Bejelentkezés
"Utolsó figyelmeztetés a kormánynak" - Gyöngyöspata után nincs tovább
Eddig sem volt, csak nem akarták elhinni!
Az ellenzéki pártok a kormányt hibáztatják a Gyöngyöspatán történtek miatt. Az MSZP és az LMP azonnali lépéseket sürget a helyzet megoldására, a Jobbik pedig feljelentést tett, mert szerintük felmerül a rendõri túlkapások gyanúja. Közben a miniszterelnök szóvivõje bejelentette, a kabinet a büntetõ törvénykönyv (Btk) szigorítására készül a településen történtek miatt.
Kivételesen nagy az egyetértés az ellenzéki pártok körében, legalábbis ami a Gyöngyöspatán történteket illeti. Mindegyik párt szerint a kormány felelõssége a legnagyobb az ügyben. „A rend fenntartása végett is a kormányzat a felelõs és azért is, mert nem tudta megelõzni a kialakuló helyzetet” – véli Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A szocialisták határozati javaslatban kezdeményezik a kabinetnél a helyzet megoldását. És ezt sürgeti az LMP is. „Az, ami Gyöngyöspatán történt, az utolsó figyelmeztetés a cserbenhagyott ország részérõl a kormánynak. A kormány politikája megbukott és súlyos feszültségeket okozott” – mondta Dorosz Dávid LMP-s képviselõ.
A Jobbik pedig büntetõfeljelentést tesz az ügyben. „A folyamatos rendõri vegzálások miatt, a polgárõrök igazoltatásai miatt, a belügyminiszteri utalás felolvasása miatt tettük a feljelentést ismeretlen tettes miatt, mert azt szeretnénk, ha az egész folyamatot feltárná az ügyészség” – nyilatkozott Apáthy István jobbikos országgyûlési képviselõ.
És a megoldást sürgetik a romák is. A kisebbségi ombudsman rendkívüli találkozót kért Orbán Viktortól. Közben a miniszterelnök szóvivõje bejelentette: a kormány dolgozik azon, hogy megelõzze és elkerülje a gyöngyöspataihoz hasonló eseményeket. Elsõként a büntetõtörvénykönyvet szigorítja a kabinet. „Úgy látjuk, szükség volt erre a két pofonra, szükség volt a rendeletszigorításra, szükség van a büntetõ törvény szigorítására is - annak érdekében, hogy ennek a bûnözési formának megálljt lehessen parancsolni” – mondta el Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivõje.
A szigorítás lényege, hogy ezentúl akár két évig terjedõ börtönt is kaphatnak azok, akik másokban félelmet keltenek és a közrend fenntartására irányuló akciókat szerveznek felhatalmazás nélkül. Szijjártó Péter elmondta, a miniszterelnök arra adott utasítást, hogy még ma nyújtsák be a parlamentnek a Btk szigorítására vonatkozó javaslatot. A miniszterelnök szóvivõje szerint az országgyûlés a lehetõ leghamarabb fogja tárgyalni és elfogadni az indítványt, a rendõrség pedig továbbra is megerõsített számban lesz Gyöngyöspatán.
(atv.hu)

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. April 28. 10:22:02
- 2011. April 28. 11:24:18
- 2011. April 28. 12:41:53
- 2011. April 28. 13:10:12
- 2011. April 28. 16:23:02
- 2011. April 28. 17:15:16
- 2011. April 28. 17:33:20
- 2011. April 28. 19:52:51
- 2011. April 29. 07:01:09
- 2011. April 29. 07:09:21