Az euró ugyan az elmúlt idõszakban rendkívül stabil volt, ám nagy kérdés, hogy ez meddig marad így. Az európai pénzügyi rendszer ugyanis recseg-ropog: a nagy gazdaságok egy rendkívül bizonytalan stabilitási rendszert hoztak tetõ alá, miközben a periféria problémás országai továbbra is saját – zsákutcába vezetõ – útjukat járják.

Minél közelebb kerülünk az EU/IMF által szponzorált görög mentés elsõ évfordulójához, annál jobban látszik, hogy Európa milyen mélyre süllyedt az adósságválság mocsarában. Az eurózóna tripla A besorolású központi magjába tartozó országok, a periférikus államokkal (Portugália, Írország, Görögország, stb.) és az EKB-val karöltve olyan pénzpolitikát folytatnak, mely összességében a hitelválság elmélyüléséhez, vagy akár egy újabb katasztrófához vezethet. A dolgok jelenlegi alakulása alapján igen nehéz megállapítani, hogy az euró hogyan fogja fenntartani az elmúlt hetekben tanúsított immunitását.
A tavaly májusi görög mentés óta a periférikus hozamok (egy összesített kosarat alapul véve) nem kevesebb, mint 120 bázisponttal növekedtek a német hozamokhoz képest. Közben Görögország, Írország és Portugália hitelbesorolását három alkalommal is leminõsítették. Ráadásul, ahogy a csütörtöki stressz teszt is valószínûleg mutatni fogja, az ír bankok igen súlyos állapotban vannak, mely csakis a még fennmaradt banki szektor államosításához, és az elsõrendû (senior) kötvénytulajdonosok szükségszerû veszteségéhez (haircut) vezethet.
Euró, euróövezet
Igazi aggodalomra azonban elsõsorban a jelenleg tapasztalható önpusztító erõk adnak okot, melyek a gazdasági ösztönzés hiányából, és a gyenge pénzügyi struktúrákból adódnak. Ezek hiányában ugyanis semmilyen maradandó, vagy kötelezõ jellegû megállapodás nem születhet az euróövezeten belül. Ez a probléma mind az eurózóna központi országaiban, mind pedig a periférikus államokban észlelhetõ. Ráadásul Németország ahhoz ragaszkodik, hogy – egy 2013 utáni államcsõd esetén – az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmus) hiteleket még a szokásos állami adósságok elõtt behajthassa. Azonban pont ez a követelés vezethet csõdhelyzethez, ahogy ezt az eheti leminõsítések is mutatják.
Ugyanez vonatkozik az ESM eredetileg befizetett tõkéjének átszervezésére is. A tervek szerint ugyanis az alapot elõször csökkenteni, majd egy hosszabb idõ alatt akarják feltölteni, mégpedig a kezesekbe fektetett naiv bizalommal. Ez az elsõ években (míg a befizetett tõke még igen alacsony) azt eredményezheti, hogy amennyiben egy újabb válság esetén megindulna a tényleges pénzfolyósítás, az elsõsorban a perifériát fogja terhelni. Ezt tovább súlyosbítja az a tény, hogy várhatóan az egyik – ESM garanciával biztosított – periférikus tagállam fog elsõként segítségért folyamodni az ESM-alapnál (mellyel megint csak a többi állam terhét növelné).
A másik oldalon azt láthatjuk, hogy a periférikus országok olyan politikát folytatnak, mely a hitelválságot csak tovább szélesíti, ahelyett hogy javítana a helyzeten. Írország, azáltal hogy lemondott a mentõhitelekre felszámított kamatok csökkentésérõl (hogy cserében alacsonyan tarthassa a társasági adókat), valójában egy olyan hitelkamat mellett kötelezte el magát, melyet jelenleg képtelen fenntartani. Kiváltképp, ha az elsõrangú bank-kötvények tulajdonosai nem hajlandóak viselni a veszteségek (haircut) egy részét. Portugália pedig a szükséges kiadáscsökkentéseket és/vagy adósság-átütemezéseket késlelteti, mely akkor válik esedékessé, ha az ország visszautasítja a külsõ segítséget. Ugyanakkor, ha az EKB nyélbe üti a következõ hónapra várt kamatemelést, az bizonyára Portugáliát és Írországot is földhöz vágja majd, miközben minden újabb emeléssel fenyegetõ nyilatkozat még inkább megnehezíti a talpra állást. Miután Portugália és Írország rendelkezik a legrövidebb átlagos lejárattal a periférián (6,8, illetve 6,6 éves futamidõvel), így ez a két ország fogja leginkább megszenvedni a magasabb EKB kamatokat, mivel ez a finanszírozás összköltségét növeli.
Az euró-piac jelenleg a kamatlábakat figyeli a rövidtávú irány meghatározásához. A háttérben azonban több irányból is érkezik a romlás, mely csak tovább növeli egy újabb válság kockázatát a következõ években, vagy akár már hónapokon belül.

Forrás: Link