Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A fejébe került az elveszett mûhold

Hét év után nyugdíjazták az orosz ûrügynökség, a Roszkoszmosz vezetõjét, Anatolij Perminovot. Az orosz ûrügynökség az elmúlt években kétségtelenül sokat fejlõdött, de a bírálók szerint Perminovnak ebben nem sok érdeme volt.
Az ûrügynökség elsõ embere 2004-ben váltotta a korábbi vezetõt, Jurij Koptyevet, aki 1992-2004 között irányította a Roszkoszmoszt. Az orosz ûrszféra ekkor válságban volt - még mindig nem heverte ki a Szovjetunió felbomlását és a '90-es évek gazdasági válságait. Vlagyimir Putyin akkori orosz elnöknek azonban nagy tervei voltak vele, így lecserélte a korábbi vezetõjét, a Roszkoszmosz költsgévetését pedig a duplájára növelte 2004 után.
Perminov megítélése azonban igen kétes maradt az orosz sajtóban: miközben az orosz ûrügynökség az elmúlt években kétségtelenül sokat fejlõdött, és a nyugati imázsa is javult, a bírálók szerint Perminovnak ebben nem sok érdeme van, és egy jobb vezetõvel - és hasonló mértékû költségvetéssel - sokkal jobb eredményeket is elérhetett volna a Roszkoszmosz.
Így a sikerek nagy része a Nemzetközi Ûrállomáshoz kötõdik, és közel sem mellékes, hogy az amerikai shuttle ûrhajók programjának idei befejezése után néhány évig kizárólag orosz ûrhajókon fogják szállítani az asztronautákat az Ûrállomásra - vagyis Oroszország néhány évig teljesen monopol helyzetbe kerül.
A Roszkoszmosz jobb helyzetét mutatják a fellövési statisztikák is: a tavalyi évben például az oroszok több ûrfellövést hajtottak végre, mint a világ többi országai együtt, írja a Lenta.ru orosz lap. 2010-ben összesen 74 ûrfellövés történt a világban, amelybõl 70 volt sikeres - ebbõl 31 történt a Roszkoszmosz által, 15-15 pedig az amerikaiak és a kínaiak által.
Perminov kényszerû nyugdíjazásának a legfõbb oka azonban az orosz navigációs rendszerben, a GLONASSZ-ban történt baklövései. A '80-as években kidolgozott programot, amelyet a Szovjetunió felbomlása után leállították, 2001-ben indították újra útjára: a tervek szerint 2010-re már teljes mûködésbe kellett volna állnia. Ez azonban nem történt meg, sõt, a GLONASSZ három mûholdját szállító Proton rakéta az óceánba zuhant, így az orosz vezetés tervei a programmal kapcsolatban egy idõre megbuktak.
Anatolij Perminov akkor még nagy szerencsével megúszta a menesztést, azonban két hónappal késõbb a Roszkoszmosz egy újabb mûholdat veszített el az ûrben, és Perminov leváltása immár csupán az idõ kérdése lett. A nyugdíjazást végül az orosz kormányfõ, Vlagyimir Putyin írta alá 2011. április 29-én. Perminov helyét a Roszkoszmoszban 53 évesen Vlagyimir Popovkin vette át.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,910 egyedi latogato