Kolláth György alkotmányjogász szerint az új alkotmány nem helyezte hatályon kívül a korábbit, így 2012 után akár két alkotmánya is lehet az országnak. Alkotmányjogi elemzésünk azonban éppen az ellenkezõ eredményre vezet.

Az alkotmányjogász a Népszabadságnak nyilatkozva egy állítólagos hibát vett észre az új alaptörvényben. Eszerint az új alkotmány csak arról rendelkezik, hogy önmaga mikortól - ugyebár 2012 újév napjától - lép hatályba, de „elmulasztotta" meghatározni a jelenleg még érvényes 1949. évi XX. törvény hatálytalanítását.
Kolláth szerint ezért elõállhat egy olyan helyzet, hogy az április 18-án elfogadott alaptörvény 2012-tõl bár hatályba lép - érvényessége már húsvéthétfõtõl, az aláírástól fennáll -, de közben a korábbi alkotmány nem veszti hatályát.
Ha így volna, ez valóban súlyos problémákhoz vezetne, elvégre egyszerre, egymással akár ellentétes szabályozásokat tartalmazó, jogi dokumentumokra lehetne hivatkozni alkotmányellenesség esetén, sõt az a jogilag értelmezhetetlen helyzet is elõállhatna, hogy - mivel hivatalosan törvényekrõl van szó (a magyar jogalkotási rendszer nem ismeri az 'alkotmány' önálló kategóriáját) - az alaptörvény alkotmányellenes, a korábbi alkotmány meg alaptörvényellenes lenne.
Valóban fel kell-e készülni egy ilyen jogi nonszenszre?
Az elfogadandó jogszabályoknak kötelezõen rendelkezniük kell hatálybalépésükrõl, szól a jogalkotást meghatározó 2010. CXXX. törvény. Eszerint a korábbi jogszabály hatályát veszti, „a) ha a hatályon kívül helyezendõ jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölõ, a hatályon kívül helyezést kimondó jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezi", vagy „b) ha a módosítandó jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölõ, annak helyébe lépését kimondó jogszabályi rendelkezés módosítja." (2010. CXXX. tv. 10 §) Az új alaptörvény tételesen valóban nem nevezi meg a 1949. évi XX. törvényt, s valóban a korábbi alkotmány szabályozásait sem említi. Annyit viszont kijelent magáról, hogy „jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel" (T cikk, 3. bekezdés).
Az 1949. XX. törvény pedig formálisan - elvégre elfogadásának idején, majd 1989-es módosításakor sem volt ismert az 'alkotmány' önálló jogi kategóriája - törvénynek tekintendõ. Mindazonáltal megjegyzendõ, hogy a jogalkotásról szóló törvény nem alkalmazandó az alkotmányozási eljárásra (2010. CXXX. tv. 1 § 3. bekezdés).
Mivel az új alaptörvény - nevével is - ki akar emelkedni a jogszabályok közül - igaz, az új jogalkotási törvényben sincs ennek jogi lenyomata - valóban elsõbbséget kell, hogy élvezzen a 1949. évi XX. törvénnyel szemben. Az új Alaptörvény eleve önmagát tekinti az ország „elsõ, egységes" alkotmányának - ez persze mind jogtörténetileg, mind alkotmányjogilag egy értelmezhetetlen, voltaképpen téves kijelentés, de a jog normatív rendszere sok mindent elbír -, így a korábbi alkotmányt eleve önmaga mögé utasítja.
A korábbi jogszabály automatikus hatálytalanodása a jogtudományban a római jog óta elfogadott jogelvbõl is következik, miszerint „lex posterior derogat legi priori", azaz a késõbbi jogszabály - feltéve, hogy ugyanaz a szabályozási terület - lerontja a korábbi jogszabályok hatályát. E szabály éppen azon eseteket kívánja megelõzni, amilyen Kolláth György szerint jelenleg elõállhatna: tehát a korábbi és a késõbbi jogszabály (alkotmány) egymás melletti létezését. A jogrendszer zártsága - amely a jogalkalmazáshoz szükséges elengedhetetlen logikai feltétel - nem enged meg ilyen helyzetet, így eleve kizárja, hogy a korábbi jogszabály tovább érvényesülhessen egy új, de hasonló tartalmú jogszabály mellett.


Kolláth György fotó: kozigkar.hu
Az új Alaptörvény persze, ellentétben Kolláth György állításaival, nem egészen hallgat e kérdésekrõl, pusztán úgy rendelkezik, hogy „az ezen Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket az Országgyûlés a 2 . pont szerinti eljárásban, külön fogadja el", illetve „a Kormány köteles az Alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyûlés elé terjeszteni", tehát az új alaptörvény hatályosulásához, végrehajthatóságához esetleg szükséges további intézkedéseket - így például az 1949. évi XX. törvény egyértelmû hatályon kívül helyezését - késõbbi feladatként jelöli meg, de nem feledkezik meg róla.
A jelenleg érvényes alkotmány hatályának kérdése azonban magából a mostani alkotmány szövegébõl is kiolvasható. Az ottani preambulum - amelyre hivatkozva szokták (nem egészen helyesen) ideiglenesnek nevezni a jelenlegi alkotmányt - a következõképpen szól: „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elõsegítése érdekében az Országgyûlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következõk szerint állapítja meg." Azaz az 1949. évi XX. törvény önmagáról jelenti ki, hogy egy új alkotmány „elfogadásáig" érvényes. Azaz egészen biztos, hogy 2012. január 1. után nem lesz már hatályban, s az országnak - Kolláth György félelmeivel szemben - egyetlen alkotmánya (alaptörvénye) marad csak.
Azonban más gond igenis van az érvényesség és a hatályosulás körül. Az idézett preambulum részlet szerint az 1949. évi XX. törvény egy új alkotmány „elfogadásáig" érvényes. Az új alaptörvényt az Országgyûlés 2011. április 18-án elfogadta, Schmitt Pál államfõ pedig április 25-én már alá is írta.
Az országnak immáron tehát új alkotmánya van, a hatályba lépés pusztán a végrehajthatóságot érintõ, inkább gyakorlati kérdés. Mivel tehát az új alkotmányt elfogadták, a korábbi - ha szigorúan értelmezzük a preambulum szavait - immáron nem érvényes. Tehát éppen nem az a helyzet, hogy az országnak 2012 után két alkotmánnyal kéne boldogulnia - hanem 2012. január 1-ig egyetlen alkotmánya sem lesz. A korábbi már érvényét vesztette, az új pedig - bár már érvényes - még nem hatályos.
Egy ilyen helyzetre a magyar közjogi szerkezet ugyanúgy nincs felkészülve, mint a kettõs alkotmány Kolláth György jelezte problémájára.
Más kérdés, hogy az alkotmányozók által használt terminológia elsõ olvasatra igencsak megzavarja a tudományos értelmezõk dolgát. Az alkotmányelméletben ugyanis éppen az ideiglenes alkotmányokat nevezik csak „alaptörvénynek", és alkotmánynak a végleges szöveg számít.
Ma Európában - Magyarországon kívül - Németországnak van csak ideiglenes alkotmánya, amely nem véletlenül Grundgesetznek, azaz alaptörvénynek hívja magát. 1949-ben ugyanis azzal a megszorítással fogadtak el a megszállt Németország nyugati felében egy alaptörvényt, hogy ha az ország visszanyeri egységét és szuverenitását, alkotmányozásra, ergo egy végleges Verfassung (alkotmány) elfogadására kerül sor.
1990-ig kellett minderre várni: ekkor állt helyre - igaz, a kelet-porosz területek nélkül - a német egység és - az amerikai megszállás megszûnésével - a szuverenitás. Az immár egységes és szuverén Németország azonban mégsem alkotott új alkotmányt az újraegyesülés idõbeli rövidsége miatt, hanem kitartott a több évtized alatt bevált, de voltaképpen eredetileg csak ideiglenes jelleggel elfogadott alaptörvénye mellett, és azóta sem merült fel egyetlen politikai erõben egy új alkotmány megalkotása. (Sólyom László hasonló érvekkel igazolta, hogy az 1949. XX. törvény 1989-ben módosított szövege az idõk során megszilárdult, és kezdeti ideiglenességét elvesztette, így szükségtelenné vált egy új alkotmány - ráadásul éppen alaptörvényként megnevezett - elfogadása.)
Link