Bejelentkezés
Beiktatták a Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatóság új vezetõjét
Kivágó? Hm. Valahonnan nagyon ismerõs a név. Nem egy komcsi zsidaj família azzal a Kivágónéval, akit nem vágtak még mindig ki?
A Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatóságot (FPVI) a jövõben Kivágó Tamás irányítja; a dandártábornokot április elsejei, visszamenõleges hatállyal Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság vezetõje iktatta hivatalába a szerdai budapesti állománygyûlésen. Az új vezetõ egyebek mellett azt ígérte, nagyobb figyelmet fordítanak majd a tömegrendezvények biztosítására.
Bakondi György arról beszélt, hogy azt szeretné, ha a polgári védelmi igazgatóság hatékonyabban mûködne a veszélyhelyzetek kezelésében és a megelõzésben. A tûzoltó altábornagy ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a West Balkán szórakozóhelyen idén januárban történt, három fiatal életét követelõ tragédia is azt mutatja, hogy a megelõzésnek kiemelt szerepe van. Elmondta: a polgári védelem magyarországi rendszere megújítás elõtt áll. Emlékeztetett arra, hogy a szervezetet még 1948-ban hozták létre az akkori atomháborús fenyegetettség miatt, ám azóta a rendszere alig változott.
Az ünnepi rendezvényen György István fõpolgármester-helyettes azt hangoztatta: az utóbbi idõk természeti és ipari katasztrófái rávilágítottak arra, mennyire szükség van a védelmi struktúrák korszerûsítésére. A fõpolgármester-helyettes reményét fejezte ki, hogy az új vezetõ kinevezése lendületet ad majd a szervezetnek, és arra kérte a többi vezetõt és az egész állományt, segítsék a dandártábornok munkáját. A beiktatás után tartott beszédében Kivágó Tamás is a megelõzés fontosságát emelte ki, valamint a lakosság felkészítését az esetleges veszélyhelyzetekre. Elmondta, hogy Budapesten jelenleg 87, úgynevezett veszélyes üzemet tartanak számon. Jelezte, ezek közül idén ötben tartanak majd részleges gyakorlatot, továbbá egy komplex gyakorlatot is a Mol csepeli bázisán. A jövõben kiemelt figyelmet fordítanak majd a veszélyes anyagok közúti szállítására, illetve ezek ellenõrzésére, valamint a tömegrendezvények biztosítására - fûzte hozzá.
dandártábornok arra is kitért, hogy az általa vezetett intézmény a katasztrófavédelmi törvény elfogadása után megváltozik. E szerint 2012. január eslejétõl az FPVI és a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság közös szervezetben, Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságként látja majd el feladatait.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. May 12. 19:35:17