Bejelentkezés
A királyi kastélyban tárgyal Kínával az unió
A soros magyar EU-elnökség magas szintû találkozóinak helyszínén, a Gödöllõi Királyi Kastélyban tartják meg az EU–Kína stratégiai párbeszéd következõ tárgyalási fordulóját csütörtökön.
Az Európai Uniót Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai fõképviselõ, a világ legnagyobb fejlõdõ államát pedig Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos, Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök külpolitikai fõtanácsadója képviseli. Ashton azzal, hogy Budapestre hozza a találkozót – amelynek az eredeti helyszíne Brüsszel lett volna –, Magyarországnak, egyben a kínai államtanácsosnak is gesztust tesz, utóbbi ugyanis a 90-es években Budapesten dolgozott hazája nagyköveteként. A két fél stratégiai párbeszéde az évente rendezett csúcstalálkozókat, illetve külügyminiszteri egyeztetéseket egészíti ki.
A stratégiai párbeszéd találkozóin a kétoldalú kapcsolatokon kívül a fõbb nemzetközi és regionális kérdésekrõl is eszmét cserélnek. Pekingi bejelentés szerint ezúttal a nemzetközi kérdések, a kínai fejlõdés útja, továbbá Kína és az Európai Unió kapcsolatai lesznek terítéken. „Miközben a világban mélyreható és bonyolult változások mennek végbe, és a globális gazdasági felépülést bizonytalanság jellemzi, mindkét fél fejlõdésének kritikus szakaszába érkezett” – hangoztatta Csiang Jü (Jiang Yu), a kínai külügyminisztérium szóvivõje, jelezve, hogy Kína és az Európai Unió kifejezett szándéka a kapcsolatok erõsítése.
Élni kell a lehetõséggel
Csiang Jü úgy vélte, a két félnek élnie kell azokkal a lehetõségekkel, amelyeket Kína idén kezdõdött ötéves terve és az unió versenyképességet ösztönzõ, tíz évre szóló EU2020 stratégiája kínál. „Fontos, hogy a felek elfogadják egymás politikai valóságát, fejlõdésének útját, és erre építve törekedjenek a stratégiai együttmûködés fokozására” – hangsúlyozta a szóvivõ. Csiang Jü egy másik, a csütörtöki találkozót megelõzõ nyilatkozatában arra szólította fel az Európai Uniót, hogy mielõbb szüntesse meg a vele szemben érvényesített fegyverembargót, és ismerje el Kína piacgazdasági státuszát.
A csütörtöki tanácskozás Ashton és Taj közös sajtótájékoztatójával zárul.
Az EU és Kína közötti stratégiai párbeszéd ötödik fordulóját tavaly rendezték meg Kínában. Az ázsiai ország akkor kiegyensúlyozott, objektív hozzáállást és széles körû megértést kért az Európai Uniótól. Taj Ping-kuo kijelentette Catherine Ashtonnak, hogy országa egyenlõségen alapuló elbánást vár az uniótól. A kínai tárgyalófél azt mondta, nincsenek kifürkészhetetlen stratégiai szándékai, továbbá nem törekszik hegemóniára, de ragaszkodik a békés fejlõdés útjához. Ashton a kínai sajtó szerint közölte, hogy az EU meg kívánja erõsíteni politikai és gazdasági kapcsolatait az ázsiai országgal.
Kínai közlés szerint Taj Ping-kuo államtanácsos május 12. és 15. között tesz látogatást Magyarországon. Magyar–kínai kétoldalú egyeztetések is lesznek, az államtanácsos találkozik Schmitt Pál köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az EU–Kína stratégiai párbeszéd csütörtöki tárgyalási fordulóját nem a soros magyar EU-elnökség szervezi, Magyarország csak a helyszínt adja az eseményhez. Catherine Ashton fõképviselõ nem találkozik a magyar kormány tisztviselõivel, csak a kínai tanácskozásra érkezik Magyarországra, néhány órás látogatás után csütörtök este már el is utazik.
(MTI)
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. May 12. 19:18:58
- 2011. May 13. 18:16:31
- 2011. May 13. 20:53:09
- 2011. May 13. 21:03:31