Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A zsidó ügyészek figyelmébe!

Levélben kapta, címzés nélkül a borítékot, mely az alábbi szerzõdést tartalmazta. nem tudom, hogy bûncselekmény-gyanús-e, de lehet. Ha az, akkor azért teszem közzé, ha meg nem az, akkor azért. A rendõrsegg meg nyomozzon!

Link

Link

Link

Link


Kiszivárogtatás miatt nyomoznak Pécsen
Nyomozást indított a rendõrség a napokban egy, a baranyai megyeszékhely buszközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) nagy összegû adótartozásáról szóló dokumentum kiszivárogtatásának ügyében.

Az MTI úgy értesült, hogy a Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya hivatali visszaélés gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. A cél annak kiderítése, miként juthatott el a médiához a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon határozatának egy példánya, melyben a hivatal 774 millió forintot követel a közlekedési vállalattól áfatartozás és a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerzõdés miatt.
A feljelentést Keczer László, a PK volt vezérigazgatója tette, az eljárásban tanúként hallgatták meg Komáromi Istvánt, a pécsi vagyonkezelõ Pécs Holding Zrt. volt felügyelõbizottsági tagját. Komáromi azt mondta: a dokumentumot egy, a kapujára tûzött borítékban találta, s mivel közérdeklõdésre számot tartó információt tartalmazott, tájékoztatta a sajtó képviselõit.

Megjegyezte, meghallgatását követõen a rendõrség házkutatást tartott a lakásán, ahol lefoglalták a fia számítógépét.
Komáromi István kifogásolta a rendõrségi eljárást és azt tervezi, feljelentést tesz a katonai ügyészségen.

Az eset elõzménye, hogy 2008-ban a Mecsekbusz Kft. lett a helyi autóbusz-közlekedést fenntartó önkormányzati PK Zrt. kisebbségi tulajdonosa, majd a vállalat irányítását biztosító menedzsmentjogok birtokosa is.
A PK Zrt. néhány hónap múlva a vagyonkezelõ és a városi közgyûlés megkerülésével 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló jármûparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek, amellyel megállapodott, hogy a jármûveket egyenként havi 1,2 millió forintért visszabérli, és 10 évre egy összegben 2 milliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat is fizet.

Páva Zsolt fideszes polgármester büntetõfeljelentést tett az ügyben, a nyomozást követõen pedig az ügyészség jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntette miatt vádat emelt Keczer László akkori vezérigazgató ellen. A per a vádlott betegsége miatt még nem kezdõdhetett meg.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2011. April 22. 19:30:31
Az szivárogtatott ki valószinüleg akit a lobbiban kihagytak a zséosztásból..nyilván!dádá
1136 #2 1136
- 2011. April 23. 10:05:31
Nagynehezen sikerült átnézni a szerzõdést, amit itt mellékeltél. Szerintem nincs benne semmi kivetnivaló, ha egy belvárosi irodaház négyzetméterenkénti ára nem több, mint 519 ezer Ft. Mert ez a vételár ennyi m2 árat jelez. Az is igaz, hogy az össz m2-ben benne foglaltatik a pince és a tetõtéri rész is, azt pedig alacsonyabb m2 árral kell számolni, mint az un. teljes értékû lakótéri részt.
Még egy valamit tartok furcsának, azt, hogy ha egyszer a Közgyûlés Demszkyt hatalmazta fel, mint az adásvételi szerzõdésben eljárót, akkor miért a helyettese írta alá a szerzõdést, és miért a fõjegyzõ helyettese írta alá, hiszen nem egy jelentéktelen kis zártkertet adtak itt el kétszázezerért!?
1136 #3 1136
- 2011. April 23. 10:08:57
Ja és most vettem észre, a dátumozás is elég furcsa!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato