A nemzetpolitika terén a kormánypártokkal szembeni komoly versenyhátrányát igyekszik leküzdeni a Jobbik Magyarországért Mozgalom, s május elején már a második irodáját nyitotta Romániában. A határon túli irodák és baráti körök arról tanúskodnak, hogy szeretnének kilépni a cigánykérdés bûvkörébõl, mely a mozgalom nemzeti küldetéstudatának középpontjában áll.

Az elképzelés
A választások elõtt határozott nemzetpolitikát ígért a radikális párt, mely szakít az elmúlt évtizedek hagyományaival, s merõben újat képes nyújtani a határon túli magyarság számára. Ennek megvalósításához, vagy egy választási gyõzelemre, vagy egy koalíciós pozícióra lett volna szükség, s mivel ezek a pozíciók hiányoznak, így a Jobbik képviselõi az ellenzéki padsorokból kénytelenek végignézni, ahogy a nemzeti értékek iránt szintén rendkívül elhivatott kormánypártok kifogják vitorlájukból a szelet, s valósítják meg a nemzetpolitika rendszerváltását, amit õk is zászlójukra tûztek.

Ennek is köszönhetõ az, hogy bár a Jobbik nemzeti mozgalomként definiálja magát, politikája elsõsorban az országhatáron belüli cigány-magyar együttélés problémájára koncentrálódott. Tovább szûkíti lehetõségüket, hogy relatív új párt lévén nem rendelkeznek azokkal a struktúrákkal, kapcsolatokkal a határon túl, melyeket a kormányzó Fidesz-KDNP-nek az elmúlt húsz évben sikerült kiépítenie. Emellett meg kell említeni, hogy radikális politikájuk is megosztja a határon túli magyar közösségeket, a hozzá való viszonyt leginkább ambivalensként lehet jellemezni. A Jobbik tisztában van eme versenyhátrányával, ezért lehetõségeihez mérten igyekszik leküzdeni azt, s a különbözõ polgárõri atrocitások között próbálja megvetni a lábát a szomszéd országok magyarjai között is.

Megvalósítás
A lefektetett elveket tehát valamiféleképpen sürgõsen gyakorlatba kellett ültetni, hiszen minden valamire való magyar nemzeti mozgalomnak kapcsolatokat kell ápolni a határon túli kisebbséggel, hisz ez bizonyítja a mozgalom valódi nemzeti jellegét. Emellett fontos kiemelni, hogy a választójog határon túli magyarokra való kiterjesztésével újabb arénákkal bõvült a politikai küzdõtér a magyarországi pártok számára, így a kisebbségi magyar közösségekben való térnyerés nem csupán az értük való felelõsségviselés megnyilvánulásaként, hanem a közvetlen politikai haszonszerzés szükségszerû feltételeként értelmezendõ.

A térnyerés kézzelfogható eredményei már a kormányváltást követõ idõszakban is elkezdõdött irodanyitások, s baráti kör alapítások voltak. Szegedi Csanád EP-képviselõ tavaly júniusban elõször Marosvásárhelyen nyitott irodát, s nem sokkal késõbb megalapult a helyi Jobbik baráti kör is. Ezt követte számos baráti kör megalakítása, valamint a nyitás a határon túli magyar pártok, s közösségek irányába is. Legújabb pártszervezési eredmény a második Jobbik-iroda megnyitója, Szatmárnémetiben

Fogadtatás
Többekben felmerült a kérdés, hogy miért van erre szükség? Az elsõ irodaavatón, Marosvásárhelyen Szegedi Csanád ezt azzal indokolta, hogy „a magyarság nem hátrálhat tovább a városban létszámfölényben lévõ románokkal szemben”. A párt erdélyi fellépéséhez bár rengeteg visszatetszést keltõ megnyilvánulás köthetõ, nemcsak az erdélyi magyar, de a román közvélemény és politikum berkeiben, s sokakban heves ellenállást váltott ki a nemzeti radikális párt érkezése (lásd tavaly a Jobbik-ellenes aláírásgyûjtési kampány), az erdélyi magyar társadalom nem egyértelmûen elutasító ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Szatmárnémetiben békésen fogadták az irodaavatót.

Ha már vannak irodák, illetve baráti körök, akkor már csak az a kérdés, hogy mit csinálnak ott az apparatcsik. Elmondásuk alapján a jobbikosok célja Erdélyben meggyõzni a magyar és román közvéleményt arról, hogy a területi autonómia, ahogy az már számos helyen bevált, itt is a lakosság javára válna.

A székelyföldi autonómia ügyének ismeretében elmondható, hogy a magyar közvéleményt nem kell az autonómia pozitív eredményeirõl meggyõzni, ugyanis ezzel tisztában van, s számos alkalommal kinyilvánította ez iránti igényét. Az viszont kétséges, hogy a román közvélemény meggyõzésére a legalkalmasabb személyek a magyar nemzeti radikalizmus képviselõi lennének. Bakk Miklós politológus is effajta kételyének adott hangot az Erdély TV-nek adott interjújában. Álláspontja szerint „a radikális párt megjelenése hátulütõ lehet a román magyar kapcsolatok szintjén, hiszen a román pártok nem nézik jó szemmel a Jobbik terjeszkedését Erdélyben.”

Hasonló óvatosságra int Ötvös József marosvásárhelyi református lelkész is, aki szerint Erdélyben nagyon nehéz megtalálni azokat a határokat, ameddig egy párt vagy mozgalom még elmehet anélkül, hogy szítaná az ellentéteket románok és magyarok között, ráadásul a többségi és kisebbségi társadalom közti viszony településenként eltérõ. "A román többségû településeken élõ magyarok bátor tettnek tartják, ha a templomban kitesszük a magyar zászlót, de a székelyeknek ez már kevés, õk évek óta a kokárdában és piros-fehér-zöld zászlók alatt tartják a rendezvényeiket" - mondta a lelkész, aki bízik benne, hogy ezt Szegedi Csanád is meg fogja érteni, és megfontoltan nyilatkozik majd, ha legközelebb Erdélybe látogat.
A kérdés tehát az, hogy a határon túli vélemények és igények hol kapnak szerepet a Jobbik nemzetpolitikájában. Felelõtlen dolog lenne ugyanis önös érdekektõl vezetve a politikai haszonszerzés mellett megfeledkezni a kisebbségi közösségek számára elsõdleges békés együttélés szükségességérõl.

Forrás