Mi lesz az önkormányzatokkal?
Sokan még mindig bíznak abban, hogy az összefüggéstelen, ellentmondásos kormányzati lépések egyszer csak összeállnak, és végre az avatatlanok számára is felsejlik a Nagy Mû. A józanabb lelkek szerint viszont – ahogyan az elmúlt évtizedekben is – a külvilág realitásai mellett a mindenkori uralkodó párt belsõ harcai akadályozzák a kibontakozást. A legkeményebb csatákat önmagával a Fidesz az önkormányzati reform terepén vívja. HUSZKA IMRE írása.

Hálás dolog volt jobbról és balról is tehetetlenkedésnek nevezni, ami kormányzás címén a 2008-as népszavazás után folyt – könnyebb volt nem észrevenni, milyen ádáz harcokat vívtak az MSZP és az SZDSZ bandériumai.

A Fideszt a szakértõk többsége hajlamos egységben menetelõ falanxként leírni, például a jobboldalra jellemzõ tekintélyelvûség vagy épp a nyolc év alatt felgyülemlett revánsvágy okán, de az egyre nehezebben fenntartható látszat mögött éppúgy egy heterogén, ezer érdek által szabdalt tömegpárt van, mint egykor az MDF vagy az MSZP esetében. Mindaddig, amíg gyenge érdekérvényesítõ erejû csoportokkal (rokkant- és öregségi nyugdíjasok, kiskeresetûek, munkanélküliek, katonák, tûzoltók, segélyen élõk) kell tengelyt akasztani, a szövetség mûködik. Ám ez kevés: a társadalmi nagyrendszerek, amelyekre a GDP ötven százaléka megy el, nem reformálhatók meg a rendszerváltás évében sebtében létrehozott s azóta leginkább csak toldott-foldott önkormányzati rendszer teljes átalakítása nélkül.

Helyi politika
Minthogy a Fidesz döntõen az önkormányzatok révén „szervül be” a társadalomba, egyre világosabban látszik: e téren önmaga lesz az átalakítás fõ akadálya, amint állami iskolákat és egészségügyet tervez, vagy amikor a helyi közigazgatást kívánja elvonni a településektõl. A módszerhez az elmúlt kilenc-tíz hónapban hozzászokhattunk: csepegtetett információkból, Fidesz-politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból kellene összerakni azt, ami a gazdasági döntések mellett a polgárok közérzetét a leginkább befolyásolja. Tudniillik, hogy mit tervez a forradalmi kétharmad a helyi politika, közélet világában.

Az elsõ lépés, a megyei kormányhivatalok megnyitása kissé felemás lett: az államigazgatásban elõforduló több mint háromezer ügytípus alig egy százalékát képesek befogadni, jellemzõen a hozzájuk fordulók helyett õk lépnek be az internetes Ügyfélkapun, s mindazt, ami amúgy is hozzáférhetõ, elintézik. Bár célként „a megyék megerõsítését” hangsúlyozták, a legtöbb hivatal, a munkaügyi, az adó- és vám-, a közútkezelõ, az állami nyugdíj- és egészségbiztosítás továbbra is az MSZP–SZDSZ-kormány által létrehozott regionális szervezeti formában mûködik.

Így a megyék közjogi státusa – úgy tûnik – továbbra is Mohamed koporsójához hasonlatos: 1990-ben megfosztották õket közigazgatási szerepüktõl, vagyonukat pedig az elmúlt évtizedekben szép lassan felélték. Maradt egy árva, nem túl hálás feladat, az intézményfenntartás, de például a névleg megyei tulajdonú kórházak gazdálkodásához jószerivel semmi közük, gazdasági, területfejlesztõ szerephez pedig forrásuk nincs. Összevonásokat, elbocsátásokat hozott a megye alkalmazottaira az új rend – most takarékoskodni kell, empatikusan.

Korábban lehetett nyakló nélkül hiteleket felvenni Orbán Viktor 2006-os gyõri útmutatása szerint, aki a Fidesz XXI. kongresszusán, illetve az ott megalakított önkormányzati szövetség gyûlésén erre kimondottan felszólította híveit, mondván, ha hatalomra kerülnek, mindenki megkapja a magáét.

Nyilván a Pest megyei diákok, akik hetek óta nem kapnak meleg ételt, s valószínûleg a jövõ tanévben tankönyveket sem, mert a közgyûlés fizetésképtelen, nem hallottak errõl. Az önkormányzatok adóssága ma már ezermilliárd felett van. Várható, hogy Szigetvár, Esztergom és számos kisebb település eleste után jó néhány megye is a csõdgondnok kezére kerül. A kormány – szigorú feltételek mellett, amelyeket ellenzékbõl a legdurvább beavatkozásnak minõsítettek volna – átmenetileg kisegíti a legnehezebb helyzetben lévõket, bár ahogy az államháztartási hiányt látjuk, ez is bizonytalan. Akár az, mit tervez hosszú távon a Fidesz az önkormányzatokkal. A „lopakodó reform” célja az ellenfél elaltatása.

A nagy kiszervezés
Kérdés, ki az ellenfél. Amikor néhány hete váratlanul kiderült, hogy Orbán Viktor államosítani akarja a teljes iskolarendszert, Kósa Lajos felhorkant. Többen úgy látják: a vidéki izomembereket rosszul érintené, ha csendesen megfosztanák feladataitól az önkormányzatot, kihúznák alóla hatalmi bázisát, amely a poszt- és pénzosztásra épül. Pedig úgy tûnik: Orbán ki akarja szervezni a közoktatást, az egészségügyet, sõt a közigazgatást is hûséges polgármesterei alól.

Mások – közéjük tartozik Lamperth Mónika volt belügyminiszter, MSZP-s képviselõ is – úgy gondolják, Orbán Viktor célja a totális hatalomkoncentráció. Ennek útjában szerinte alig vannak akadályok.

– Elég megvásárolni vagy sarokba szorítani egy-két erõsebb vidéki Fidesz-vezetõt, a többiek meg füttyszóra ugranak – fogalmaz. – Orbán éppoly nehezen tûri a helyiekkel való alkudozást, mint anno Gyurcsány Ferenc. (Emlékezzünk, õ javasolta az összeférhetetlenség törvényi kimondását, hogy polgármester ne lehessen képviselõ, ne szorongathassák helyi ügyekkel.) Orbán Viktor kétharmados többségének birtokában másképp csinálja. Létrehozzák a járási – miket is? – talán szolgabíróságokat, ehhez rendelik „le” a közoktatást, az egészségügyet, a jegyzõséget pedig megkettõzik, lesz állami és önkormányzati jegyzõ, utóbbi nyilván csak a testület által hozott döntések végrehajtását ellenõrzi.
Lamperth Mónika szerint Fidesz-mintára szervezik újjá az országot, alapjául a Horthy-korszak közigazgatása szolgál, figyelmen kívül hagyva az EU egyik legfontosabb elvét, amely szerint a döntéseknek ott kell születniük, ahol a következményeik jelentkeznek.

Kormánypárthoz közeli, inkognitójukat a szokottnál is gondosabban õrzõ forrásaink szerint viszont Orbán Viktornak még számos formában meggyûlhet a baja a „helyi erõkkel”.

Állami struktúra
– Tény, hogy jó néhány embert okosan kivett a rendszerbõl – fogalmaz egyikük. – Például Kovács Zoltán pápai polgármestert, vagy Hargitai Jánost, aki a Baranya Megyei Közgyûlés elnöke volt – néhány hónapig –, és másokat. Az, hogy meglepetésre politikusokat nevezett ki az egyelõre súlytalan kormányhivatalok élére, leginkább az elszigetelésük érdekében történt.
Ágh Attila politológus is hasonlóan fogalmaz a Népszavában megjelent írásában: „A Fidesz béna és tehetetlen a közpolitikában, különösen a gazdaságpolitikában. Hiszen nem tud semerre mozdulni, mert ha bármerre mozdulna is, akkor saját magával, az ott állomásozó, frissen toborzott támogatóival kerülne szembe. Ezért a párt szerkezetileg is a körkörös semmittevésre van berendezkedve, vagyis strukturálisan alkalmatlan a strukturális reformra.”

Tipikus példa
A centralizáció híveinek (jobbhiszemû) magyarázata szerint a mostani rendszer égbekiáltóan rosszul szervezett. A miniszterelnök központosító törekvéseit stábja és sajtója a hatékonysággal igyekszik magyarázni, hisz a napnál is világosabb, hogy a réseken súlyos száz-, talán ezermilliárdok folynak el évente. Kérdés, hogy egy bürokratizált-hierarchikus állami struktúra, amelyhez volt szerencsénk a tanácsvilágban, mennyire lenne hatékony. Nyilván annyira, mint bármely vazallusi, felülrõl szervezett szisztéma, helyi mindenhatóságaival, mikszáthi urambátyámvilágával.

Persze van mit tenni a kistérségi vagy épp a regionális szervezõdések terén is. Életképes példák mellett sok helyen áldatlan osztozkodást látunk, hisz a korábbi évek kormányai csak ösztönözni próbálták a társulásokat, teret adva a spontán, demokratikus folyamatoknak. Tipikus példa volt erre a közelmúltban Somogysárd és a közeli Mezõcsokonya háborúja: mindkét település kilobbizott – más-más forrásból – több száz milliós nagyságrendû támogatást iskolafejlesztésre, hogy aztán politikai fórumokon azóta is öljék egymást a gyerekekért.

Más nagyságrendben, de ugyanez zajlik Pécs és Kaposvár között. Az évtizedes harc most újra fellángolt: a Repa Imre vezette kaposvári kórház Pécs helyett Veszprémmel és Székesfehérvárral szövetkezne ellátási feladatokra, ami ellen a pécsi egyetem vezetése számos fórumon tiltakozott. Jellemzõ, hogy mindkét intézmény most kezdett súlyos tízmilliárdokat felemésztõ fejlesztésekbe: Pécsett a négyszáz ágyas klinika teljes felújítás elõtt áll, Kaposváron pedig tömbkórház épül annak ellenére, hogy a meglehetõsen kidolgozatlan Semmelweis terv szerint nem is kap területi ellátó szerepet.

Vármegyei urak
Az ügyben már az amúgy hallgatag Bánki Erik dél-dunántúli Fidesz-választókerületi elnök is megszólalt: kijelentette, hogy meg fogja akadályozni Somogy megye kilépését.

És nyilván nem mellékes az sem, mennyibe kerül majd a rendszer átalakítása – az ütemezéstõl függ, de a szakértõk több száz milliárdról beszélnek. Állítólag 2013 januárjától vezetik be a járási közigazgatást, nyilván ezt követheti a többi. Úgy tûnik, a Fidesz hosszú távra rendezkedik be, kérdés, jut-e hely minden hûséges kliensnek.

Az önkormányzati funkció kiüresítésének kiváló példája, a már említett megyerendszer – úgy tûnik – biodíszletként, protokollszervezetként mégis megmaradhat, hisz az új alkotmány személyesen Orbán Viktor fogalmazta bevezetõjében a „vármegyéket” mint a területi tagozódás egységeit említi.

Somogyban a megyei vezetõk már tudhattak errõl valamit: a közgyûlés épp most túrta ki helyérõl a múzeumot. Jakó Gergely alelnök „Európa legdrágább csontraktárának” nevezte az intézményt, amelyet most méltó helyére telepítenek, a közeli Taszár elhagyott, lepusztult laktanyájába. Az immár „vármegyei uraknak” nem jó az 1984-ben épült irodaház: visszaköltöznek a Fõ utcai patinás, neoklasszicista épületbe.

Innen csak egy lépés, hogy az állami iskolák kötelezõ tananyaga legyen, kit kell „méltóságosnak”, „nagyságosnak” vagy „kegyelmesnek” szólítani – a díszmagyart már megcsináltatták a legutóbbi megyebálra.

Forrás: Link