Szokjátok!
Az Mfor Mesél a múlt címû sorozatában folytatjuk a római gazdálkodás bemutatását. Ezúttal arról értekezünk, hová lett az arany az itáliai-félszigetrõl, s ez miféle következményekkel járt.

Mivel a világbíró rómaiak nem ismerték a papírpénzt, ezért minden fizetõeszközüket ércbõl állították elõ. Ha elapadtak az alapanyagforrások, kevesebbet, ha több zúzalék érkezett, számosabb mennyiséget vertek. Ami bizonyos, a mûvelt fõknek már a köztársaság idején föltûnt, mekkora károkat okoz az államnak, (különösen a válságok idején) ha elszivárog a nemesfém az országból, illetve azokat magánosok tezaurálják. A gazdasági életben furcsa, elsõ látásra szokatlan helyzetekkel találták szembe magukat a kortársak: példaként elegendõ utalni azoknak a helyzetére, akik ugyan jelentõs vagyonnal bírtak, ám elegendõ as híján gyakorta a mindennapi élethez szükséges cikkeket sem tudták kellõ mennyiségben megvásárolni maguknak, szeretteiknek vagy rabszolgáiknak. További gondot jelentett, hogy olykor a birtokokat sem lehetett értékesíteni, hiszen nem volt elegendõ fémpénz, amivel az ellenértéket leróják.

A zsebbe valót, helyesebben annak mennyiségét döntõen a tartományoknak nyújtott hitelek és a háborúk, politikai konfliktusok idején véghezvitt hatalmas beszerzések apasztották le vészesen. Ezt látva a kor politikusai Krisztus elõtt 67-ben olyan törvényt hoztak, amely szerint a tartományok lakosai többé nem vehetnek föl kölcsönt a Városban, négy esztendõvel utóbb pedig a szenátus tiltotta meg, hogy az Itálián kívüli területekre nemesfémet vigyenek. Természetesen mindezt nem nagyon tartották be a polgárok.

Közben azok, akik ilyen-olyan forrásokból hatalmas készpénzvagyonokat halmoztak föl, csak durva kamatra adták ki a fémlapkákat. Reménytelen helyzetbe került az az ember, akinek már jelzálog volt a birtokán: a kevéssé erkölcsös „bankárok” ilyenkor vittek mindent, s ráadásként még a hitelei egy részétõl sem tudott megszabadulni! (Ha olvasóinknak ismerõsnek tûnik a helyzet, az pusztán a véletlen mûve lehet, lévén, ma van pénz – állítólag dögivel.)

Az ókorban épp ezért igen népszerû jelszó volt az adósságeltörlés, amelyet különösen a populista politikusok dobtak be rendre a köztudatba. Ezek egyike volt Lucius Sergius Catilina – aki maga is súlyos adósságok terhe alatt nyögött. Akcióját, ha tetszik mozgalmát azonban a pénzükért aggódó hitelezõk és lovagok megbuktatták.

Forrás: Link