Tisztelt tábornok urak!
Azért fordulok Önökhöz ebben a természetesen szigorúan titkos levélben, mert a Nemzetközi Valutaalap fennállása óta talán legsúlyosabb vereségét szenvedte el. Volt már konfliktusunk a világ számos országával, anyagi segítségünket és tanácsainkat nem mindig és nem mindenhol fogadták örömmel, hiszen a pénz folyósítását kemény feltételekhez kötöttük, de olyan még nem fordult elõ, hogy a világ elsõszámú pénzügyi intézményét egy hangyányi kis ország kipaterolja.

Beszéljünk egyenesen: valószínûleg nem tévedek, ha feltételezem, hogy Önöknek fogalmuk sincs, hol található a világtérképen ez a Magyarország nevû hely. Atomfegyvereik nincsenek, olajuk szintén nincs, és még csak egymilliárd lakosukkal sem fenyegethetik a világot, mert már tízmilliónál is kevesebben vannak.

És mégis. Abban a háborúban, amelyet mi a világ népei és szuverén országai ellen folytatunk, hogy végre totálisan leigázhassuk és utána kényünkre-kedvünkre szipolyozhassuk õket, legyõztek bennünket. Méghozzá nem is teljesen váratlanul. Csapataink a magyarok tavaly nyári váratlan támadása nyomán egyszer már letették a fegyvert, hogy idõt és tûzszünetet nyerjenek, de tábornokaink azt hitték, legföljebb egy csatát vesztettek el, a háborút nem.

Még idén áprilisban is, amikor a magyar vezénylõ tábornok Budapesten fogadta John Lipsky tábornokot, az IMF vezérigazgató-helyettesét, azt a következtetést vontuk le, hogy a magyar kormány nem akarja tovább feszíteni a húrt, hiszen Orbán tábornok a Magyarország által tervezett strukturális reformokról tájékoztatta a mi emberünket, nem pedig ultimátumot adott át neki a távozásra.

Ehhez képest mostanra, május elsõ napjaira kiderült, hogy a magyarok elaltattak bennünket, csapataik az éj leple alatt körülvették állásainkat, és mire felébredtünk, Matolcsy altábornagy diadalittasan jelenthette be, hogy Magyarország élet-halálharcot, gazdasági szabadságharcot folytatott pénzügyi függetlenségéért, és a magyar gazdaságtörténet legnehezebb, legkockázatosabb harcában sikerült kipaterolnia az IMF-et. Itt tartunk most, uraim.

De hogy jutottunk idáig és mi lesz ennek a súlyos háborús vereségnek a következménye? Érdemes gondosan elemezni a történteket. Orbán fõparancsnok tavaly július 15-én még úgy fogadta a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét, mint szövetségest. Az IMF és az Európai Unió küldöttsége ugyanis az általunk közösen folyósított, összesen 20 milliárd eurós hitelrõl szóló megállapodás szokásos felülvizsgálatára érkezett Budapestre, Matolcsy altábornagy pedig elõzõleg kijelentette, hogy Magyarország új, elõvigyázatossági hitelszerzõdés megkötésére készül a Valutaalappal.

Éppen ezért delegációnkat váratlanul érte, hogy a miniszterelnök a találkozón vezénylõ tábornoki egyenruháját viselte, majd a nyilvánosság elé már úgy állt ki, hogy a velünk kötött szerzõdés októberi lejártáról beszélt, azt magyarázva, hogy Magyarországnak csak egyetlen kötelessége van, a 3,8 százalékos hiánycél betartása, nekünk pedig nincs beleszólásunk abba, hogy ezt õk hogyan érik el. Pár nappal késõbb aztán kereken közölte, hogy õsztõl a magyar kormánynak már nem is lesz dolga az IMF-fel, ami ugyan nem volt igaz, viszont azt jelentette, hogy valamennyi fronton meg kellett kezdenünk a visszavonulást.

Önök is emlékeznek rá, uraim, hogy a szövetségesi viszony felrúgása mennyire váratlanul ért mindannyiunkat, ám a magunk részérõl ennek ellenére igyekeztünk nem kirobbantani a nyílt háborúskodást. Sõt egy ideig az volt a benyomásunk, hogy a magyar hadvezetés sem törekszik a nyílt háborúra, hiszen Orbán miniszterelnök még tavaly, a nyár folyamán egy parlamenti felszólalásában közölte, hogy Magyarország köszönettel tartozik az IMF-nek, amiért kihúzta a bajból. Azt hittük tehát, hogy nem vívják olyan forrón ezt a hidegháborút, de be kell látnunk, hogy naivak voltunk. Csapdába csaltak bennünket, és mi óvatlanul beleestünk, lebecsülve, csupán egyszerû hangoskodónak nézve ellenfelünket.

A helyzet éppen ezért a lehetõ legsúlyosabb. Megnéztem a magyar értelmezõ szótárban, hogy mit jelent a kipaterolni kifejezés, és mondhatom Önöknek, hogy sajnos ki vagyunk dobva, ki vagyunk rúgva, méghozzá meglehetõsen lekezelõ fölényeskedéssel. Ha Magyarország, amelynek alig van hadserege, képes megfutamítani az IMF hadtestjét, altábornagya pedig belénk törölheti a bakancsát, akkor vérszemet kapnak a nagyobb és erõsebb országok is. Gondolják végig, mi lesz akkor.

Ha nem kellünk senkinek, mert minden ország kivívja pénzügyi függetlenségét, akkor vagy nem fizetik vissza az általunk, vagyis a gazdag tagországok által nyújtott hiteleket, vagy ha visszafizetik is, újabbakra nem tartanak igényt. Kitör a felelõs pénzügyi politika, a globális el nem adósodás új korszaka, amelyben senki nem költ többet, mint amennyi pénze van, vagy onnan rabol, ahonnan tud, mint ahogy Orbán vezénylõ tábornok a magán-nyugdíjpénztáraktól. Aztán ha elfogy a pénz, megint jönnek hozzánk.

Azt javaslom ezért a vezérkari fõnökök egyesített bizottságának, hogy indítson ellentámadást, amíg nem késõ. Az Unióval együtt kérje vissza azonnal a húszmilliárd eurót, és akkor majd tárgyalhatunk arról, hogy ki paterol ki kicsodát. Gyors döntésüket várva egy washingtoni bunkerben.

Dominique Strauss-Kahn, vezérigazgató
Bolgár György / Népszava

Link