Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Termékek magyar köntösben

Alias: zsidó magyar köntösben!
Több hazai hiper- és szupermarket is megtévesztheti vásárlóit azzal, hogy külföldi vagy a fogyasztók számára beazonosíthatatlan eredetû terméket magyar áruként kínál – derült ki hat kisebb és nagyobb üzletben szerzett tapasztalatainkból. Riportunk során hazaiként feltüntetett gyártó és származási hely nélküli baromfihúst, osztrák bodzaszörpöt, uniós és nem uniós országok mézkeverékét, valamint Salzstangen névre hallgató ropit találtunk az áruházak polcain.

A mézzel kapcsolatban az érintett szupermarket el is ismerte, hogy emberi mulasztás történt.
A Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa közölte, a jelenség hátterében az áll, hogy az elmúlt néhány évben növekedett azoknak a fogyasztóknak a száma, akik vásárlásaik során elõnyben részesítik a magyar termékeket. Emiatt nem véletlen, hogy ezek a feliratok egyre inkább megjelennek az áruházakban, csakhogy a vállalkozások olykor megtévesztõ módon követik a változó fogyasztói szokásokat. Az Országgyûlés fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke szerint a szabályozás ma még meglehetõsen liberális, sok a jogi kiskapu. Az új magyartermék-rendelet azonban orvosolhatja a gondokat, és garantálhatja a hazai áruk védelmét.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

119 #1 119
- 2011. April 29. 11:09:25
én meg Pozsonyban figyeltem fel anno "Májkrém" nevû termékre, nézem: cseh. De még volt vagy 5-6 más példa is. Szóval valszeg mindkét irányban megy a hamisítás ezerrel. Egyébként ez a gyakorlat biztos, hogy szembe megy pár (pl. fogyasztóvédelmi) EU-normával is, úgyhogy elvileg lehetne perelni is.

Nemtom van-e értelme perelgetni, inkább minden szarság minél szélesebb körben való publikálásában látok fantáziát + ha nincs meg a termelõ, akkor tartsuk nyilván az "orgazdákat", vagyis a forgalmazókat, másszóval bûntársakat - és publikáljuk: név, székhely, igazgató (esetleg akár lakhellyel). Vagy akár be lehetne rendezni egy nem-hivatalos fogyasztóvédelmi portált is, ahol nyilván lennének tartva azok a termékek, amik problémásak. Ebbe még csak belekötni is mnehéz lenne, mert a portálon felsorolt termékek megsértik a normákat, tehát a T. termelõknek/forgalmazóknak inkább mélyen kussolniuk illene - vagy helyretenni a mulasztást, ami persze szóba se jöhet, mert oda a biznic.

Másik, jóval sebezhetõbb variánsként azt látnám, hogy kéne csinálni egy "nemzeti labort", bevizsgálni a teszkós trágyát és publikálni. Ma már egy ilyen labornak klf. papírok nélkül is nagyon hitele lenne a népesség körében, mint akármilyen hivatalos szervnek. De õk maguk b.szták szét a hitelüket, evvan.
2418 #2 2418
- 2011. April 29. 11:28:34
Valóban nagyon tudatos vásárlókká kellene, hogy váljunk! Ez nagyon nehéz. Olyan apró betükkel van sokszor a származási ország és az összetevõ feltüntetve, hogy nagyítóval sem látjuk.
A piacokon a magyar kereskedõk is olasz zöldséget, gyümölcsot árulnak, magyarként feltüntetve. Szeged környékén rakják át az árut magyar szállító eszközre, néha még az eredeti kartonból is átcsomagolják hazai rekeszekbe. Csak az ismeri fel az idegen árut, aki már járt magyar kertészetben, fóliasátorban, vagy rendszeres piaclátogató.
2471 #3 2471
- 2011. April 29. 19:05:33
Mióta a májra hizott libákat meg kacsákat a libás kirtotta a termelõkkel együtt meg a 4 mancs se véletlen csinálta itt a feszt azóta a Hama cseh dolgai vannak a polcokon.
Én speciel nemis tudom mikor voltam boltban a piacra megyek és ott a háztáji eladóknál vásárolok.

Igaz ellenörzésképpen néha megnézem a bedobált ujságokat.Egyértelmü a baromfit azért adják olcsóbban azt a tápos brazilt amit naposcsibeként fõlraknak a hajóra oszt mire ideér tálcássá válik magyar cimkével közben átutazta a fél világot és szemes takarmányt álmában se látott se napfényt.Nekünk meg az EU nyomja a hülye rizsát az állattartásról.
No szóval értem én melós embernek nincs ideje a piaconlódórógni de biza az a baromfi vagy májas nem magyar árú.
Sõt sokszor a gmo-s krumpli se.

Nagyon nehéz kiszürni ha cim és név van egy terméken, igaziból õvé vagy csak csomagolta.
2471 #4 2471
- 2011. April 29. 19:07:31
Igen zafir a nagyon szép tiszta sárgarépa tuti nem magyar..nálunk másmilyen nõ akárhogyan is akarjuk kicsit másabban néz ki...nem ilyen kövéren sárga és vékony héjjú.
88 #5 88
- 2011. April 29. 19:13:43
javaslom, hogy amelyik termekrol kiderul, hogy nem ajanlatos kategoriaba tartozik, tegyetek be a boycott forumba...
119 #6 119
- 2011. April 29. 21:58:40
enid,

a TESCO valszeg egy az egyben mehetne... AMúgy meg nem is tudtam, hogy van "boycott-kategória".
1977 #7 1977
- 2011. April 30. 06:54:18
Azé', már nem tudnak mindent, megetetni velünk,-néhányan, már átlátunk a csomagoláson!
Már, akinek szeme van a látásra, és füle, a hallásra.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
657,003 egyedi latogato