Bejelentkezés
Kéz a biliben: fájdalmas lesz az ébredés?
A megszorítások és a kirúgások jegyében telt az elmúlt hét, repülnek tanárok és a szociális otthonban dolgozók, munkahelybõl viszont számításaink szerint egyre kevesebb van. Megszellõztettek egy nagyberuházást is a városházától, a pápa pedig kijelölte az új püspököt Pécsre.
Jól indult a hét, kiderült, hogy a közalkalmazottak cafeteria elvételének az indokaként emlegetett százmillió forintos fizetés kiegészítõ tétel csak hatvanötmillió lenne, ahogy illik a szakszervezet be is rágott a vezetésre. Ha ez még nem lett volna elég indok a május elsejei tüntetésre, akkor az, hogy 250 tanárt fognak elbocsátani már csak hab a tortán. Viszont az állásukat megtartó pedagógusok jól fognak járni: lesz félmilliárdos fejlesztés, interaktív táblák beszerzésével csodás órákat fognak tudni tartani.
A szombat este bajnoki döntõt játszó (és elsõ meccsét megnyerõ) nõi kosárcsapat, a Pécs 2010 lehet a pedagógusok mellett a nagy vesztese az idei költségvetésnek, uszkve 30-35 millió forinttal kapnak idén kevesebbet. Ha nagyon demagóg akarok lenni, és az eredményeket veszem figyelembe, akkor felmerül bennem az a kérdés, hogy vajon kit kell jobban támogatni? Az Nb II. nyugati csoportban vergõdõ focicsapatot, akiknél gyakrabban van edzõváltás, mint mezcsere; vagy a többszörös bajnok lányokat, akik most is a bajnoki címért küzdenek? Ez itt a kérdés.
Több hetes adatgyûjtés, telefonálgatás, levelezés után összeállt a kép, hogy mi a helyzet Pécsett foglalkoztatás terén. Országos szinten mára kiderült, hogy Orbán álma az egymillió új munkahelyrõl lassan egy delíriumos lázálom, amibe lassan beszûrõdik a valóság (ébresztõ!). Pécsett a polgármester választáskor két éve volt ígéret ötezer új munkahelyre, mostanra kiderült, hogy Páva Zsoltnak a miniszterelnökhöz hasonlóan fel kell ébrednie, mert belelóg a keze a bilibe, új tervet kell kovácsolnia és belehúzni, mert két év alatt még sikerült 1276-al több munkanélkülit összehozni a városba. Meglehet a városházán is érezték, amikor összeszedték alaposan (és lassan) az adatokat, hogy mák van a palacsintában, mert egyetlen pozitívumként egy 2500 fõt foglalkoztató beruházást sikerült megemlíteni, de amikor jobban utánakérdeztünk kiderült, hogy minden részlet egyelõre titok! Mindenesetre a magam részérõl én szurkolok, valószínûsítem, a kínai nagykövet asszony nem kirándulni járt a városban, bár az, hogy megtekintette az ipari parkot akár jó jel is lehet a pécsieknek.
Vízmû kontra Tettye: minden hétre egy mese, bár ezen a héten két történet is volt. Június elején a pécsiek számára kiderülhet, mennyibe is kerül kopaszokkal elfoglalni a vízmû székházat, forrásaink szerint 1,5 és 10 milliárd forint közé tehetõ az összeg, ami a három és félmilliárd forintos hiánnyal, na meg harmincmilliárdos adóssággal küszködõ városnak akár a kegyelemdöfést is megadhatja. A vízmû vezetõjének is lehetnek álmatlan éjszakái. Gyanúsítottként hallgatták ki szerdán Nyirati Istvánt, az adóhatóság nyomozói tartozás fedezetének elvonása miatt. Annyi derült ki számunkra az egész cirkuszból, hogy ebbõl a buliból egy bank tud csak jól kijönni.
A hétvégére maradt XVI. Benedek pápa húsvéti ajándéka a katolikus híveknek: ismét lesz püspöke az egyházmegyének, a következõ két hónapban, ha minden jól megy el is foglalja hivatalát. Udvardy György eddigi esztergomi segédpüspök elég szûkszavúan nyilatkozott kinevezésérõl, viszont amit mondott az a PAX 100-as püspök történetét ismerve több mint reménykeltõ: "Mindenben az egyházi és állami törvényeknek megfelelõen akarok eljárni"
Ámen!
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. April 11. 16:41:35
- 2011. April 22. 16:02:25