Bejelentkezés
Be'l-biztonság, be'l-ügy, Bélák!

Aztán tegnap kaptam mást is, ami nem tréfadolog, és minden olvasómat arra kérem, hogy legyen rám tekintettel és döntsön belátása szerint, ha mások szemét úgy szeretné felnyitni, hogy nagy nyilvánosság elõtt valahová szemlére teszi a www. POSTAIMRE.com oldalt. Én tudom, hogy az NBH-KBH-Mossad csicskéái provokálnak, ezért ez ellen védekezni nem tudok, és nem is akarok, de vigyázzatok arra, hogy csak szabályosan és csak demokratikus keretek között térítsétek magukhoz a tévelygõket!
„Kedves Posta Imre,
Augusztus 28-án reggelre az alábbi falfirka jelent meg a házunk keritésén. Kérem pár szóban tájékoztasson, hogy a falfirka az aktivistáik számára egy engedélyezett és Ön által megtûrt kampány része-e?
Kérem távolítassa el a feliratot a keritésünkrõl.
Üdvözlettel,
(név, cím nálam)
Link
Itt a válaszom is!
Kedves …, nem tudok róla, hogy bármilyen kampány-akciót folytatnék és aktivistáim száma, ha jól számolom, éppen nulla. Szerintem a Nemzetbiztonsági Hivatal (ami most ÁVH-vá mutálódott) követhette el provokatív szándékból ezt a kéretlen és igen nyugtalanító fogást. Annyit megtehetek, hogy jelzem feléjük, hogy a takarító brigádjuk menjen ki és ezt az említett honlapon teszem közzé, hátha jelent ez valamit. Mivel az említett felületen van néhány absztrakt-liberális mestermunka, lehet, hogy azok elkövetõit valamelyik Lauder intézénynek álcázott intézmenyen belül kell megkeressem. Még ma panasszal élek a MAZSIHISZ felé és nyilvános színvallásra késztetem Simon Perest is, hátha az elkövetõ az õ társaságából került ki, mert nekem bármely kérdéses idõpontra van alibim!
Köszönöm, hogy jelezte felém az incidenst, mert társadalmi súlyosságára való tekintettel azonnali beavatkozást igényel! A helyzetet megértettem, s amit tehetek, megteszem az "ocsmányság" eltüntetése érdekében! Bízom benne, hogy valamelyik vicces kedvû ügynök holnapra nem éppen a Parlamentet, vagy a Teve palotát, esetleg a Dohány utcai zsinagógát fogja értelmes dolgokkal összemaszatolni!
Köszönettel!
Posta Imre
Téma lezárva és új fórum nyitva, mert sok szakértõ szem járja már az országot, aki tekintetét nem tudják megcsalni!
„Nagy a beszarás
Adjon az Isten!
Imrém!
A mai nap, véletlenül a 9.ker, Páva u, környékén autóztam. Megszokott dolog, hogy a régi jó,/Páva-Tûzoltó u sarok, kissé macerás. Vagy a rendõrök/ott székelnek/ vagy a zsidó múzeum látogatói grasszálnak az autó elé. Na ugye, lévén becsületes Magyar ember, körülnézek.
Most is, de valami nagyon kibaszta a biztosítékot. A múzeum be van kerítve. Be van kerítve, a kijáratnál lehet csak megközelíteni.
De a kerítés sem semmi, nem is ez a lényeg. Ami a kerítés és a fal között van.
Rézsut felhalmozott bazalt kockák, a fal felé emelkedõen.
Na gondolkodjunk Béláim!
Miért is van bekerítve, anemrég felújított holokamu múzeum?
Mit keres ott az a rengeteg kõ?
Két változat lehetséges.
Egyik. Feltehetõen valamire készülnek a "vendégek", tartós maradásra, vagy esetleg valami, úri huncutságon törik a fejüket, amiért persze, majd bennünket kezdenek basztatni.
Második.
Valamit sejtenek és jobb félni mint megijedni, címszó alatt, már jó elõre igyekeznek az épületet biztosítani./ki nem sz,,a le/
No de gondoljuk tovább.
Mit mondhatnak a s"sok" látogatónak? Miért ez a nagyfokú elõkészület?
Ejnye, csak nem félünk valamitõl?
Akinek ugye oka van az szokott, akinek nincs vaj a fején, az értetlenül nézi.
Na ez megér egy misét, de csak zárt" HIT" misét.
Lehet ajvékolni, szerintem, ha Jézus, most itt lenne, nem a korbáccsal kergetné õket, az tuti.
Szebb Jövõt! Isten tartson! Imrém”
Ahogy a levélíró fogalmazott, tényleg nagy az a „(be)szaratov”, ugyanis a Duma a zsidók hepciáskodását magas ívrõl lefelé, a szíriai fegyverszállítással kapcsolatban. Indoklás: Minden nemzetközi törvénynek megfelelõ módon járnak el, azért shut (shoot em) up! A harci láz ugyan még nem hagyott alá, mert Obamami tegnap Irakot szabad állammá nyilvánította (volt ehhez joga?) és állítólag 90 ezer katonáját kivonva eztán hagyja õket szabadon lélegezni. Miért van az, hogy nem hiszem el? Afganisztánban most mennyien vannak? Hivatalos adatok szerint 140 ezren, vagy ki tudja? Hama®szosan elég sok kellemetlenség foga így is és úgy is érni õket, mert a törököknél okozott HAARP-os földcsuszit, özönvizet valahogy meg kell köszönni. Ha már Itália közepén is reng a föld, talán nem reménytelen az a változás, aminek bélszelétõl a hazai bilis is kezd visszhangozni!
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2010. August 30. 11:46:56