Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

"Gyilkossági szándék Gyöngyöspatán": kemény válaszcsapásra készülnek

(Ha a Gárda nem, polgárõrség nem, csendõrség nem, Véderõ nem, akkor majd a tetkós maszkos betyárok, miközben a zsidaj NBH-Mossad meg csak nézi és médiát ad hozzá! Torockai-Tóth-Tutsek nbh-s zsidaj meg kapja ezért a jattot. Mos építik fel a történetet. "Betyárok" nem kellene belemászni ebbe!)
"Csapást fogunk mérni azokra a jelenségekre, amelyek most Magyarországon a befogadó nemzet jövõjét fenyegetik" - üzente a Betyársereg vezetõje.

"Mi a védekezésnek azt a formáját visszük, amit úgy neveznek, hogy önvédelem, tehát addig nem lépünk, ameddig minket nem támadnak. Most azonban megtörtént egy nagyon komoly támadás, ami gyilkossági szándéknak is nevezhetõ, amire mindenképpen szeretnénk megfogalmazni egyfajta erõteljes választ" - nyilatkozta Tyirityán Zsolt, a Betyársereg nevû csoportosulás vezetõje a kuruc.info lapnak. Arra reagált, hogy Gyöngyöspatán három betyárt megvertek a helyiek.

Állítása szerint teljesen új "stratégiai irányt" dolgoztak ki, "amelynek a hatásai a közeljövõben elég komolyan érezhetõvé fognak válni. Egy újfajta harcmodort fogunk megismertetni a nemzeti oldallal, ami eddig még a magyar történelemben nem nagyon volt."

"Csapást fogunk mérni azokra a jelenségekre, amelyek most Magyarországon azt lehet mondani, hogy a befogadó nemzet jövõjét fenyegetik" - részletezte, hozzátéve: tudják, hogy potenciális terroristának minõsítenek mindenkit, aki a Betyársereghez tartozik.

Mint ismert: április végén egy fiatalember a gyöngyöspatai cigánysor elõtti útkeresztezõdésben vizelt, majd kölcsönös üvöltözések után bement a cigánysorra, három társa utána ment, hogy segítsenek - két embert közülük komoly sebesülésekkel kórházba kellett szállítani.

Bár a Jobbik szóvivõje szerint a pártnak nincs köze sem a Véderõ nevû szervezethez, sem a Betyársereghez; utóbbi legismertebb arca Toroczkai László, a Jobbik önkormányzati képviselõje. A 2009-es szélsõjobboldali, ópusztaszeri csúcstalálkozón Tyirityán Zsolt, Budaházy György, Kiss Róbert (a Magyar Gárda akkori országos parancsnoka) mellett jelen volt a Jobbik elnöke, Vona Gábor is.

Link

Hozzaszolasok

3239 #11 3239
- 2011. May 20. 19:08:04
Én sem jano, talán dezinformáció.
58 #12 58
- 2011. May 20. 20:07:15
Hood úgy látom, hogy amíg nem voltam Kerecsen tisztázta a hozzászólásomat.

Ha gondolkozik valaki nem megy bele ilyen gyöngyöspatai provokációba.
Ha valaki közben ráadásul leissza magát a sárga földig azzal aláírta a saját halálos ítéletét.
2471 #13 2471
- 2011. May 20. 20:23:40
Ha eszük lenne most a sok médiással lehetne a magyarok baját a cigánygyilkosságokkal (ahol cigányok gyilkoltak!) meg a bünözéssel nagy hirverést kelteni.Még ezt a sansot sem tudják kihasználni????

Telekell kürtölni a világot ahogy a palesztinok teszik...bizony bizony hogy ne merjék már a népünket állandóan abasztatni!
1334 #14 1334
- 2011. May 21. 03:13:17
Abszolut igaza van Kerecsenynek..Hmm, nekem is most esik le a tantusz..Pisike, terkamera,rendorseg 2 msperc..Hajjajj..

Olaszliszka???? No camera?? Kispurde utcan szalad??? Lincseles?? halal??? Old a magyart?? Rendorseg autokerekei kiszurva?? Talan ez lehetett a kesesuk oka..
Jol meg lett kooprodukalva..
2 #15 Olvaso
- 2011. May 21. 06:16:09
Azért remélem, hogy a betyárok is olvassák mindezt és készül már a hurok a Tutsek ivadéknak. Zsidaj az gyerkõcök nem kell szépíteni, az nbh-mossad csak ráadás. Hogy Tyirityán alanyi idióta-e vagy öntudatos, azt még nem tudom. Beszélni kellene vele, de talán úgy lenne a legjobb, ha ott lenne a teljes széllelbélelt izmos tetkós csapat. hogy ne legyen annyira kisebbrendûségi érzésem, elviszem magammal Emil barátomat. 220-at nyomott fekve, s könnyebb átugorni, mint megkerülni, no meg judo mester és négy diplomája van. No meg fegyvere is. Nem vicc. Vannak ilyen emberek is, de csak vicc volt. Nem viszem, úgy sem jönne, viszont szívesen a szemetekbe néznék, s talán a helyszínen bebukna az a pár beépített pedigrés nbh-s is, a már ismerteken kívül. Szóval, talán megérne nektek is egy misét, mert a butaság ma már nem divat és Budaházi is úgy került sittre, ahogy most benneteket tologatnak.
3104 #16 3104
- 2011. May 21. 07:21:59
Maradjunk csak a magyar vonatkozású dolgoknál most, mert közvetlenül ez érint bennünket, mindannyiunkat akik most itt vagyunk. Ezért én most errõl írnék elsõsorban, és hagyjuk az armagedonos hülyeségeket, altatásokat, eltereléseket a lényegrõl, a lényegi dolgokról.
Szóval Vona-Zazrivecz Gáborkával és Tóth-Tutsek-Toroczkói Lacikával már tényleg nekem is kezd tele lenni a "hócipõm". Ezek a srácok azt sem tudják sokszor, hogy hol vannak, és éppen mit beszélnek. Annyi de annyi hülyeség és nemzeti szervezõdés köthetõ már a nevükhöz, hogy negyede is sok lenne ebbe a kis országba. "Jóbbik, Hatvannégy Vármegye, Gárdák, Betyársereg, Turul, Tárogató stb.. Ebbõl is látszik, hogy nem dolgoznak, és nem is dolgoztak soha semmi értelmeset, ezért érnek rá ennyi értelmetlen eszementségre. Hiszen tudjuk azt, ebbe az országba nem ilyen és hasonló elterelõ szervezetekre van szükség, csak csupán értelmes és letisztult magyar dolgokra. Imrével mindketten már rég jól tudjuk mi már ezt, hisz elég sokat írtunk már róluk, és egyébként már nagyon unjuk is õket...
A Jóbbik most épít a polgárháborúra, Vona-Zazri és Tóth-Tucsi is ezt dalolja már, ez is látszik.. Nem férnek a bõrükbe, nem tudnak nyugton maradni!.. Addig ugrálnak amíg egyszer nagyon megégetik magukat, és ezért õk hamarosan nagyon súlyos árat fognak fizetni.. Akiknek még az értelme megmaradt, azoknak innen is üzenem, ne kövessék tovább õket!.. Ne kövessétek tovább õket, mert nincs értelme!...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,912 egyedi latogato