KÖZVETLEN IZRAELI–PALESZTIN TÁRGYALÁSOK
(Úgy látszik a hazai zsidók is kezdik észlelni, hogy beszélni kell errõl is, mert változni fog a világ.)
Lehetetlenségi próba

Aligha kezdtek a mostaninál kedvezõtlenebb politikai helyzetben közvetlen tárgyalásokat izraeli és palesztin vezetõk. Az idõpontot mégis stratégiai szempontok indokolják.


A Pink Floyd rajongói örömmel értesülhettek arról, hogy nemrég ismét együtt zenélt a legendás brit rockegyüttes két meghatározó, de évtizedeken át viszálykodó tagja, Roger Waters és David Gilmour. Ahogy 2005-ben a harmadik világ javára szervezett Live 8 szuperkoncerten, most is nemes célért, a palesztin gyermekek megsegítésére létrejött Hoping Foundation számára vállalták a közös fellépést. A már-már barátinak tûnõ találkozó jó ómen lehet a héten, lapzártánk után újrainduló közvetlen izraeli–palesztin tárgyalások elõtt.


Fotó: AP/ Sebastian Scheier
Ez a kilencedik alkalom három évtized alatt, hogy a felek nekigyürkõznek a közel-keleti problémának, az utóbbi évszázad egyik legmakacsabb nemzetközi konfliktusának. A washingtoni csúcstalálkozó elõtti légkör igen borúlátó volt, mert annyi kudarc és ellenségeskedés után sem az izraeliek, sem a palesztinok nem látnak sok esélyt az áttörésre. Ezúttal azonban legalább a tárgyalások elején kiderülhet, mekkora az elszántság és a kompromisszumkészség.
Mahmúd Abbász palesztin elnök elõre közölte, hogy kivonul a tárgyalásokról, ha Izrael nem hosszabbítja meg a ciszjordániai zsidó telepesítés szeptember 26-án lejáró, tíz hónapos moratóriumát. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jelezte azonban, hogy sohasem ígérte a moratórium megnyújtását, helyettese, Szilvan Salom pedig közölte, döntés csak a közelgõ zsidó ünnepek után, szeptember második felében várható. A palesztinok ragaszkodnak a befagyasztáshoz. Szerintük a félmilliós telepes lakosság Ciszjordániában akadályozza életképes állam létrehozását, az építkezések pedig kész helyzetet teremtenek. Izrael viszont úgy véli, a palesztinoknak visszaadandó terület mérete és a végleges határok kijelölése a tárgyalások egyik sarkalatos pontja. Netanjahu kabinetje ráadásul a kolóniákat támogató pártokból áll, Avigdor Lieberman külügyminiszter például maga is telepes.
A kérdés az izraeli társadalomban is heves vitákat vált ki. Vasárnap 57 izraeli színész bojkottot hirdetett az Ariel településen novemberben állami pénzen épült színház ellen. Felszólították az ország hat legnagyobb társulatát, hogy ne játsszanak ciszjordániai teátrumokban. Ariel valójában több tízezres város, amelynek felszámolását a palesztinok aligha remélhetik. A Netanjahu-kormány mérsékelt tagjai kompromisszumként javasolták, hogy ne adjanak ki engedélyt új telepek létrehozására, de azokon a településeken lehessen építkezni, amelyeket a zsidó állam békemegállapodás keretében mindenképpen annektálna más területekért cserébe. Talán kedvezõ jel, hogy Abbász és a munkapárti Ehud Barak védelmi miniszter vasárnap Ammánban titokban egyeztetett.


Izraeli békeaktivista
Fotó: AP/ Tara Todras-Whitehill
Ha sikerül is átlépni az elsõ komoly akadályt, és folytatni a tárgyalásokat, kevés idõ marad az áttörésre. Washington nem véletlenül szeretné, hogy egy éven belül oldják meg a vitás kérdéseket, ez nem önkényesen kijelölt határidõ, hanem a körülmények által behatárolt lehetõség. Barack Obama amerikai elnök – aki elõdeivel szemben már elsõ mandátumának elején külpolitikája napirendjére tûzte a közel-keleti konfliktust – az idõ elõrehaladtával csak komoly belpolitikai kockázatok árán tud nyomást gyakorolni Izraelre. A novemberi idõközi kongresszusi választás után legfeljebb másfél éve lesz a 2012-es elnökválasztási kampány elõtt, ha nem akarja elidegeníteni magától az amerikai zsidó lobbit és az Izraellel szimpatizáló szavazókat.
Ketyeg az óra Abbász számára is, akinek mandátuma januárban lejárt. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet határozatlan idõre meghosszabbította ugyan a veterán politikus elnöki tisztét, mivel a világi Fatah és az iszlamista Hamász közti rivalizálás miatt lehetetlenség volt a választások megtartása, de az elnök legitimitása ettõl nem lett erõsebb. Az Izraellel szemben ellenséges Hamász 2006-ban megnyerte a parlamenti választást, 2007-ben pedig egy mini-polgárháborúban a Gázai övezetbõl kiverte a Fatahot, amely ellenkormányt alakított Ciszjordániában (a Hamász szóvivõjével készített interjúnkat lásd a 36. oldalon).
A megosztottság politikailag rendkívül gyengévé teszi az amúgy pragmatikus Abbászt, aki ezért kétszer is meggondolja, milyen engedményt és mikor tehet. Ugyanakkor megállapodásra ösztökélheti, ha a 8 százalék körüli ciszjordániai gazdasági növekedést elõsegítõ külföldi donorok – fõként az USA, Egyiptom és Jordánia – erre sarkallják. A nyugati part egyre inkább valódi állam képét mutatja, a biztonság javulását pedig jelzi, hogy Izrael ellenõrzõ pontokat számol fel, és a nagy felháborodást okozó biztonsági fal egy részének a lebontásához is hozzáfogott.
Netanjahunak sincs sok ideje, fél szemmel folyamatosan szélsõjobboldali, telepespárti koalíciós partnereire kell figyelnie. A kormányfõ megbízatása 2013-ig szól ugyan, de az izraeli politika sajátossága, hogy a koalíciók általában a választás elõtt egy évvel felbomlanak. Ha Netanjahu alkut akar kötni, neki is nagyjából egy éve van rá. Borulhat viszont a menetrend, ha kormánya elveszti parlamenti többségét, és elõrehozott voksolást kell kiírni.
A sietség azért is fontos Izraelnek, mert az amerikaiak állítólag arról gyõzték meg közel-keleti szövetségesüket, hogy Iránnak még egy évre van szüksége az úgynevezett áttörési pont eléréséhez, vagyis amikor már kellõ mennyiségû magasan dúsított, atomfegyver-minõségû uránja lesz. Ha Netanjahu jobban aggódik az iráni atomfenyegetés, mint a palesztin kérdés megoldatlansága miatt, akkor az iráni atomfegyver esetleges kifejlesztése hatalmas csapást mérhet a közel-keleti békefolyamatra. Ha Netanjahu bizonyítja, hogy megállapodásra törekszik a palesztin fronton, jóval nagyobb eséllyel tudhatja maga mögött Obamát egy Irán elleni esetleges katonai csapás kérdésében.
Egyes szakértõk úgy vélik, a békeszerzõdés kontúrjai már régen kirajzolódtak a fõbb vitapontok – a palesztin állam határai, Jeruzsálem kettéosztása és a palesztin menekültek sorsa – körül. A diplomaták találnak megoldásokat, de a politika mindig akadályozza az alkut – vélekedett Jon Alterman, a washingtoni Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Központjának szakértõje. Sokak szerint a status quo fenntartható – mutatott rá Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is –, de a katonai, a demográfiai és az ideológiai változások elõbb-utóbb kikezdik a jelenlegi helyzetet.
Link