És minden más magyar is, hogy a zsidónak legyen hely? Tudok jobbat! Minden zsidót kiiktatni és lesz itt hely ha a féreg már nem szívja a vérünk!
Az elmúlt két évtizedben sokat profitáltak a multinacionális befektetõkért folytatott versenyben Kelet-Közép-Európa országai azzal, hogy az itteni jövedelmi szint nagyságrendekkel marad(t) el a nyugat-európaitól. De ami az egyik oldalon – és viszonylag sokáig – nyereség volt, az a másik oldalon most veszteségként jelentkezik. Ha távlatosabban nézzük a magyar orvosok, szinte menthetetlennek tûnõ, elvándorlását, abban nem csak a hazai egészségügy két évtizede tartó botrányos állapotai játszanak közre.

A ludas inkább a szinte leírhatatlan különbség az orvosok nyugat- és kelet-európai jövedelme között.

Tetszik vagy sem, az Európai Unió alapvetõen arra az alapelvre épül, amely kimondja határain belül a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tõke szabad mozgását. Az alapelv érvényesülésének számtalan elõnyét élvezzük. Határellenõrzés és akár útlevél nélkül utazhatunk, és ennek akadálytalanságát jól mutatja, hogy Budapestrõl úgy juthatunk el Lisszabonba, hogy a zsebünkben lapuló személyigazolványunkat egyetlen egyszer sem kell felmutatni. Varázslatos élmény ez a nyugati és a keleti határátlépés vegzatúráihoz szokott magyaroknak.

(Forrás: arealocale.com)

Nem tagadható, hogy a szó politikai felhangoktól mentes értelmében is új Magyarország épült az elmúlt húsz évben. Az összeomlott és életképtelen szocialista gazdaság után a külföldi tõke befektetéseinek köszönhetõen új cégek, iparágak, technológiák települtek ide és ezzel az új munkakultúra is meghonosodhatott hazánkban. A betelepülõ multik közel 1,4 millió új munkahelyet teremtettek e két évtized alatt, ami alig kevesebb, mint a rendszerváltáskor megszûnt másfél millió munkahely. Nagy különbség, hogy míg az utóbbiak drámaian rövid idõ alatt szûntek, addig közel húsz évre volt szükség külföldiek teremtette munkahelyek megvalósulásához. Hogy ennek a multinacionális vállalati körnek mennyire meghatározó a súlya, mi sem bizonyítja jobban: az általuk foglalkoztatottak állítják elõ a magyar GDP 75 százalékát.

A befektetõk sokan és szívesen jöttek hozzánk, mert jónak értékelték a magyar munkavállalók képzettségi szintjét, szaktudását, az ország jogi, gazdasági és kulturális nívóját. De tegyük hozzá, hogy ugyanennek a befektetõi és vállalati körnek nagyon vonzóak voltak (és maradtak) az alacsony magyar jövedelmi viszonyok. Tûnjön bármilyen ellentmondásosnak: az ország sokáig jól élt abból a „relatív szegénységbõl”, ami miatt kitûnõ befektetési célpontnak számítottunk. Vagyis az alacsony jövedelmi szint miatt. Arról a magyar újságolvasók már kevesebbet tudnak, hogy a Kelet-Közép-Európa valamelyik államába beruházó külföldi invesztorokat az anyaországukban jó ideje nem nézték jó szemmel kormányaik. Úgy látták: ahelyett, hogy otthon fektetnének be és hoznának létre új munkahelyeket (százas és ezres nagyságrendben), ezt Szlovákiában, Lengyel-, Cseh- vagy Magyarországon teszik meg. Már-már a hazafiatlanság bélyegét is rásütötték ezekre a cégekre. Ezt Nicolas Sarkozy a világgazdasági válság elsõ hónapjaiban ki is mondta, amikor a francia tulajdonú autógyárak (részleges) üzembezárásakor arra próbálta rábírni azok tulajdonosait, hogy ezt Szlovákiában és ne Franciaországban tegyék meg. Itt nem az volt a kérdés: mi éri meg jobban a cégnek, hanem a párizsi kormány belpolitikai szempontjai.

A nyugatról keletre áramlás kereke azonnal megfordul, ha példának okáért orvoshiány lép fel a kontinens leggazdagabb államaiban. A magyar munkavállalók a 2004-es uniós csatlakozásunk óta nem a lábukkal szavaztak. Azaz: nem vállaltak tömegesen munkát Nyugat-Európában. Ellentétben a románokkal vagy a lengyelekkel. Több oka volt ennek, de ezek közül is az egyik legfontosabb, hogy a magyarok nem érezték olyan rossznak a hazai boldogulás lehetõségeit, ami indulásra ösztökélte volna õket. Ez most van megváltozóban. És mintha most látszana beérni az az érzés is honfitársainkban, hogy nem hisznek az itthoni dolgok jobbra fordulásában.

Ezt az állapotot most a maga életnagyságában tanulmányozhatjuk a magyar orvosok tömegessé váló külföldi munkavállalása vagy annak tervezése kapcsán. Féligazság lenne, ha csak azt vennénk számításba, hogy nyolcszoros-tízszeres havi jövedelemre tehetnek szert a Német- vagy Svédországban elhelyezkedõ magyar orvosok. Noha a „menni vagy maradni” dilemmáját önmagában ez is eldönthetné. Az igazság másik fele az a teljesen letargikus helyzetben lévõ magyar egészségügy, amelybõl az alulfinanszírozottsága ellenére továbbra is vonják el a költségvetési forrásokat. Nem önmagában a megdöbbentõen alacsony orvosi fizetések miatt fordítanak egyre többen hátat a hazai egészségügynek, hanem mert ennek a rendszernek a feudális, hûbéri, paraszolvenciális jellege semmit nem változik. Sõt, belátható idõn belül remény sincs a változásra. A hazai orvostársadalom 90-95 százaléka egyértelmûen vesztese ennek a felállásnak, és ha maradunk a feudális megnevezésnél, akkor nem akarnak jobbágyok maradni ott, ahol akár polgárok is lehetnének. Igaz, ehhez az egész ellátó rendszernek meg kellene változnia, de ezt a hazai orvosok már nem akarják kivárni.

(Forrás: onlinemedicinetips.com)

Ha valami, akkor a fentebb vázolt kilátástalanság hajtja Európa szerencsésebbik felébe a magyar orvosokat. Ez természetesen kevés volna, ha a fejlett tagállamokban nem volna orvoshiány, ha nem volna rájuk kereslet. A helyzet az, hogy nagyon is van. A hazai viszonyok kilátástalansága és a nyugat-európai üres orvosi álláshelyek ezrei egyszerre magyarázzák, miért most határozták el magukat a kivándorlásra a hazai egészségügyben dolgozók.

Sajátos munkamegosztás látszik kialakulni az EU régi és új tagállamai között. A magasan kvalifikált keleti munkaerõ (meghatározott foglalkozási körök) nyugatra áramlik. Ez abban az értelemben új jelenség, hogy tömegessé kezd válni. A szak- és betanított munkásokért helybe jön a befektetõ. Lásd csak az autóipari cégek kelet- és közép-európai üzemeit: Audi, GM-Opel, Mercedes, Kia, Suzuki, Hyundai, VW, Renault, Peugeot-Citroen, FIAT, Ford.

Hogy még borúsabb legyen a kép: ez a munkamegosztás sem tart sokáig. A német gazdasági minisztérium az elmúlt hetekben jelentette be, hogy az elkövetkezõ években 2 millió szakképzett külföldi munkavállalóra lesz szüksége a német gazdaságnak.

Félõ, hogy az orvosok elvándorlása csak a kezdet…

Forrás: Link