Rögtön az elején szögezzünk le valamit, csak azért, hogy irányt adjunk mai cikkemnek: szeretem az egyenes, nyílt tekintetû (gyengébbek kedvéért: nem sunyi), becsületes embereket, talán még téged is annak merészellek hívni (magamat mindenképpen)(hiszen mire lenne az ego, igaz?), és azt gondolom, hogy aki nem ilyen módon él, vagy éppen vét a többiek, más emberek, szebb szóval élve: a nép, az állam, a világ, a jó öreg becsületesség ellen, az ne szarozzon habozzon: álljon ki a többiek elé, legyen meg benne ez a tapintatos kis bátorság, és vallja be, hogy hibázott – és természetesen vállalja az esetleges büntetéseket!

Magyar embereknél ez talán így van. Mondom: magyar. Mondom: talpig becsületes.
Mondom: talpig becsületes, igazi magyar embereknél ez sok esetben így van.

Nem úgy a rezsim bábjainál.
Mirõl ismerszenek meg a jelenlegi (2006-2009 között tevékenykedõ)(vagy lesz még pár keserves hónapjuk/hónapunk, és áteveznek 2010-be is?) rezsim diszkrétnek, aljasnak, mocskosnak és kellõképpen undormánynak undorítónak látott/hallott bábjai? Legfõképpen talán arról, hogy valami gusztustalan levegõ öleli körbe õket, valami olyan közeg (mert ez már nem oxigén, ez valami életellenes izé), ami csak és kizárólag az õ kedvükért van itt, amit valahogy õk generáltak maguk köré, közénk, az országunk légterébe, levegõjébe, a testünk intim vagy enyhébben kifejezve magánszférájába – és ez nem múlik, csak majd ha távoznak.
Mert menni fognak.
Mindannyian. Ki futva, megizzadva a menekülésben, ki büszkén, fejét felemelve, és vállalva sunyi tetteit, ki pedig csak úgy lábát lógatva. Lábát lógatva a semmibe. (Értsd, ahogy akarod.)

Ez a hatalmával sorozatosan visszaélõ, jelenleg egyre inkább megroggyanó, szép lassan azért rettegve letérdelõ rezsim, ez a végét járó fertõ folyamatosan baszakszik erõsködik velem, és kedvem van a játékukhoz, melynek a vége mind számomra, mind a te számodra egyértelmû; most még büszkék, sokan vannak és a maguk módján összetartóak, de az elszámoltatásoknál már csak nyöszörgõ, rühes pincsik lesznek – és én ott állok majd az elszámoltatókkal az elsõ sorokban, hiszen nekem is van mit kérdeznem ettõl-attól… sokuktól.

Úgy döntöttem, hogy névsorolvasást tartok, bemutatom neked, kik miatt, melyik hivatalnokok, ügyintézõk, állami (hatalommal „megáldott”) emberek miatt kerültem abba a helyzetbe, hogy az életem megóvása végett a Magyar Gárdához kellett folyamodnom egy gyors és támadhatatlan költöztetés reményében.
Ez mellett, mivel sokan kértétek, elmondom, kicsoda az a cigányember, aki mindenképpen meg akarja erõszakolni, aztán meg akarja ölni a feleségemet, de ha ez nem sikerülne neki, ott van az egész Ferencvárosi Dzsumbuj Gát utca, de tud hívni erre embereket a Márton utcából is (ezt többször is megígérte)(olyan kutyának látszik, aki általában betartja az ígéreteit, fõként, ha erõszakról van szó) – és természetesen azt is meg fogom mondani, pontosan melyik lakásban lakik, mert ehhez ugyan jogom nincsen, de bárkit és bárhogyan „rávezethetek” erre, ugyanis az nem bûn!
Hátha valamelyikõtök beszélgetni akar vele „felebarátságról”.

A névsorolvasás mibenlétérõl pár szót.
Ezek itt alább mindannyian bátor, rezsimhez hû közszereplõk, köztisztviselõk, közhivatalokat ellátó személyek, akiknek nevét bárhol és bármikor leírhatom, közreadhatom, ahogyan az elérhetõségüket is, illetve bármikor kiemelhetem, ellenem miféle bûnöket követtek el. Ez utóbbi szuverén jogom, és élek is vele.

A sorban hatodikként megnevezett rendõrnyomozóról is ejtek pár szót, akinek a nevét jelen cikk írásánál még mindig nem adták ki nekem a kapitányságon. A rendõrség ugyanis egy olyan álnok bajtársi szervezet, ahol tisztában vannak vele, hogy a nyomozó vétett a szabályok ellen, és ezért valamilyen módon felelnie is kell (és felelni is fog), de ettõl függetlenül, holott állampolgári jogom megtudni az intézkedõ rendõr nevét, nem adják nekem ki az adatokat, pedig tudják, hogy nekik ez kötelességük!
Az intézkedõ rendõrnyomozó ugyanis közölte velem az udvaron, három-négy lépésnyire lakásom bejárati ajtajától, ahol Cica ott állt a cigánytól reszketve, hogy ha még egyszer ki merem hívni a rendõrséget azért, mert a cigány támadólag lép fel ellenünk, akkor õ nem mérlegel, hanem hívja a tûzoltókat, kivágatja a lakásom falát, rácsostul, ajtóstul, ablakostul, és bilincsben fog elszállíttatni engem, illetve azt, akit a lakásban talál (ez a feleségem)(a reszketõ-rettegõ, csak nyugalmat követelõ, 37 kilósra fogyott asszonyka), és a jelentésében azt fogja írni, hogy õ szakszerûen járt el, és a tûzoltók kiszállási és intézkedési díját (közel félmillió forint) velünk fogja megfizettetni. Punktum. Ennyi.

Az a rendõrtiszt, aki a magyar embert nem védi a támadó, erõszakos cigánytól, hanem szinte a cigány pártjára állva még fenyegeti is, nem lehet többé rendõr, nem szolgálhatja a rendvédelmet, ne lehessen több mint akit véd – menjen kubikolni a többi cigánnyal együtt, és tanuljon egy kis illemet! Teszek róla, hogy így legyen.
Többi véleményem errõl majd alant, a felsorolás végén.

Lássuk hát, kicsodák a rezsim diszkrét arcai!

1.) DR. GEGESY FERENC – FERENCVÁROS POLGÁRMESTERE
Elérhetõségei:
1092 Budapest, Bakáts tér 14.
217-1725
polgarmester@ferencvaros.hu

Ismertetõjele: Erdélybõl származó, erdélyi embereket elõtérbe helyezõ, egyébiránt amolyan „jó ember”-féle politikus, vezetõ, aki természetesen magasról tesz rá, hogy az egyénnek milyen kis vagy nagy (képzelt)(beképzelt) problémája van; az õ látásmódja felettünk áll, és a horizontra tekint – nem tudom, látja-e ott a végét ennek a lejtõnek, amit generált?

Bûne: Az elsõ cigánytámadást követõen, július 27-én, hétfõ reggel el lett neki küldve a levelem, melyben kérvényeztem egy lakáscserét, lehetõleg a kerületen kívül, hivatkozva a támadásra, a megsebesítésemre, az ellenem felvonultatott cigányhordákra, akik folyamatosan ott lebzselnek az utcákon, illetve arra, hogy a rendõrség nem képes megvédeni sem az én, sem a feleségem életét.
Levelemre két hónap múlva válaszolt, stílusa lekezelõ volt; elutasított, azzal védekezve, hogy nem áll módjában egy deviáns viselkedésû cigánycsalád miatt minden lakót elköltöztetni a házból, és különben is: kérvényezte a sûrûbb rendõri ellenõrzéseket, kérte a helyi polgárõröket, hogy ugyan már, kukkantsanak be többször a Gát utca 23-ba, hátha azon kapják a pókhasú cigányt, hogy éppen egy bottal, meg három-négy cigánnyal a háta mögött fenyegetõzik, és amúgy sincsen elegendõ lakása arra, hogy segítsen.

Gegesy Ferenc bûne, hogy a Dzsumbuj névre keresztelt területrõl, melyet akkora arccal mert a nyilvánosság (értsd: kaftános televíziók riporterei) elõtt lebontatni, az összes kibaszott bûnözõ, munkakerülõ, segélyen élõ, többségében „nagyon beteges”, „lerobbant lelki és fizikai állapotú”, „hadirokkant”, vagy csupán „leszázalékolt” cigányt beköltöztette oda, ahol laktam.
Ez az ember nem nézte, hogy egy viszonylag még élhetõ városrészt aláz meg azzal, hogy ezeket a furcsa bõrû, furcsa jogállású, talán számára is annyira szimpatikus állampolgárokat, embereket, polgártársakat, mint amennyire nekem vagy neked szimpatikusak, betelepítette az üres vagy csak jogilag „félig üres” (értsd: valami kancigány által már elfoglalt) lakásába, és ehhez még kellemes arcot is vágott, kijelentve: ezeket a családokat valahová (baszod) költöztetni kellett, és a legjobb hely ez volt, a Gát utca és környéke, ahol József Attila született és élt egy darabig, ahonnan két utcányira már modern lakóparkok „nõnek ki” a földbõl, cigányokról még sosem hallott, ártatlan fiatal házaspárok számára, és ahonnan három villamosmegállóra Nemzeti Színházat (a nemzet legfontosabb színházát) csodálhatják meg a turisták!

Gegesy Ferenc polgármester úr bûne a vakság, a nemtörõdömség, az esztelen kapkodás egy oly’ csodálatosnak is tekinthetõ, régebben még mûködõképes és nem önmaga paródiájába fulladó városrész vezetésében, amelyik jobbat, törõdõbb embert, vezetõt, polgármestert kíván.
Késõbb majd elmondom, kire kell itt szavazni, ha jót akarsz a kerületnek, és ne hidd, hogy elkezdtünk politizálni!

Menjünk tovább!

2.) DR. OSZVÁRI ISTVÁN – FERENCVÁROS JEGYZÕJE
Elérhetõségei:
1092 Budapest, Bakáts tér 14.
217-1752
jegyzo@ferencvaros.hu

Ismertetõjele: Õ a rettegett „Turul-bontó”, az ember, aki az elsõ kósza füttyre megjelenik, mikor valami olyat kell tenni, ami inkább türelmetlenül barbáros, magyarellenes, mintsem nemzeti, a magyar érdekeket elõtérbe helyezõ – az ember, aki nem foglalkozik vele, hogy felhatalmazták a fehér emberek védelmére, az ember, aki csak legyint, mint a gazdi itt pár sorral feljebb, és…

Bûne: Többszöri kérésemre, hogy vizsgálja ki a cigány Daróczi viselkedését, mellyel a lakókat zavarja, azt a választ kaptam, hogy be kell fizetnem párezer forintot, ekkor majd szépen mind a kettõnket behívnak egy kötetlen beszélgetésre, ahol minden bizonnyal lesz tea, kávé, meg talán némi fánk is, és ott én Daróczi szemébe mondhatom, hogy kutya, õ pedig az enyémbe, hogy: ne mondjak már ilyet, hiszen jó szomszédok vagyunk, vagy mi a rosseb! Ez a hozzáállása mind neki, mind pedig a hivatalában dolgozó többi lekötözött kezû, farkatlan és talán agyatlan emberkének (bár ez utóbbi nincs bizonyítva, mert azon azért, hogy engem basztassanak, kellett némi agyi kapacitás!)(és természetesen elõszeretettel éltek „basztatási jogukkal”).
Kérésemre tehát, hogy indítson birtokvédelmi eljárást a cigány ellen, azzal hárított, hogy kiadta egy kolléganõjének a telefonszámomat, aki felhívott, hogy kioktasson „jegyzõi jogból”, és ugyan nem vagyok én jogászember, talán még hat általánosom sincsen, de azért az elkövetkezõ közel fél órában sikeresen én oktattam a hölgyet állampolgári jogból, és jegyzõi kötelességekbõl, melyeket Oszvári úr olyan régen magolt be a suliban, hogy már elfelejtett.

A ferencvárosi jegyzõ bûne tehát az, hogy boldogan, segítõkészen mer rohanni, ha egy másik kerület jegyzõje átszól neki, hogy Turult kell bontani (minden bizonnyal betért a sufniba is ásó, lapát, csákány és vastag munkáskesztyû reményében), mert jelenleg még könnyedén mer azokkal baszakodni, akik késõbb el fogják ezért számoltatni, de mikor egy magyar állampolgár segítséget kér tõle a cigányok ellen, akkor behúzza fülét-farkát, és mindenféle ostoba jogokra hivatkozva nemmel felel, remélve, hogy a rettegõ magyar egy birka, aki ennyiben is hagyja a dolgot.

Soraimból kitûnik: én nem hagyom annyiban a dolgot.
Teszek, és tenni fogok érte, hogy Oszvári István ne lehessen többé jegyzõ ebben a kerületben, mert ide olyan emberek kellenek, akik dolgozni akarnak, akik nem a bûnözõ, lezüllött, mocskos kisebbség jogait tartják szem elõtt.
Meglátjuk, mire viszem.
István: azért kössük fel a gatyát, mert makacs és kitartó vagyok!

Tovább lépünk.

3.) VÁRKONYI IMRÉNÉ – FERENCVÁROS LAKÁSÜGYI CSOPORTJÁNAK VEZETÕJE
Elérhetõségei:
1092 Budapest, Ráday utca 26.
217-2040 vagy 215-1077 (523-as mellék)
varkonyine@ferencvaros.hu

Ismertetõjele: Egy hölgy, akinek a jogokról, a kötelezettségekrõl köbö pont annyi elképzelése van, mint neked (nálad ez nem bûn), éppen ezért könnyedén kioktatható állampolgári jogból egy koszos bérház (Gát utca 23) udvarán, a semmittevõ, otthon henyélõ, cigizgetõ, segélyes emberek szeme láttára és füle hallatára, és még neki áll feljebb, hogy Magyarországon egy szürke ember (jómagam) oda meri neki köpni, miféle helyzetbe ássa magát a hivatalával együtt, ha sokáig maszatol még.

Bûne: Hasonlóan a jegyzõhöz, többszöri szóbeli és írásbeli kérésemre sem tett semmit sem az ügyben, hogy a cigányok ne hangoskodjanak, ne fenyegetõzzenek, ne éljenek (ki)fordított életet az udvaron. Emlékezetem szerint nyáron még egy vérmes szócsatára is futotta az erejébõl, mikor abban próbált vitatkozni velem, hogy a felújítás közben az udvarra hordott zsákos sittet teljes egészében nekem kell eltüntetnem, mire én közöltem vele, hogy a fele az önkormányzatot illeti, hiszen több hónapja fizetem egy üres lakásra a szemétdíjat, ami díjat a kis „élelmes” ügyintézõ, a kis pincsi (lentebb megnevezett) gyorsan és maradéktalanul kivetette ránk, ahogy aláírtuk, hogy elfogadjuk a két egymás mellett álló lakást összenyitásra.
Van az úgy, hogy egy magamfajta emberke véletlenül úgy alszik el, hogy a feje alatt marad a „Tíz jogi fogás marhákkal szemben” címû könyv, és mikor reggel felébred (stílusosan arra, hogy bõsz horkolásba kezdett a cigány, holott hasára sütött a nap, és több becsületes, magyar ember már 2-4-6 órája dolgozik a munkahelyén), észreveszi, hogy jogból egészen véletlenül úgy doktorált le, hogy észre sem vette.
Na, egy ilyen reggelen jött Várkonyiné, a kedves, hogy vitatkozzon velem sittrõl, felújításról, és természetesen arról, hogy miért is basztatom tanítgatom a retkeseket a cigányokat, mikor ezek olyan rendesen, hogy a légynek sem ártanak.
Erre mit lehet felelni?

Emlékszem, nem sokkal ezen beszélgetésünket követõen vette fel velem a kapcsolatot a jegyzõi iroda (mint pár sorral fentebb említettem már), és a hölgyet, akit István barátunk megbízott azzal, hogy telefonáljon nekem, közel fél órán át oktattam jogból, kötelességekbõl, önkormányzati hozzáállásokból és kis cigánykultúrából, és természetesen meglepõdés nélkül fogadtam, hogy mikor panaszkodni mertem erre a kis aranyos Várkonyinéra és a csapatára, akkor nem lepõdött meg, hanem közölte, hogy már több panasz is érkezett a kerületi lakosoktól, mert a Lakásügyi Csoport kicsit… khm… hogyismondta… korrupt érdekes… ?
Tehát mit lehet felelni egy Várkonyinénak az udvaron, miközben a fehér cigányok, a félig-meddig agymosott, birka szomszédok és a lakásomra fogukat fenegetõ cigányok mind-mind lesnek, és a válaszomat várják?

Várkonyi Imréné bûne, hogy nem válogatja meg a csapatát, akikkel együtt dolgozik, hagyja, hogy a korrupció magába szippantsa, és természetes haragot láthatsz rajta, mikor szembesíted vele, hogy baj van odaát az irodája körül. Az is a bûne, hogy segítséget nyújt a mai magyar állami hozzáálláshoz, vagyis szeretettel simogatja a segélyen élõ, munkakerülõ, hordában vonulgató és fenyegetõzõ cigányokat, ellenben rögtön lecsap a magyarra, ha az segítségre vágyna, melyet akár õ is megadhatna neki.

Szerintem idõvel érdemes lesz kérdéseket feltenni neki, és biztos vagyok benne, hogy felelni fog mindegyikre, mert az ilyen ember igyekszik menteni a bõrét – bármi áron.

4.) KALMÁR PÉTER – A LAKÁSÜGYI CSOPORT ÜGYINTÉZÕJE
Elérhetõségei:
1092 Budapest, Ráday utca 26.
217-2040 vagy 215-1077 (526-os mellék)

Ismertetõjele: Egy tehetséges pincsikutya (talán még a farkát is képes csóválni), és ezzel nem a személyiségét döngöltem földbe, hanem egekig magasztaltam az elhivatottságát. Érthetõ vagyok? Az a fajta ifjú, még nagy hévvel megáldott sráca az önkormányzatnak, akit (ha én nem vagyok) még negyven-ötven év múlva is ott fogunk látni bolyongani a mesterségesen egybetartott állami intézményekben, ahol tanácsadói szerepkörét tévesztve fogdosná a fiatal, szõke, nagy mellû és kellõképpen tapasztalatlan, csak vihogásra meg szexre való, valamikor 2040 környékén született, nagyon ropogós húsú titkárnõk és asszisztensek fenekét.
Van ez így.
Szerencsére jómagam aljas és igazságszeretõ ember lennék, így nem hagyhatom, hogy Péter ott öregedjen meg a Lakásügyi Csoportnál, ott fásuljon bele a korrupció melegágyába (és ezzel nem céloztam én buzulásra buzikra!), így lépéseket teszek.

Például elárulom neked, hogy ha Péterrel beszélgetsz a cigányról (kipróbáltam, mûködött!), aztán hazamész, ami utazás testvérek között is köbö csak negyed óra, otthon a pókhasú szomszéd már azzal vár, hogy tudja, hol jártál, kivel beszéltél, és mirõl.
Hmmm… Nem furcsa?

Bûne: Maradjunk ennél a vonalnál, és rójuk fel Kalmár Péternek, hogy bizony elég nagy ciki, nagy bûn az, hogy elfelejt körbenézni poloska után az íróasztala környékén, és nem is feltételezi, hogy a cigány Daróczi bizony már hónapok óta lehallgatja õt (mert azt nem mondhatom, hogy más úton jut a rühes az információkhoz), és nem is foglalkozik azokkal a pletykákkal, melyeket még a magamfajta otthonülõ, begubózott polgár is meghall az utcán járva-kelve; ami Péter íróasztala mellett beszélgetés történik, arról általában minden esetben tudnak az érintettek!

Bár bûnnek lehet-e nevezni, ha valaki egy már bõségesen „kibeszélt” Várkonyiné fõnökasszony árnyékában szeretne érvényesülni, és (kitanulva a fortélyokat?)(vannak ilyenek?) kicsit erõsebb módszerekkel él vissza a… a… (na, segíts már!)… mivel is?
Hatalmával? Azzal élne vissza? Hm?
Egy Péter-féle vauvau-nak van hatalma? Vajon majd ezen cikk után meglátjuk?
Meglátjuk.

Rendfenntartói vonalra evezünk.

5.) ORSÓS GÁBOR – A FERENCVÁROSI RENDÕRSÉG NYOMOZÓJA
Elérhetõsége:
1096 Budapest, Haller utca 7-9.

Ismertetõjele: Határozottnak látszó, némiképp érdekes gondolkodásmódú, egyébiránt cigány származású rendõrnyomozó, az én megtámadásom ügyében az elõadó, akinek nem is merem felróni, hogy esetleg barátkozik a fajtájával, hiszen ez legyen természetes!
A rendõr, aki meghallgatott, mikor világgá kürtöltem a problémámat az engem fenyegetõ egyik rendõrtársával kapcsolatban, és aztán felhívott telefonon, ahol elmagyarázta, hogy bár tudna segíteni, és tisztában van vele, hogy neki, mint az ügyem elõadójának, kötelessége is, de vannak a rendõrségen belül olyan szálak, amik miatt nem teheti meg, hogy kiadja nekem a Névtelen Nyomozó nevét, illetve a jelentését, amiben az érintett természetesen marha nagyokat hazudik róla, hogy mi történt szeptember 7-én este.

Bûne: Amit az imént írtam. Tisztességesnek látszó rendõrnyomozó, akinek még a hangja is olyan kedves, amilyet elvárhatsz egy cigány nyomozótól; hallatszik és látszik, hogy õ szeretne kitörni abból a közegbõl, ahová az agymosott média pakolta – vagyis szeretne cigányként megfelelni és ezért tenni is. Bûne az, hogy nem a jó irányba „teszeget”.
Bûne, hogy sem a származását nem tagadja le (ha érted, miért írom ezt), sem pedig a hivatásbeli hülyeségeit.
Bûne, hogy ostoba kutyaként kullog a többi egyenruhással egy olyan lehetetlen irányba, aminek a végén mindenképpen felelnie kell egykori bûneiért – melyekbõl lesz egy pár, bármennyire is jól mûködõ „megsemmisítõ masinákat” vásárolnak majd a számukra.

Orsós tehát egy érdekes figura, akiben ott munkálkodik a megfelelni akarás, a tenni akarás, csak nincsen neki sem egy magabiztos vezére, fõnöke, társa, akire felnézhetne, sem valamiféle értelmesebb, sokkal körültekintõbb „közege”, olyan emberek gyülekezete, akik mellett nem csak a helytelen irányt tudja meglátni.
Érdekes lehet egy ilyen alakkal leülni beszélgetni, és megvitatni, hová tart, és hogy ez az irány mennyire rossz.

Sajnálom, de ha eljön az ideje, felelni fog.

6.) NÉVTELEN NYOMOZÓ – A FERENCVÁROSI RENDÕRSÉG MAGYARELLENES NYOMOZÓJA
Elérhetõsége:
1096 Budapest, Haller utca 7-9.

Ismertetõjele: Szép darab ember, egy amolyan igazi „rendõrtípus”, aki persze lassan több sört látott a kezében a tenyerében, mint a saját farkát (vagy cicit?)(muffot?), és ezért elkezdett a cigányokhoz hasonló, felettébb érdekes potrohot növeszteni – amit teljes szívembõl sajnálok. Az a fajta rendõrnyomozó, aki annak idején rendõrnek tanult, de valamiért kisiklott a pályája, és egyik pillanatról a másikra sündisznó lett belõle – nem feledve, hogy a „sün” szóösszetételt, párosítást, szóeleji érdekességet néha nyugodtan elhagyhatjuk!

Bûne: Megfenyegetett a saját lakásom elõtt, az udvaron, ahol tõle jobbra a megveszekedett, rám többször is cigányhordát hívó, engem folyamatosan fenyegetõ Daróczi állt, és hangosan morgott, ezzel is akadályozva a rendõri (sündõri) intézkedést.
Ez az ember, ez a rendõrnyomozó úgy döntött, hogy az intézkedése csak akkor vezet majd némi eredményre, ha engem, az egyébként lassan a kisebbségeknél is különbül elnyomott fehér embert kellõ körültekintéssel megfenyeget a cigánnyal szemben, nem feledve el megemlíteni, hogy ha egyszer haragszik, akkor nincs megállás, és nem csak engem fog bilincsben elszállítani, hanem a feleségemet is, akit erõszakkal és gyilkossággal fenyegettek a cigányok.

Ennek a senkiházi, névtelenségbe kapaszkodó sünnek a bûne az, hogy velem, a becsületes magyar emberrel szemben a cigány mellé állt, állásfoglalását egy olyan mondatban köpte felém, amelyet több fültanú is hallott, és amelyet a zsebembe rejtett diktafonommal hallgattam végig. Ez az ember megfenyegetett, és ezt nem fogom ennyiben hagyni, legyen bárhogyan a jövõm, és legyen bárhogyan az õ jövõje!
Errõl nekünk kettõnknek beszélnünk fog még kellenünk – és ezt, barátom, jó, ha tudod!

Gyúrjál rá, mert abból a pocakból igencsak le kell adnod, ha te akarsz irányítani!
És most lássuk a haverodat, akit annyira védtél, sün!

7.) DARÓCZI LÁSZLÓ – CIGÁNYEMBER, FERENCVÁROSI POTROHOS ÉS MAFFIAVEZÉR
Elérhetõsége:
A mellettem lévõ lakásban lakik. Mivel tõlem balra nincs lakás, könnyû lesz kiokoskodni. Én a Gát utca 23-ban, a földszint 7-8-as lakásban lakom, és õ nem az 5-ösben húzza meg magát. Ferencvárosról beszélünk, Budapestrõl. A tisztábban látás kedvéért.
Fia elérhetõsége, aki megtámadott és megsebesített egy karddal: +36-PANNON-372 és 10-bõl kettõ, aztán 631, illetve, hogy képben legyünk: itt.

Ismertetõjele: Elsõ és legfontosabb: a potroh. Ha ez nem lenne, egy daliás, ámbátor érdemben a viselkedésén változtatni képtelen cigányt képzelnél el magad elõtt, de így, hogy ehhez még jó nagy potroh is párosul, egy olyan pókot láthatsz, amelyik emelgeti a hátsó lábait, és megpróbál evolúciós lépcsõre térni, vagyis két lábon járni.
Daróczi, a cigány, pontosan úgy néz ki, mint aki halad az evolúciós létrán.

Bûne: Egyedül nem tud szembenézni azzal, hogy valaki erõsebb, okosabb, ügyesebb, és persze fehérebb nála, így ha gondja támad, rögtön telefont ragad, és hívja a „tezsvérjeit”, haverokat és ivócimborákat, a cigányhordát, hogy verekedés, késelés, lincselés lehessen az ügy kimenetele. Ez az ember többször mártotta húsba a kését, mint egy kezdõ hentestanuló, és most élõ húsról beszélünk, nem holmi csirkemellrõl, amit negyven dekában mérve viszel haza a Madarasból!
Daróczi László bûne, hogy csak a haverjaival bátor, de nem mer a szemedbe nézni, mikor egyedül álltok szemtõl szemben a járdán. Bûne, hogy addig uszította a hordáját ellenem, míg aztán a fia egy karddal felém nem száguldott, hogy megöljön.

Az ifjabb, agyilag még inkább megrokkant Daróczi László bûne maga a támadás, ez a sunyi, aljas, hatalmas karddal kivitelezett támadás, melyben az életemre tört, és amennyiben nem védekezek, el is vette volna azt.
Mindkettejük bûne a cigányság egyik legjobb ismertetõjele: egész nap otthon verik a… és közben csak zabálnak, hangoskodnak, üvöltetik az ócska, hitvány zenéjüket, mindig és mindenki elõtt a figyelem középpontjában akarnak állni, ezért hangosan ajvékolva távoznak a lakásukból, és hangosak ajvékolva érkeznek, ha látja õket valaki, ha nem.
Semmirekellõ lények ezek, akiket a magyar rendõrség, a magyar állam a védõszárnyai alá vett.

Azt hiszem, ha rendesen belelendülnék, nem is lenne vége ennek a listának. Érzem, hogy ezzel a cikkemmel kicsit „odapiszkálok”, mert azok után, hogy ezek az emberek a kéréseimet figyelmen kívül hagyták, nem segítettek, idõnként fenyegettek, ostoba jogtakarók alá bújtak, azok után, hogy javarészt a rám és feleségemre támadó cigányokat kezdték el mosdatni, engem pedig a nyílt kijelentéseimért, hogy cigányhordák támadtak rám, amolyan renegátként kezdtek kezelni, akivel rendesen ki kell baszni akit rendesen át kell verni, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy kimondjam a kimondhatatlan igazságokat, ezek után legyen természetes, hogy a magam módján kicsit képes vagyok harcot hirdetni az ilyen eljárások/emberek ellen.
Ha elgondolkodnék (és kitartóbb lennék?), sosem lenne vége ennek a listának, mert jó magyar mondás szerint „van ott még, ahonnan ez jött”, és ez a rezsim aljas kutyáira, diszkrétnek nem nevezhetõ arcaira igencsak igaz.

Megnevezhetnék orvosokat, akik nem hogy a feladatukat nem látták el sem az én esetemben, sem pedig Cica esetében, de néhol még „hárítottak” is, inkább küldtek már orvoshoz, csak le legyen róluk véve a gond, a teher, a nyûg, hogy létezem, megtámadtak, sebesülésemnek igen komoly szövõdményei vannak, és ezt bizony kezelni kéne.

Beszélhetnénk a magyar rezsim kitenyésztett vállalati ebeirõl, akik alig várják, hogy céltalan, hontalan, földönfutó legyél, amiért a cigányok elüldöztek, és elkezdhessék nyújtani a kezüket, hogy semmi szolgáltatásért még több, és még több sápot vegyenek le tõled (FÕGÁZ, ELMÛ).

Ám egyszer minden cikket be kell fejezni.
Egyelõre tehát ennyit tudok most elmesélni, ezek azok az emberek, akik így vagy úgy, de szépen keresztbe tettek nekem, vádoltak, fenyegettek, ellenem léptek fel.
Nem jól tették.
Olyan dolgokat indítottak el, olyan helyzetbe helyezték mind saját magukat, mind pedig ezt az egyébként szép, csodálatos országot, amibõl már nem lesznek képesek kievickélni. Nem én vagyok a támadó, én csak védekeznék, szeretném az igazamat, és mivel látom, hogy ebben nem találok partnerre, a magam módján fogok ezen kutyák lények ellen harcolni.
Tudom, néhol túlságosan „szabad”, „elengedett” volt a mai cikk, tudom, hogy sokszor olyan mondatokat, szavakat olvashattál tõlem, amiket eddig még soha – mert jelezni szerettem volna a dolog életbevágó nehézségeit, azt szerettem volna, hogy végre láss, végre gondolkozz, végre te is ott legyél a többiek között (mellettem), akik azt mondják, hogy elég lesz.

Lesz ennek még folytatása, de mára ennyi volt.
Vége. Tom Bobb