Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Atombombát rejtett el Európában az al-Kaida

Ez így is van, s ennek zöme Magyarország egykori területén van szétszórva, csak az alkaidások lettek közben véletlenül mind zsidók.
A bombát akkor robbantanák fel, ha Oszama bin Ladent elfogják vagy megölik.
"Európában elrejtett atombombáról" vallott az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetõje a WikiLeaks portál által megszerzett és több világlapnak - köztük brit újságoknak - kiszivárogtatott, hétfõn ismertetett titkos iratok szerint, amelyekbõl az is kiderül, hogy guantánamói börtöntáborban megfordult gyanúsítottak közül sokat az amerikai titkosszolgálatok is teljesen ártalmatlannak tartottak.

Nagy-Britanniában a konzervatív The Daily Telegraph és a baloldali The Guardian közölt kivonatokat a bizalmas amerikai iratokból. Összesen 759 titkos aktáról van szó; ezek a Guantánamón valaha kihallgatott foglyok csaknem mindegyikének vallomásait összegzik.
A Telegraph az általa csokorba szedett új információk közül kiemelte, hogy az al-Kaida egyik meg nem nevezett parancsnokának állítása szerint a terrorhálózat elrejtett egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantaná fel, ha Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetõjét elfogják vagy megölik.
A brit lap által közölt kivonat szerint az amerikai hatóságok tudják, hogy az al-Kaida számos kísérletet tett nukleáris alapanyagok beszerzésére, és az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a terroristáknak sikerült is urániumot vásárolniuk.
Az al-Kaida nukleáris csapásmérõ képességére tett egyenes utalást a WikiLeaks által kiszivárogtatott iratok szerint Hálid Sejk Mohammed, a terrorhálózat operatív parancsnoka is, akit szintén Guantánamón õriznek. Mohammed - akit az amerikaiak a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat elsõ számú kitervelõjének tartanak - az egyik dokumentum szerint azt mondta kihallgatóinak, hogy az al-Kaida "nukleáris pokoltüzet" zúdít a Nyugatra bin Laden elfogása vagy megölése esetén.
A kihallgatási dokumentumok feltárják azt is, hogy az õrizetesek szerint bin Laden alig néhány nappal a szövetséges erõk érkezése elõtt elmenekült az afganisztáni Tora Bora-hegységben lévõ rejtekhelyérõl. Az al-Kaida vezérét legutóbb 2003 tavaszán látták; bin Laden ekkor - több guantánamói fogoly egybehangzó beszámolója szerint - más terrorista vezetõkkel találkozott Pakisztánban.
(MTI)

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2095 #1 2095
- 2011. April 27. 12:33:26
*Még hányszor akarják feltámasztani a hallottat*? *A hazugságuk, hiszen meg már rég lebukott*!

www.conspiracyplanet.com/images/osamaBin_Laden.jpg

Helló javaslatom:

www.zugzwanged.org
3143 #2 3143
- 2011. April 28. 02:47:03
Ismerösöm usrähell-ben lakik, es azt mondta mindneki tudja hogy benti munka volt a tornyok lebontasa, meg az iskolas gyerek is,
de nem erdekes, legyen olcso a benzin, es a többi nem lenyeges es legyen munka,
tehat most valtozik, mert munka nem nagyon van, es a benzin is majd emelkedik,
mert kell a penz az ujjabb gyilkokra, tehat ott soha nem lesz beke,
veszelyes szinpad az egesz usrähell eletvitele, nem elnek ott soha.
Bizonyara ezek az angol cegek radio tv meg napi 28 orat hazudik, majd lehet egy ket varost bealdoznak, es rafogjak a ladenra, vagy valakire, itt egy ket ezer ember elete nem szamitt ezeknek a gyilksoknak.
88 #3 88
- 2011. April 28. 06:57:44
Ezen a ponton a paramilitaris szervezeteknek javasolnam a cigan lakossag lelkivilaganak jo allapotban valo megorzese vegett a stilusvaltast:

BinLoden kabat:
Idezem:"Melegen tartó kabát hideg napokra és csillagfényes téli éjszakákra lesvadászathoz." Cool

tovabba:"Két nagy tárolózsebbel, zsebfedõvel és belül elhelyezett biztonsági (!) zsebbel, cipzárral."

link: http://www.siegert.hu/index.php?p=list@catalog&pid=330

int

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,109 egyedi latogato