Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jemen - százezres tüntetésen követelték az elnök felelõsségre vonását

A jemeni biztonsági erõk és a hadsereg alakulatai éles lõszerrel és könnygázzal próbáltak szétoszlatni egy hatalmas, százezres tüntetést szerdán az ország fõvárosában, Szanaában: egészségügyi források szerint az akció nyomán legalább kilencen meghaltak, százan pedig megsebesültek, s ez utóbbiak közül tíznek súlyos az állapota.

A tüntetõk amiatt tiltakoztak, hogy az Öböl menti Együttmûködési Tanács (GCC) béketerve alapján Ali Abdullah Száleh jemeni elnöknek ugyan távoznia kellene posztjáról, de mentesülne a felelõsségre vonás alól.

Jemenben január vége óta példátlan tömegtüntetéseken követelik az országát 32 éve irányító Száleh elnök azonnali távozását. S miközben a parlamenti ellenzék hajlandó a béketerv elfogadására, az utcákon tüntetõk ragaszkodnának Száleh bíróság elé állításához.

Az ország második legnagyobb városában, Taizzban is tízezrek tüntettek szerdán a GCC béketerve ellen. A fontosabb jemeni településeken pedig polgári engedetlenségi kampány kezdõdött az elnök távozását követelve: bezártak a boltok és az iskolák, akadozott a hivatalok mûködése. Az aktivisták szerint minden héten kétszer tartanak majd ilyen akciókat, egészen addig, míg Száleh meg nem válik posztjától.

A jemeni elnök - miközben a parlamenti ellenzékhez hasonlóan már beleegyezett a GCC béketervének aláírásába - szerdán ismét a választások fontosságát hangsúlyozta, ezzel kételyeket támasztva valódi szándékait illetõen. "Az államcsínyek idõszaka lejárt, s a hatalom békés átadása kizárólag a választások révén lehetséges" - mondta saját pártja parlamenti frakciójának tagjait fogadva.

A GCC béketerve értelmében ugyanakkor Szálehnek az ellenzékkel kötendõ megállapodás aláírása után egy hónappal át kell adnia hatalmi jogköreit alelnökének, cserében családjával és közeli munkatársaival együtt mentesülne a felelõsségre vonás alól. Nemzeti egységkormány alakulna, majd két hónapon belül új elnökválasztást tartanának. Száleh mandátuma egyébként csak 2013-ban járna le.

Az Öböl menti Együttmûködési Tanács külügyminiszterei vasárnap a szaúd-arábiai Rijádban megbeszélést tartanak, s a jemeni kormányzat, illetve az ellenzék ekkor írhatja alá a megállapodást - közölte a GCC egyik illetékese.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,894 egyedi latogato