Bejelentkezés
Hunvald-ügy: tucatnyi vádlott már meg is úszta
(Elévült mi?)
Csütörtökön kezdõdik az egykori MSZP-s polgármester elleni per. Több érintett ellen megszüntettek az eljárást elévülés miatt.
Megkezdõdött a sok száz milliós kárt okozó, bûnszervezetben elkövetett korrupcióval vádolt egykori VII. kerületi szocialista polgármester, Hunvald György és 24 társának büntetõpere csütörtökön a Fõvárosi Bíróságon.
A bírói tanács elnöke a tárgyalás kezdetén bejelentette: tucatnyi vádlott esetében megszünteti az eljárást az ellenük közokirat-hamisítás miatt emelt vádban, mert az elévült. A tárgyalás elõkészítése során meghozott megszüntetõ határozat több tucatnyi vádpontban az ötödrendû vádlottól a tizenhetedrendûig tizenhárom embert érint. Van köztük, akit más bûncselekménnyel nem is vádoltak meg. A bíró közölte azt is, hogy az ügyészség fellebbezett a megszüntetõ végzés ellen.
A súlyos bûncselekmények, többek között bûnszövetségben elkövetett csalás, vesztegetés, hûtlen kezelés és hivatali visszaélés vádjával indult önkormányzati korrupciós ügy elsõ tárgyalását rendkívüli sajtóérdeklõdés kíséri.
A 25 vádlott közül az elõzetes letartóztatásban lévõ Gál György elsõrendû vádlottat, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnökét és a másodrendû Hunvald Györgyöt a büntetés-végrehajtás dolgozói vigyázzák a Fõvárosi Bíróság legnagyobb, esküdtszéki termében folyó tárgyaláson. A 121 oldalas vádiratot Fazekas Géza ügyész feltehetõen több órán át olvassa fel.
A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti az erzsébetvárosi önkormányzatnál 2003 és 2009 között történt különbözõ súlyú bûncselekményeket. Van köztük sok száz milliós ingatlanpanama és fiktív tanácsadói szerzõdésekkel elkövetett több tízmilliós visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos, hivatali mobiltelefonok ingyenes használatával megvalósított bûncselekmény.
Az ingatlanügyletekkel kapcsolatban az ügyészség szerint megállapítható, hogy Gál György hét önkormányzati ingatlan értékesítése során összesen 600 millió forintos kárt okozott a kerületnek, és további három ingatlan értékesítésével összefüggésben még mintegy 1,7 milliárd forintnyi kár okozását kísérelte meg. A vád szerint 2003-2004-ben az akkori kormánypárti politikus 16 ingatlannal kapcsolatban összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.
A bûncselekmény-sorozat mechanizmusa az volt, hogy Gál ingatlanonként 20-30 millió forintos vesztegetési pénzért közremûködött abban, hogy egy bizonyos vállalkozói körhöz kerüljenek az ingatlanok, amely kör a vétel után nem sokkal offshore cégeken keresztül jóval magasabb árért külföldieknek adta el az ingatlanokat.
Gál hamis ingatlan-értékbecslések készíttetésével tévesztette meg az önkormányzat képviselõ-testületének többségét a reális, piaci vételárra vonatkozóan. Mindehhez Hunvald György nyújtott támogatást. Az önkormányzati ingatlanok ügyében Gált bûnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és csalással, Hunvaldot pedig bûnszervezetben elkövetett csalással vádolja az ügyészség.
A vádlottakat vádirat ismertetése után hallgathatják meg.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. April 07. 19:09:29
- 2011. April 07. 20:04:20
- 2011. April 07. 21:05:31
- 2011. April 07. 21:16:52
- 2011. April 08. 07:09:53