Bejelentkezés
Már nem titok, mit tartogat a jövõ
(Ha BARabási mondja, csak úgy is van! Mire való a f@szbuk és társai, no meg minden?)
- Az emberi viselkedés megérthetõ, megismerhetõ, végsõ soron pedig befolyásolható - állítja Barabási László fizikus-hálózatkutató. A világhírû szakember a héten induló Mindentudás Egyetemén három elõadásban mutatja be, hogy adataink alapján összerakható és kiszámítható az emberi jövõ.
A telefontársaságok, bankok, internetszolgáltatók tárolta adatokból nemcsak a múlt részletei, hanem a jövõ cselekvései is összerakhatók, egy tudós számára is meglepõen pontosan – állítja Barabási Albert László, akit a héten három alkalommal is elõad a Mindentudás Egyetemén. A hálózatelméleti kutatásaival ismertté vált tudós napjaink egyik legizgalmasabb tudományos területével, a jövõkutatással foglalkozik és a legrangosabb nemzetközi kutatók között tartják számon. 2010-ben õ volt az egyetlen, aki a tudományos élet két legnevesebb folyóiratának, a Nature és a Science magazinoknak egyaránt a címlapjára került.
Barabási szerint az emberekrõl felhalmozott adatok minden eddig vizsgált hálózatnál pontosabbak, a társadalom az utóbbi pár évben óriási laboratóriummá vált. Villanások címû könyvében többek között arról ír, hogy habár ma még a Facebook, a Myspace és a Twitter iránt rajongunk, kialakítható a közösségi oldalak egy új generációja, amely nem a múlttal foglalkozik, hanem a jövõbe enged bepillantást. Nem azzal törõdik, hogy „Mi jár a fejedben?”, hanem az eljövendõ eseményekre koncentrál. Aki úgy érzi, hogy a Twitter és a Facebook be tudja szippantani, annak a Villanások azt üzeni, hogy a jövõ elõrejelzésének lehetõsége még ezeknél is sokkal magávalragadóbb szenvedély lehet - véli Barabási.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. April 04. 16:40:18
- 2011. April 04. 20:43:35
- 2011. April 05. 06:44:59