Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hende Csaba szerint fel kellene oszlatni a rendõrséget

(Igaz, a cikk régi, de mivel a rendõrséget tényleg fel kell oszlatni és a katonáknak kell átvenni a bélbiztonságot, ezért aktuális. Hende akkor is tudta, hogy a zsidó "betyársereggel" kell majd szépen leváltani az amúgy meg idióta és korrupt még esetleg nyomokban magyar rendõröket. Így kerek a képlet! Rendõrök, tessék tüntetni!)
Az MSZP tudni szeretné, elhatárolódik-e a Fidesz az egyik politikusa, Hende Csaba kijelentésétõl, amelyben a rendõrség feloszlatását szorgalmazta - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyûlési képviselõje kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A polgári körök koordinátoraként ismert Hende Csaba az egyik kereskedelmi csatorna adásában arról beszélt, hogy a rendõrséget fel kell oszlatni - közölte a kormánypárti képviselõ.

A sajtótájékoztatón lejátszották az Echo TV egyik július közepi adásának részletét, amelyben Hende Csaba, a Polgárok Házát fenntartó Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, a magyar rendõrség zászlaját oly mértékben bemocskolták, hogy ez az alakulat így nem maradhat fent.


"Egy kormányváltás után a rendõrséget fel kell oszlatni, és újjá kell szervezni, magyarul mindenki elveszti beosztását, és majd valakik, akiket arra a közbizalom megbíz (...), majd eldöntik, ki az, aki újra szolgálatba állhat, és ki az, akit visszavesznek" - fogalmazott a felvételen Hende Csaba.

Török Zsolt szerint ilyen durva támadás a rendszerváltás óta nem érte a rendõrséget, ráadásul az Orbán-kormány egykori igazságügyi államtitkárának részérõl.

Az MSZP-s politikus hozzátette: minden demokratának fel kell szólalnia ez ellen, és vissza kell utasítania Hende Csaba kijelentését.

Török Zsolt felvetette, mi történik az új rendfenntartó erõ megszervezõdésig, ha tényleg feloszlatják a rendõrséget.

Napokig, hetekig nem lesz közrend, védelem, rendfenntartás, vagy egy más típusú szervezet, esetleg egy gárda, a Magyar Gárda állna be az állami intézmény helyére? - tette felé a kérdést.

A szocialisták azt is tudni szeretnék, van-e átfedés az amerikai magyar polgári körök és a kuruc.infót mûködtetõk között. Török Zsolt szerint az amerikai magyar polgári körök honlapját ugyanannál a cégnél regisztrálták, mint "a náci eszméket is hirdetõ, szélsõséges, uszító" internetes portált.

MTI
Link

Hozzaszolasok

670 #1 670
- 2011. May 18. 14:36:53
Kicsit azért gondolkodjunk. Ez a csóka már két évvel ezelõtt tudta a forgatókönyvet a jelen helyzetbe mit fognak lépni.
Azt senki sem gondolja komolyan hogy feloszlatjuk a rendõrséget ilyen cigány veszedelem idején, ha csak…. Szóval hogy is van ez a rendõrségi légyszám 42 ezer körül plusz mínusz valamennyi. Mintha azt tudnám / fenét mintha./ hogy 50ezer kahal katona van az országban és az izraeli õrzõ védõkben elbujtatva. Hinnye de kísérteties. Na szóval ezek baszki tudják mit és hogyan akarnak.
Ezt a jövõnk infós cikket (http://www.jovonk.info/2011/03/09/uja...programban) ajánlanám a rend védelmiseknek. A Szél Kálmán tervet vesézi ki magyar szemmel. Amiben egyértelmûen leírják hogy csak úgy juthat újabb hitelhez a kormány 2013-után / különben államcsõd./ hogy most végig viszi Lázár rabbi tervét. Csak akkor hagyja jóvá London korporésön.
Szóval most akkor mostanában szétveri a Tek a rend védelmiseket, vagy lehet hogy most nem csak nyilatkoznak a feloszlatásról.
És egy másik kérdés de összefügg. Olvasom a Tmrsz legújabb nyilatkozatát, na az sem semmi de ez most már tényleg semmi. Juditka minket évek óta megszorítanak és mellé a rendõr sokszor jogtalanul szétveri a pofám. Tudom hogy lecsuknak ha keményebben fogalmazol na de baszki politikusnak készülsz vagy megvéded nemzetiként a hazád. Judit engedtesd meg nekem de ha nem az sem baj mert leszarom, minden nagy magyar az évszázadok során a hazájáért küzdött vagy hosszú idõt töltött a rezsimek börtöneiben vagy vállalta a mártíromságot a nemzetéért. Felejtsd már el az eu.-s képviselõséget, és legyél olyan akit szerethetünk vagy élve vagy holtan de szeretjük.
32 #2 32
- 2011. May 18. 17:01:22
jano, Szima Juditot szeretjük továbbra is, de ugye nem kívánod tõle, hogy nyílt levélben szólítsa fel kollégáit a vezérkar azonnali legyalulására, így is utaznak rá!
1364 #3 1364
- 2011. May 18. 17:26:07
Adj Isten!
Janó!
Hende úr úgy látszik már nem bízik a frissen avatott zsernyákokban sem, pedig azok, hûségesek, na persze nem hozzánk, de akkor is. Szóval, nyomjelzõs a gatyesz, amúgy nagyon vágja a honvédelmi részt, de vajon melyik Hon??
Szebbet! Isten tartson!
670 #4 670
- 2011. May 19. 05:45:51
Gabi
Valami ilyesmi. Olybá tûnik hogy én akárhogy nézegetem a netet nem nagyon látom hogy a Tmrsz. honlapján kívül ez az oldal és a Jövõnk. infón kívül nem nagyon szokták hozni a lényeget. Mármint a Tmrsz-el kapcsolatban. Közelítsük meg máshonnan a kérdést. A következõ rendvédelmi tüntetésen tuti lesz egy kis bugi, szerinted ki lesz a felelõs, valamelyik zsidó, vagy zsidócsicska szakszervezeti vezetõ, a kérdés költõi. Vagy ha olyan helyzet alakul ki ahol nemsokára a rendõr fegyverhasználatra kényszerül és mégsem teszi? Ha a hatalom a legkisebb jelét érzékeli a rend védelmisek részérõl annak hogy rá veszélyes ,a Judit vagy bent lesz vagy halott. Ha nem kollaboráns egy esélye van hívja a nemzetét, csakhogy akik most a nemzet képviselik, azok már nem hülyék, és szeretik a tiszta lapokat, és kiröhögik a belüket ha egy újabb nyuszi ül a fûben attrakcióra kívánják rávenni. Olvasgattam a Tmrsz. legutóbbi nyilatkozatát, már bocs de szívesen átírnám benne a kb. tíz mondatot és már másképp is hangzana. Hogy stílszerû legyek lehet ám normálisan is fogalmazni, /ami persze veszélyes./ de kilehet ám hagyni a homályos kétértelmû megállapításokat az talán nagyobb jövõt rejt magába mint a mismásolás. Én csak azt mondom ha szarnod kell, vigyázz hol tolod le a gatyád, és a megkönnyebbülés helyett, csak bajod lesz ha szaros lesz a ruhád.
2 #5 Olvaso
- 2011. May 19. 06:16:48
A szakszervezeti nyivákolás "érdekvédelem" a pénz és járandóság körül mozog. Ennyi és nem több, viszont arra még jó lehet ez is, hogy egy forradalomnak látszó purparlét csináljanak, ahol a szakszervezeti zsidók - akik eddig is a kormányzati zsidókkal egyezkedtek és sokan (talán mindegyik) NBH által fogott személy-, egy látszatváltozás után ugyanabba a zsidó mizériában tartsanak, mint amiben eddig. Ha meg rendõrökrõl van szó, ott ez neccesebb. Egy már okkal feloszlatott rendõrség helyére kik lépnek és kiket válogatnak vissza ezek?
gabi ez teljesen reménytelen ügy arról az oldalról nézve, de ha megnézed azokat a szervezõdéseket, akik valójában a pénzük után futnak és esetleg közben megtanulnak a magyar nemzetre hivatkozni, ott is ugyanezt találod. Ez csak balhézásra jó, s tudod te is, hogy a rendõrök közül elvétve akad nem fogható ember, vagy beépített.
1364 #6 1364
- 2011. May 19. 06:34:44
Adjon az Isten!
Jól mondod Imrém! "alig akad", aki pedig akad, az már rég nem azon töri a felyét, hogyan basszon ki a polgárral, hanem azon, hogy felderítse-bejárja azokat a területeket, ahol ezek a meztelen csigák húzzák a nyálukat. Meszire nemkell menniük, mert szinte mindegyik egyféle nyílás felé igyekszik, így reggelizés elõtt nemkívánom senkinek elvenni az étvágyát, de Jamó helyesen fogalmazta meg, "aki nem látja hol és hogyan tolja le a,," szóval, affelé a nyílás felé igyekeznek, sajnos, egy-egy, magát szarszervezeti embernek mondók, egyik-másika is.
Meg kell nézni õket, olyan az ajkuk, mint gyermeknek a csoki fagyi után, csak "illatban" más. Szóval ezektõl, az Isten mentsen meg minket.
Nem tudom, mi a retkes péniszt tárgyalgatnak, hiszen ezt egy Grund focinál is lefújnák, tudva, "idõhúzás 11-es".
Merthogy errõl szól a történet. Ezt nem észrevenni?
Mindegy, van azért ott még néhány tökös gyerek, majd elintézik az "ajaktörlést" egy-két jobbcsapottal.
Szebet! Isten tartson!
670 #7 670
- 2011. May 19. 06:51:04
És hát amit balga módón elfelejtettem egy tegnapi hír. Pintér úr romániai rendõrökkel segítené a közbiztonság helyzetét bizonyos térségekben. Én csak simogatóm a Tmrsz homlokát, de én úgy látom hogy lebecsülik Pintért, pedig egy jó nagy Samu kalapács van a kezébe.
2 #8 Olvaso
- 2011. May 19. 07:16:49
Janó, a tmrsz már bebukta.Kár a szót is pocsékolni rájuk. Tudom, hogy néhányan még úgy vélik, hogy mintha szövetséges rendõr-alakulat lenne, de ez nincs így. Van köztük pár értelmes rendes magyar ember, aki kész lesz adagolni a lõszert, de ugyanezek a többiben is megtalálhatóak.

A szakszervezethez még annyit, hogy most a tûzoltóknak lógattak be év végéig egy misit per fõ. Ez lesz a MÁV-osokkal is és a többi is bekussol, amint pénzt helyeznek nekik kilátásba.
Nos én most itt ajánlok minden magyarnak tíz milliót és egy sört, ha végre kimászik a politikai zsidó-klozetbõl a napfényre és a megjelölt helyen és idõben felmutat tíz ellenséges skalpot (személyi dokumentumokkal igazolva).
670 #9 670
- 2011. May 19. 07:27:45
A pézt meg a sört megtarthatod. Nagyapámék idejében öt hold birtok járt egy T34-es igazolt kilövéséért. És azt akkor is beígérték ha belepusztultál. Nekem fold kell. Az áldott rög, és meg is fogom szerezni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,011 egyedi latogato