Bejelentkezés
A helyi pénz bevezetésének lehetõségeirõl rendeztek konferenciát Szegeden
Ha a Tutsek zsidó sarj mondja, akkor kóser az ügylet!
A térség gazdaságának fejlõdését segíthetné, s a Dél-Alföldön, a szomszédos romániai megyékben, valamint a Vajdaságban élõk regionális identitását is erõsíthetné egy helyi pénz bevezetése - közölte Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselõje szombaton Szegeden.
A megyei közgyûlés Jobbik frakciója által a témában rendezett konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta: elnevezést is talált, a regionális fizetõeszköz az egykori nagybecskereki székhelyû vármegye, Torontál nevét viselhetné.
Torontál vármegye területén ma Magyarország, Szerbia és Románia osztozik, s címere egyaránt szerepel Csongrád megye és Vajdaság Autonóm Tartomány jelképében. A Torontál szó pedig egyaránt használatos a magyar, a szerb, a román, a német és a latin nyelvben - tette hozzá.
Varga István, a Magyar Nemzeti Bank felügyelõbizottsági tagja hangsúlyozta, a globális pénzügyi rendszer torzulásain helyi lépésekkel lehet javítani, olyan megoldásokkal, amelyek révén a pénz nem uralkodik, hanem eszközként használhatják azt az emberek.
A hivatalosan utalványként mûködõ regionális fizetõeszköz fedezetét az ellenértékeként a bankban elhelyezett pénz adja. Miközben a régió gazdasági szereplõi az egymás közti adásvételben használják az utalványokat, a pénz kamatozik, így elkerülhetõ az inflációs veszteség - mondta a szakember.
A helyi pénz segíti a térség gazdasági szereplõi közötti kapcsolat erõsítését, például azt, hogy a kisebb települések élelmiszer-elõállítói és a városok fogyasztói egymásra találjanak - közölte Varga István.
A regionális fizetõeszköz bevezetéséhez helyi összefogásra van szükség, hiszen elõ kell teremetni az indulás költségeit. A szakember szerint a rendszer mûködtetésére egy szövetkezet - ahogy az a soproni kékfrank esetében történt - vagy egy non-profit szervezet, alapítvány a legalkalmasabb.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. May 01. 13:06:26
- 2011. May 01. 18:26:44
- 2011. May 02. 08:26:12
- 2011. May 02. 08:28:24
- 2011. May 02. 11:30:41