Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jön a tettel arányos bíráskodás


Az új Btk. a kábítószereseknek például csak egyszer engedné az elterelést választani - írja a Népszabadság. Általában is szigorodna a büntetõpolitika.

A tervek szerint 2013-tól hatályba lépõ új büntetõ törvénykönyv (Btk.) a kábítószer-bûnözésnél csak az elsõ esetben engedné meg az elterelést, a második vagy harmadik alkalomnál már büntetés kiszabását írná elõ. Errõl Répássy Róbert államtitkár, az elõkészítés felelõse beszélt a lapnak.
A Népszabadság hétfõi számában azt írta az államtitkárra hivatkozva: változtatnának azon a szabályon is, amely szerint a drogdílerek, a kábítószer-kereskedõk enyhébb büntetést kapnak, ha rendszeres drogfogyasztók. "Volt, aki erre azt mondta, hogy ez jogi perverzió, hiszen a drogfogyasztás nem lehet enyhítõ körülmény. Igaza volt. Büntetõpolitikailag is elhibázott ez a szabályozás, hiszen könnyen beszerezhetõ olyan orvosi igazolás, hogy valaki kábítószerfüggõ" - mondta Répássy.

Az új Btk.-ról szóló javaslatot az év végéig szeretnék a kormány asztalára tenni, az elsõ publikus verzió a nyárra készül el. Az Országgyûlés szakmai egyeztetéseket követõen 2012 tavaszán fogadhatja el az új komplett büntetõ törvénykönyvet. Répássy
szerint nemcsak „szakmai felülvizsgálatról van szó, hanem világos, szigorúbb büntetõpolitikának az érvényesítésérõl”. Az új Btk.-ban a tettarányos büntetés elvét erõsítenék, a bírói egyediesítésnek kevesebb szerepet hagy a jogalkotó, már ami az enyhítõ/súlyosbító körülmények tekintetbevételét illeti. A személyes körülmények másodlagosak lesznek, a tett maga lesz az elsõdleges. „Ez nyilvánvalóan találkozik a társadalom igazságérzetével is”, tette hozzá Répássy Róbert.

Az új koncepció szerint a garázdaság tényállásánál és a nemi erkölcs elleni bûncselekmények esetén is a tettel arányos büntetésbõl kell kiindulni. Az új Btk. és a „lex Gyöngyöspata” kapcsán az álllamtitkár megerõsítette: teljesen közömbös lesz a jövõben is, hogy a kisebbséghez vagy a többséghez tartozik-e valaki. Ha elkövet olyan bûncselekményt, amellyel az általa vélt közrendet akarja fenntartani, az garázdaságnak számít.
Forrás

Hozzaszolasok

2623 #1 2623
- 2011. May 19. 14:06:35
Nekik mindig is lesz mit az orrukba szippantani!
Egy ucca , két ucca, HAZUCCA!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,094 egyedi latogato