Egyre ellentmondásosabb hírek érkeznek a polgárháborúba fulladt Líbiából, ahol Kadhafi erõi a vártnál masszívabban tartják magukat. Ráadásul ahogy halad az idõ elõre, egyre nehezebb megítélni, hogy pontosan mire is ad jogosítványt a támadást lehetõvé tevõ ENSZ-határozat a Nyugat számára. Az arab forradalmak az ismét forrongó Egyiptomra tekinthetnek mintaként.

• Egyre sürgetõbb kérdések merülnek fel a líbiai beavatkozást megindító ENSZ-határozattal kapcsolatban. Továbbra sem világos ugyanis, hogy a nyugatnak kit lehet támadnia. A repüléstilalmi zóna bevezetése arra vonatkozott, hogy megakadályozza, hogy a líbiai harci gépek egyáltalán felszállhassanak és bombázhassák a felkelõk állásait. Mivel ezt a célt már a támadás megindítása utáni elsõ két napon elérte a Nyugat, kibontakozott a vita, hogy mit jelent az, hogy civil lakosság védelme és ki minõsül egyáltalán civilnek egy olyan országban, ahol két fegyveres fél harcol egymással.
Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem professzora szerint kérdéses, hogy vajon az a felkelõ, aki civilben van, de géppisztolyt tart a kezében, civilnek minõsül-e, illetve mi történik abban az esetben, amikor a líbiai felkelõk támadnak egy olyan várost, amelyet a kormányerõk ellenõriznek és ennek a támadásnak esnek civilek áldozatául. Sokan úgy ítélték meg, hogy ez az opció már túlmegy az ENSZ BT felhatalmazásán, ez egy nyugati beavatkozás, ami egyértelmûen a felkelõket támogatja és a kormányerõknek nemcsak a repülõtereit, harci gépeit, hanem a különbözõ szárazföldi egységeit is támadja. Kérdés, hogy vajon támadhatók-e a Kadhafihoz hû erõk, ha tankokkal vonulnak az országútra, de nem fenyegetik a civil lakosságot. Ezt a kérdést a különbözõ országok másként ítélték meg.

Mindenki szabadulna Kadhafitól
Rostoványi szerint eleinte olyan színezete volt a dolognak, hogy a Nyugat beavatkozik egy arab ország belügyeibe, jóllehet a felkelõk korábban kifejezetten azt kérték, hogy a líbiaiak dönthessék el, hogy ki legyen hatalmon és milyen kormány legyen Líbiában. A szakértõ szerint ezek az okai annak, hogy az Arab Liga néhány nappal a támadás után már nem támogatta a nyugati akciót, és ahogy halad az idõ elõre, még nehezebb megítélni, hogy pontosan mire ad jogosítványt az ENSZ BT határozata. Arra biztosan nem, hogy megdöntsék Kadhafi rendszerét. A helyzet egyik legnagyobb ellentmondása, hogy a nyugati politikai vezetések már mindenütt deklarálták, hogy Kadhafinak mennie kell.

A civilek definiálásán kívül az sem világos, hogy a felkelõk támogatása fegyverekkel vajon összefér-e az ENSZ BT határozatokkal, ugyanis az ezt megelõzõ Líbiával kapcsolatos ENSZ -határozat teljes fegyverszállítási tilalmat rendelt el az afrikai országgal szemben. A helyzet bonyolultságára jellemzõ, hogy például a líbiai felkelõket mind az egyiptomi, mind a szaúdi, mind pedig az iráni vezetés támogatja. Nagyon paradox és látszólag ellentmondásos helyzetek is adódnak azzal kapcsolatban, hogy ki kit támogat és kivel mûködik együtt.

Kadhafi és környezete világosan látja, hogy túlságosan sokáig nem fogja tudni tartani magát és keresik azokat a megoldási lehetõségeket, amelyekkel Kadhafit ki lehet vonni a hatalomból. Afrikai országok felajánlották, hogy befogadnák, de a fiai is átvennék a pozícióit. Annyi bizonyos, hogy ezeket a megoldásokat a felkelõk egyelõre nem fogadják el. Rostoványi szerint nyilvánvaló, hogy a színfalak mögött folynak a tárgyalások valamilyen kompromisszumos megoldás érdekében, mert a Nyugatnak jelen pillanatban az az általános álláspontja, hogy ami most folyik, az nem lehet egy általános fegyveres beavatkozás, csak annyi, amennyire az ENSZ biztonsági tanácsi határozat felhatalmazást ad.

Egyiptomon bukhat minden
Szíriában, Líbiához hasonlóan kemény elnyomó rendszer van, a szakértõ szerint a további megmozdulásoknak nem lehet elejét venni a most lezajlott egyszerû kormányfõváltással. A jelenlegi helyzetben a vezetés vagy ténylegesen nagyobb mértékû reformokat valósít meg és erõteljesen fellép a megmozdulásokkal szemben, vagy tovább folytatódnak a forrongások. Sok országban a vezetés egyidejûleg próbálkozik egyrészt azzal, hogy erõvel megakadályozza a felkeléseket, másrészt elõremenvén a dolgoknak, különbözõ reformintézkedések bevezetését ígéri meg. Azokban az országokban pedig, ahol megvan a lehetõség, ott az olajbevételek visszaforgatásával próbálják csillapítani az indulatokat.

Az arab világban zajló forrongások további alakulása szempontjából Egyiptom példaértékû lehet. Rostoványi Zsolt szerint a döntõ momentum az lesz, hogy milyen kormány áll majd föl és azokat a követeléseket, amelyekkel a tömegek kimentek az utcára, azokat teljesíti-e, vagy egyáltalán teljesíteni tudja-e, hiszen nagyon nehéz gazdasági, társadalmi intézkedésekrõl van szó.

Az arab világ különbözõ országaiban zajló megmozdulások kevés hasonlóságainak egyike, hogy a lázongásoknak nincsenek vezetõi, így a nyugatnak nincs kivel tárgyalni, de a felkelõk sem állhatnak egy jól körülhatárolt célt megfogalmazó csoport vagy politikus mögé. Vannak, akik az eddig nem tapasztalt jelenséget a tiszta demokrácia iránti igénynek, a hûségeskün (ba'ya) alapuló társadalommal való szakítás jelének tartják. Mások óvatosabban fogalmaznak és a teljes társadalmi átalakulás helyett valószínûbbnek tartják, hogy az átmeneti káosz után csak idõ kérdése az új vezetõk felbukkanása, akik elõdeikhez hasonlóan, esetleg kevésbé diktatórikus módon kormányozzák az országot. Mindenesetre az a sztereotípia, mely szerint a muszlim világ nem képes fejlõdésre, megdõlni látszik.

Forrás: Link