Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Példátlan tett: elítélte Orbánékat a Legfelsõbb Bíróság

Ha Baka mondja, még rögtönítélõ bíróság is lehet belõle!
Soha nem látott összeütközés Magyarországon: az igazságszolgáltatás nekitámadt a törvényhozásnak. Antidemokratikusnak és felelõtlennek, nevezik a fõbírák az ellenük intézett Fidesz-KDNP-s támadást, amely mögött politikai szándékot sejtenek.

Képtelenségnek tartjuk, hogy 21 évvel a rendszerváltás után egy, az Európai Unió soros elnöki tisztet betöltõ országban újra a demokrácia minimum értékeiért kell küzdenünk. Soha nem hittük volna, hogy hazánkban közösen kell kiállnunk a jogállamiság és a demokrácia alapértékeinek védelmében azokkal szemben, akik közül többen részt vettek a diktatúra lebontásában, a demokratikus államszervezet kialakításában - ezt a sokadik látásra is hihetetlennek tûnõ megállapítást a Legfelsõbb Bíróság, az ítélõtáblák és a megyei bíróságok elnökei tették csütörtöki ülésük után

A magyar bírókar vezetõ csalódottságuknak es értetlenségüknek adnak hangot, egyben felelõtlennek, átgondolatlannak és szakmailag megalapozatlannak nevezik a kormányzó partok döntését, amellyel az Alaptörvényben kívánják módosítani a bírák nyugdíjba vonulásának jelenleg hatályos szabályozósat.

A bírák Baka András LB és OIT elnökvezetésével, a teljes ülés után kiadott, ám szerdai keltezésû közleményükben emlékeztetnek arra, hogy ennek alapján megszûnik a lehetõség arra, hogy egy bíró, amennyiben egészsége, képességei engedik, 70 éves koráig ítélkezhessen, "noha ennek gyökerei a birói hatalomról szóló 1869:IV. törvénycikkhez nyúlnak vissza és számos európai ország jogrendszere ma is hasonló rendelkezést tartalmaz". Leszögezik, "az alkotmányozás utolsó napjaiban elfogadott módositó javaslatról, annak jogszerûségérõl, következményeirõl, politikai vita alig, szakmai vita pedig egyáltalán nem folyt.

"A kizárólag a bírákat érintõ javaslat diszkriminatív és ellentétben áll a birák függetlenségére, jogállására, elmozdíthatatlanságára vonatkozó legalapvetõbb nemzetközi szabályokkal es elvekkel" - rögzíti a bírói kar vezetõinek álláspontját a dokumentum.

A módosító javaslat értelmében 2012. január 1-én nyolc évvel rövidül a nyugdíjkorhatár, amelynek következtében 228 hatvankettedik életevet betöltött bíró - közöttük 121 igazgatási és szakmai vezetõ - szolgálati viszonya szûnik meg minden átmenet nélkül. 2012. december 31-ig pedig további 46 bírónak ér véget a pályafutása. A bírói vezetõk szerint a döntés miatt komoly fennakadások lesznek a bíróságok mûködésében.

A bírók érthetetlennek tartják, hogy miért volt érdemes a bírói nyugdíj ügye arra, hogy alkotmány rendelkezzen róla. Szerintük az egyetlen válasz erre: azért, hogy ne lehessen megtámadni az Alkotmánybíróságon.

"Ez az indokolatlan lépés politikai szándékot sejtet" - szögezik le. Feltételezésüket erõsíti, hogy az alaptörvény egyúttal fölszámolja a bírói önigazgatást (nem rendelkezik az OIT-rõl) is, jóllehet tavaly decemberben még annak megújítása mellett állt a Fidesz-KDNP is

A bírák utalnak arra, hogy az ezek elleni tiltakozás számukra egyetlen eszköze a nyilvánosság, azaz nem látnak lehetõséget arra, hogy a Európai Bizottsághoz vagy a Bírósághoz forduljanak.

Az "Ország és az Európai Unió nyilvánosságához" címet viselõ dokumentumot a korábban Strasbourgban is bíráskodó Baka mellett az öt ítélõtábla vezetõje és 14 megyei-fõvárosi bírósági elnök (a Bács, a Békés, a Pest és a Vas) kivételével írta alá.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,181 egyedi latogato