 százalékkal lett kevesebb. Iparági szinten az ágazat évek óta veszteséges (minimális eredmény csak 2009-ben volt), a beruházások értéke folyamatosan csökkent, az élelmiszeripar súlyosan eladósodott. Ezek után a beruházási támogatások elmaradása, késleltetése komoly gondokat okoz. (ÉFOSZ)

Mit lehet tudni a novemberi pályázatról?
Hasonló pályázat korábban is létezett (a mezõgazdasági termékek értéknöveléséhez) az élelmiszer-ipari fejlesztések támogatására, s nagyon népszerû volt: a támogatási igények rendszeresen túllépték a forráskeretet. Ezt a pályázatot módosítják az új Széchenyi Terv prioritásait figyelembe véve. A minisztérium ígérete szerint egyszerûbbek, közérthetõbbek lesznek a kiírások, mint korábban. Novemberben a mezõgazdasági termékek elsõdleges feldolgozását végzõ vállalkozások pályázhatnak majd, (hús-, baromfi-, tej-, zöldség-gyümölcs-, konzerv-, növényi olaj-, takarmányipari feldolgozások), építési és technológiai beruházásokat fognak támogatni

Azoknak a másodlagos feldolgozást végzõ vagy uniós piacszabályozás alá esõ vállalkozásoknak, melyek az elõzõekben felsorolt pályázat területén kívül esnek (például száraztészta-készítés, pékségek, cukrászatok, pálinkafõzés stb.) az új Széchenyi Terv ad pályázati lehetõséget (lásd keretes).

közvetett forrás azért van
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) is érdeklõdtünk. Kiderült, hogy a Gazdasági Operatív Program (GOP) és a Regionális Operatív Program (ROP) pályázataiban élelmiszer-ipari beruházásokra vonatkozó célkonstrukció nincs. De közvetett lehetõség azért van.
A ROP-ban attól függ az esély, hogy milyen célra pályázik az élelmiszer-ipari tevékenységet folytató vállalkozás, megfelel-e a kiírások iparági szûkítésének (TEAOR szám szerint felsorolják a pályázatokban azokat a tevékenységeket, amelyek nem támogathatóak) és egyéb feltételeknek.
A GOP-ban az élelmiszeripar önmagában nincs kizárva a jelenleg futó kiírásokból. Csak azokat a cégeket zárják ki (GOP-KMOP Részletes Pályázati Útmutató B.2.1.), melyek nettó árbevétele több mint 50 százalékban mezõgazdasági termelésbõl adódik. Elméletileg tehát az az élelmiszer-feldolgozó cég, amelynek nincs vagy 50 százaléknál kevesebb a mezõgazdasági termelése, itt pályázhat.

Az ÚMVP-nél más pályázati forrás azért nem lesz, mert a minisztérium tájékoztatása szerint az elõzõ kormány elköltötte a hétéves ciklusra biztosított 1370 milliárd forint 80 százalékát.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

25 #1 25
- 2011. March 31. 19:47:17
Élelmiszer ipar, vagy bármi, és a versenyképesség?

Egy olyan országban, ahol a kereskedelem (meg minden) idegen kezekben van, ahol csak a nagyobb haszon számit, és az élelmiszer ellátás is csak silány nemzetközi bóvli piaccá vált, nem lehet "versenyképes" maradni.
Valamikor azért voltak országok, az emberek azért fizettek adókat, hogy az életük, munkájuk ne egy értelmetlen és szakadatlan verseny legyen, hanem egy legalább vámokkal védett, belsõ piacokkal rendelkezõ, normális folyamat.
A globalizmus ezt megszüntette. Maradt a mindig vesztes verseny.
608 #2 608
- 2011. March 31. 20:12:24
Ma mondta be az mr1 reggel, hogy a ketreces csirke neveléshez növelni kell a ketrec nagyságát egy fészeknyi hellyel!
A gazdák persze nem tudnak eleget tenni, a kérésnek! Nincsen keretük a megvalósításhoz!
Miért nem jó az EU-nak a legelõn legelõ csirke? Nincsen korlát és tojást is tud tojni! Igaz nem eu szabványnak megfelelõt!
De ne is egyen belõle!Angry
64 #3 64
- 2011. April 01. 06:28:56
HER: Ha az EU nem az lenne, ami, akkor elõször a kóservágást tiltaná be, mert állatkínzás, azután lehetne a csirke ketrecek méretét szabályozgatni. Szerintem Brüsszelben egy külön csoport foglalkozik olyan szabályok kidolgozásával, amik elsõre nem verik ki az embernél a biztosítékot, de garantáltan betarthatatlanok.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,005 egyedi latogato