A magyar társadalomvégletesen ketté van fûrészelve. Ez tragédia és tûrhetetlen - mondja Kukorelly Endre író, az LMP képviselõje, akit arról kérdeztünk: milyenek az esélyei a független kulturális élet szereplõinek a demokrácia romjain?
– A SzIMA két elnöke lemondott tisztségérõl. Részint tiltakozásul, részint mert „nem tudta kellõ súllyal érvényesíteni a testület érdekeit”.

– Ez megy. Cseppben a tenger az MMA – egy a SzIMA ellenébe létrehozott társaság – beemelése az alkotmányba. Ez, hogy is mondjam, mulatságos. Volna, ha nem volna életveszélyes, a magyar társadalom ugyanis végletesen ketté van fûrészelve. Szétcsapva egy fokossal. Kulturális tordai hasadék. Ez tragédia – és tûrhetetlen. Aki tûri, nem ért semmit, aki gerjeszti, rosszfajta ember. Én arra szegõdtem, hogy amennyi telik tõlem, ezen enyhítsek – és addig csinálom, míg érzek némi hatást. Fülig beleszerettem az LMP-be, amely már a nevével deklarálja, hogy lehet másképp is, és fölfordul a gyomrom azoktól, akik kárörvendõen mondogatják, hogy na, ugye, nem lehet másképp. Dehogynem, csak másképp lehet! Mivel hátralévõ éveimben nyugodtan kívánok élni, és önzõ módon ezt kívánom felebarátaimnak is. Túl sokat szívtam a létezõ szocializmus levegõjébõl ahhoz, hogy talán túlzottan is szabadságfüggõvé váljak mindenben, amit csinálok, beleértve a magánéletemet is. Mondhatom, felhõtlenül boldog voltam, amikor az elõzõ rendszer megszûnt, és bár korántsem gondoltam, hogy hirtelen minden radikálisan jóra fordul majd, biztos voltam abban, hogy szabadság-problémáim nem lesznek többé.
– Pedig úgy tûnik – lettek.
– Anno úgy gondoltam, hogy ezek a helyes gyerekek – a Fidesz ugyanis fiatal, vidéki, elsõ- vagy másfeled-generációs értelmiségiekbõl áll – ezt a, nem is tudom, Szent Istvánig és Koppányig visszavezethetõ, kuruc-labanc, jobb-bal, urbánus-népies, kis-magyar–nagy-magyar leosztást zsigerbõl felülírják. Neveltetésükbõl, szocio-kulturális helyzetükbõl fakadóan. Nem így lett, éppenséggel az ellenkezõje lett. A Fidesz irányadói úgy tudják, hogy akkor képesek ötrõl hatra jutni az országgal kapcsolatban, ha megingathatatlan-megkérdõjelezhetetlen hatalmat szereznek maguknak. Ez jóindulatú vélemény, amely nem állítja, hogy hatalmi téboly munkálna egyesekben. Tényleg nem gondolom, hogy a nettó, önmagáért való hatalomért menne, ami megy, de a hatalomért megy. Átálltak erre az oldalra, a hatalom minden módon való megszerzésének oldalára – és ez a bukás. Bukás. Mely akkor kezdõdött, amikor a Fidesz feladta azt a naivnak is nevezhetõ attitûdöt, hogy tisztán, becsületesen, õszintén, szívbõl fogják intézni az ország dolgait. No még egyszer: a szívet-lelket-szeretetet. A haza szeretetét. Ott cseng a füledben, hogy „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!”, nem? Ezt feladták. Lemondtak róla, nyilván azzal erõsítve magukat, hogy mindez naivitás, gyerekség, nem vezet eredményre, most már innentõl õk komoly politikusok, nem afféle fantaszták, hogy az ellenfél ellenség, akivel szemben a korrektség lehetetlen. Az ilyen típusú hatalomra való fókuszálás szerintem óhatatlanul bukáshoz vezet: eddig még mindenki belebukott. A hamisság, hipokrízis, könyörtelenség, az önirónia hiánya, az önkritikától való iszony, szárazság a humor, a nedvesség helyett, valamiféle eleve-sértõdöttség, a frusztráció túlkompenzálása minden vonalon. Hübrisz, hübrisz. A görögök szerint a legnagyobb bûn. A kormányzóerõ ezzel a szûk egy év alatt produkált teljesítményével megbukott.
HIRDETÉS


Kukorelly Endre
Népszabadság - Móricz Simon – Így, múlt idõben?
– Múlt idõ. Mondhatnám, régmúlt. Ami nem azt jelenti, hogy a Fidesz egyszeriben kikerül a hatalomból, de a bukás tagadhatatlan. A lélek bukik elõbb. Kelletlen, ingerlékeny magyarázkodás, hárítás, a gõg maszkja, cinikus mosoly mögé bújtatott röstelkedés, mindezt nem kellemes nézni. Nagy baj az õ bajuk, mert a mi bajunk is. Fölöslegesen bajba van sodorva az ország.
– Engem mégis az érdekelne, mikor és hogyan kerül ki a hatalomból…
– Fogalmam sincs. Véletlenszerû alakulások hálózatán, jóakaratú emberek kritikus tömegén múlik. A török birodalom, hanyatlása elõtt, csaknem elfoglalta Bécset, a szovjet birodalom is az elõremenekülés stratégiáját választotta. A haldokló oroszlán a legveszélyesebb Támadva menekülnek, igyekezvén örökre bebiztosítani a status quót, és ez a riadt igyekezet fog visszacsapni. Õszintén mondom, nem értem õket. Sajnálom is. Kár. Igazi úriemberi gesztusok, nagyvonalúság és kedvesség, igazi Nenyi, igazán közös alkotmányozás, igazi közszolgai alázat helyett kultúrfrontot nyitnak. A kultúra frontja, ez nagyon létezett-szocialista valami – a torzításig kihangosítják a poétikai köntösbe bújtatott politikai ellentéteket, hogy az érintettek ezzel foglalkozva, egymással hadakozva lehetõleg észre se vegyék az elképesztõ forráskivonást, ez például nagyon nem sportszerû húzás.
– A kultúrától, az oktatástól, a civil szervezetektõl, a szociális ellátástól, a táppénztõl, a segélytõl…
– Nagyon jó, amit mond, így van, soroljon is fel minden konkrétumot – bár ettõl azonnal az ellenpólusra sodródom. Én nem engednék a tragikus szemlélet csábításának. Vadul nõ a fû és virágzik a cseresznyefa, április vége van…
– … valamint nem lesznek csúnyábbak a lányok, és jókat lehet focizni, hogy én mondjam ki, amit ilyenkor mondani szokott…
– Egy pohár sör, meg egy könyv a kertben. A búvalbéleltséget igazán letiltanám. A magyaros búbánat rátelepszik mindenre. Lássuk végre, az élet nem a végkép amúgy elrendezhetetlen közügyek heves rendezésérõl szól. Majd’ negyven évig éltem egy a mainál keményebb szisztémában, deklaráltan is diktatúrában, és pocsékul éreztem magam. Most szabadság van, nincsenek határok, nincs sajt- és sajtóhiány, ez igazi csoda. Igazán feldolgozhatatlan, bármennyire is természetessé lett azóta, és semmiféle sajtótörvénnyel, senki akarnok, ellenszenves hatalmi darálójával nem megsemmisíthetõ.
– Jól mondja, ma már ki lehet menni. A baj csak az, hogy lassan ki kell menni, mert itthon – hacsak nem klientúra-tag valaki – egzisztenciálisan lehetetlenül el a polgár.
– Ez valóban riasztó. Mármint hogy persze nem kell kimenni, de terjed, hogy ki kell menni. Minden a lélekben dõl el, ezt már mondtam? Barátaim játszanak a gondolattal, hogy lelépnek, és én is mondtam párszor: veszek Berlinben egy kis lakást. Nem veszek, ahhoz húsz évvel fiatalabbnak kellene lenni, jó, de mi lesz a fiatalokkal? Akik meglépik? És akkor mi lesz velünk? Az unokaöcsém Angliában tanul, és úgy látom, túl jól érzi magát ott… Én harcos típus vagyok, lubickolok a szabadságban, idegesít, ha elõcsócsálják a papit és megmondják, mit tegyek magammal. Nem ijedezek, harc folyik, szívesen harcolok, de látom, hogy akik a húsz éve megszûnt gondoskodó államra számítanak újra, azoknak ez a típusú hatalomgyakorlás bejön. Van karizmatikus vezetõ, aki megmondja. Az amúgy is maradék-elven mûködtetett kultúrából kivonnak – a Márai-program tervezett egymilliárdjából háromszáz-valahány millió marad –, és százmilliárdot nyomnak a profi futballba. Nincs az a futballmániás, aki ne tartaná gyomorforgatóan aránytalannak.
– Hogyan viseli, hogy az LMP parlamenti képviselõjeként, ellenzékben, gyakorlatilag nincs befolyása az ügyek alakulására?
– Az LMP-nek komoly hatása van az ügyek alakulására. A legkomolyabb. Nem csupán a törvények, de a magyar élet alakulására is. Ha nem volna ez a lehet más, ha nem volna népképviseleti felhatalmazása, akkor igazán nem lehetne másképp. Aki nem áll melléjük, nem tudom, hova áll. Rossz helyre. A zöldség nem afféle hab a tortán cucc, és percek kérdése, hogy nagyon sokan belátják: amit egy zöld párt mond, fontosabb az életükben, mint az eddig bevált diskurzust közvetítõ politikai alakzatok által papagájként ismételgetett szólamok. A média egy része ezt a lehet mást nem közvetíti, de túlzás, hogy csupán a média-közvetített létezik. Csak úgy lesem, milyen felkészültek, okosak, fiatalosan kemények és helyesek a képviselõtársaim. Ha ez jobban nyilvánossághoz jut, áttöri az elõítéletek falát. Két perc múlva így lesz. Két év. Már mostantól, ahogy ezt olvasod. Képtelenség, hogy a nettó politikai acsarkodás volna a közös ügyek intézése. A politika kulturális kérdés. Minden kulturális kérdés. Hogyan közlekedünk egymással, hogyan viselkedünk, hogyan szûnjön ez a körkörös gyûlölet, kirekesztés. Az LMP ezzel foglalkozik. Igazán közügyekkel.
–Ugyan országgyûlési képviselõ, de író maradt. Mennyire tematizálja a politika a mindennapjait?
– Foglalkozom vele, de hát eddig is foglalkoztam vele. Ez most komoly felelõsség, tehát, mint írót, zavar. Bezavar, minek tagadjam. Blokkol, gátol, nyomaszt, de végül is én hagytam, hogy megtörténjen velem a képviselõség, úgyhogy nem nyafognék. Van egy tíz évre szóló projektem, minden évben meg fog jelenni egy könyvem, ha minden igaz. És minden igaz. Ezek a kéziratok ilyen-olyan állapotban vannak, húsztól nyolcvan százalékos készültségben, és foglalkozom is velük, ami belefér. Nem sok fér bele.
– És ha az LMP a helyére kerül, vagyis az emberek – ahogy fogalmazta – tiszta szívvel és józan ésszel belátják, hogy a zöldség által lesz élhetõbb a világ, akkor visszavonul majd a politikától?
– Ez állandó opció. Az úgynevezett magaskultúrával politikusok nemigen foglalkoznak. Remélem, ezzel most sok embert megbántok, merthogy õk igenis foglalkoznak! Számos okos, szakmájában felkészült kolléga ül a patkóban, akinek ez a dolog egyáltalán nincs a horizontján. Hogy én ne haragudjak, de õ nem szokott olvasni, közölte velem múltkor egy jópofa, nagydarab ügyvéd, kedves mosollyal. Nem haragszom, mondtam neki, de kicsit azért haragudtam. Hogy van-e valami szerepem ott, nem tudom, mindenesetre érzékelem, ahogy sokan a szemük sarkából fixíroznak: jé, ez meg miféle fura szerzet itt. Ez vicces. Tetszik nekem.
Link