Bejelentkezés
Egy történelmi látogatás vége: hazatért Írországból II. Erzsébet
No ez biztos jele a változásnak! Kezet fog, tehát leköszön és ami utána jön, az nem lesz semmi!
Hazautazott pénteken Írországból II. Erzsébet brit királynõ, aki négy nappal korábban érkezett Dublinba, Mary Mcaleese ír államfõ meghívására. Látogatásának utolsó napján az ország második legnagyobb városába, a nyugati partvidéken fekvõ Corkba látogatott, ahol egyebek között egy piacot is felkeresett.
Utazása elsõ napjain a királynõt üres utcák fogadták Írországban, ahol a rendõrség biztonsági megfontolásból lezárta az uralkodó által használt utakat. A látogatás elõtt ugyanis számos fenyegetés érkezett a hatóságokhoz az északír függetlenségért harcoló köztársaságpárti paramilitáris szervezetektõl, amelyek ellenezték II. Erzsébet fogadását. A negyedik napon azonban a hatóságok végül "engedélyezték" a 85 éves királynõnek, hogy a corki utcákon találkozzon az ír polgárokkal, és egy kevébé formális programpontként meglátogasson egy piacot.
II. Erzsébet és férje, Fülöp herceg kedden érkezett Írországba. Látogatásuk jelentõségét az adta, hogy Írország függetlenné válása óta nem járt brit uralkodó az országban. Legutóbb 1911-ben utazott brit király Írországba, akkor II. Erzsébet nagyapja, V. György járt Dublinban, épp egy évtizeddel azelõtt, hogy az ír sziget déli része 1921-ben kikiáltotta függetlenségét Nagy-Britanniától. Az északír-konfliktust 1998-ban lezáró Nagypénteki Egyezmény óta a királyi család több tagja is elutazott már Írországba, közte Fülöp herceg és a trónörökös, Károly herceg is.
A királynõ történelmi látogatásának kiemelkedõ pontja volt, hogy találkozott és kezet fogott Cashel város nacionalista polgármesterével is. Michael Browne, a köztársaságpárti Sinn Fein tagja, amely hevesen ellenezte az uralkodó írországi utazását. "Csak kezet ráztam vele. Annyit mondtam, hogy üdvözlöm Õfelségét Cashelben, és remélem, élvezni fogja az itt-tartózkodást. Nem többet, nem kevesebbet" - számolt be késõbb a politikus a találkozó részleteirõl.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. May 22. 15:54:16