Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Korrupció miatt indul eljárás egy görög miniszter ellen

Korrupció miatt indul eljárás Németországban egy korábbi görög miniszter ellen. A Spiegel címû hetilap hétfõn megjelenõ számában közölt írás szerint a görög állam néhány évvel ezelõtti tengeralattjáró-vásárlása miatt vizsgálódik az ügyészség.

Akisz Tszohatzopoulosz volt honvédelmi miniszter ellen nemcsak Németországban, de hazájában is indult már eljárás, a német hetilap cikke szerint õ volt a címzettje a Ferrostaal vállalat csúszópénzeinek. A görög politikus a Spiegelnek azt mondta, soha nem kért vagy kapott pénzt vagy más elõnyöket Görögország tengeralattjáró-vásárlásával kapcsolatban.
A nyomozati anyagok alapján más görög vezetõk is érintettek lehetnek az ügyben.
Görögországban 2000-ben vásárolt négy tengeralattjárót az esseni központú Ferrostaaltól. A gyanú szerint a cég világszerte több százmillió eurót fizetett ki kenõpénzként külföldi megrendelésekért, köztük a görög tengeralattjárók, vagy egy türkmenisztáni gázszivattyú-telep építésének elnyeréséért is.

A jelenlegi görög védelmi miniszter, Evangelosz Venizelosz márciusban görög vezetõk korrumpálásával vádolt meg több német vállaltot, köztük a Siemenset, a Ferrostaalt és annak egykori anyacégét, a MAN-t. A politikus idézett is a Ferrostaal elleni német nyomozati és görög pénzügyi felügyeleti anyagokból, ezek szerint a cég csak Görögországban legalább 140 millió dollárt (25,6 milliárd forintot) fizetett ki csúszópénzként.

A görög hatóságok is eljárást indítottak, de mivel volt miniszterek - köztük Akisz Tszohatzopoulosz - is érintettek lehetnek, az ügy anyagait el kellett küldeniük a parlamentnek.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,918 egyedi latogato