Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Partnerség a viták árnyékában: Kínában az Európai Tanács elnöke

Kinevezése óta elõször látogatott Kínába Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. Rompuy a "stratégiai partnerség" fontosságának hansúlyozása mellett kereskedelmi jellegû és emberi jogi kritikákat is megfogalmazott Pekinggel szemben.
Kinevezése óta elõször látogatott Kínába Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke. A belga politikus Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnökkel, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnökkel és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) alelnökkel a két fél közti stratégiai együttmûködés mélyítésének lehetõségeirõl folytatott tárgyalásokat, de szóba kerültek a kereskedelmi viták és Peking emberi jogi gyakorlata is.

Partnerség
Rompuy Pekingben kijelentette, „Kína barátjaként”, „tisztelettel, bizalommal, és egy õszinte párbeszéd iránti erõs meggyõzõdéssel” érkezett a kelet-ázsiai országba. Az Európai Tanács elnöke – Uniós és kínai politikusok korábbi megnyilatkozásaihoz hasonlóan – úgy vélte, Kína gazdasági fejlõdése nagy lehetõset jelent Európa számára, kifejtette továbbá, hogy kinevezése óta az EU külkapcsolatainak egyik legfontosabb aspektusaként tekint a Pekinggel fenntartott viszonyra. Rompuy szerint a jelenlegi, a mély interdependeciák (azaz az államok közti kölcsönös gazdasági függõségek) által jellemzett globalizált világrend formálásában mind az EU, mind pedig Kína kulcsszereplõk, a két fél számára a legfõbb feladatot pedig a változó világrendhez való alkalmazkodás és az ebben való együttmûködés jelenti, melyet egy megbízható, jövõbe tekintõ és stratégiai jellegû partnerség kialakításával kíván elérni.
Ven Csia-pao miniszterelnök Kínát és Európát „a béke és fejlõdés két legjelentõsebb pártolójaként” jellemezte, továbbá a két fél közös érdekeinek védelmében való együttes fellépés szükségességét hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Peking bizakodó az EU stabilitását és prosperitását illetõen és kész új szintre emelni a partnerséget. Hu Csin-tao elnök az egyenlõség, illetve a kölcsönös tisztelet, barátság és bizalom fontosságát emelte ki az EU–Kína kapcsolatokat illetõen, kiemelve, hogy Peking „mindig is megbízható együttmûködõ partnere lesz” Brüsszelnek.
Vitás pontok
Akárcsak a múlt heti gödöllõi EU–Kína párbeszéden, Rompuy látogatása során is szóba kerültek a Peking és Brüsszel közti nézeteltérések. Rompuy egy nyilatkozatában – habár indirekt módon, de – a kínai árfolyampolitika lazítására szólított fel, mint mondta, „a nem megfelelõ árfolyamok hozzájárulnak a [gazdasági–kereskedelmi] kiegyensúlyozatlansághoz”. Az Európai Tanács elnöke állásfoglalásában kiemelte, hogy fontos lenne egy, a „piaci alapokon mûködõ árfolyamrendszer felé való elmozdulás, mely tükrözi a [valuták értéke] mögött álló gazdasági fundamentumokat”. A belga politikus szerint a jövõben a jüan nagy szerepet játszhat a pénzügyi világban, akár tartalékvalutaként is – ehhez azonban elõször Pekingnek konvertibilissé kell tennie fizetõeszközét, arra vonatkozóan pedig, hogy ez mikor következhet be, egyelõre csak találgatások vannak. Rompuy azt is megjegyezte, hogy az EU szerint a kínai piac nyitottságát illetõen is van még tennivalója Pekingnek. Elsõsorban a piaci hozzáférés és a befektetõi környezet javítását, valamint a közbeszerzési piac megnyitását illetõen fogalmazott meg elvárásokat Pekinggel szemben.

Kína tájai - kattintson!
Hu Csin-tao ezzel szemben felszólította Brüsszelt, hogy tegyen lépéseket a Kínába irányuló high-tech export volumenének növelésére, ismerje el Kínát piacgazdaságként, valamint biztosítson megfelelõ piaci és politikai viszonyokat az Európában befektetni kívánó kínai cégek számára. Hu hozzátette, hogy Kína továbbra is tárt karokkal várja az európai cégeket, valamint hangsúlyozta, hogy a komoly együttmûködési lehetõségeket lát a két fél között, elsõsorban a kereskedelem, a pénzügyi szféra, a környezetvédelem és megújuló energia termelés terén. Rompuy javasolta, hogy Kína állítson fel kereskedelmi kamarát Európában a kétoldalú kereskedelem bõvítésére. Az EU már rendelkezik hasonló kamarával Pekingben.
Emberi jogok
Rompuy a sanghaji China Europe International Business School-ban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy „a gazdasági fejlõdés és a jogállamiság kéz a kézben jár”, utalva a Kína emberi jogi gyakorlatát ért nyugati kritikákra. Mint mondta, „a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlõdés és stabilitás elképzelhetetlen a joguralom, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok betartása nélkül”. Habár Rompuy beszédében az arab világ forradalomhullámát hozta fel példaként, Peking közelmúltbeli, a demokrácia-párti aktivisták elhallgattatására irányuló hajtóvadászatának fényében minden bizonnyal a kínai vezetõknek címezte meglátásait.
Rompuy útja során találkozott a sanghaji katolikus egyházkerület vezetõjével, Csin Lu-hszian (Jin Luxian) püspökkel is, habár az EU kínai delegációjának tájékoztatása szerint a belga politikus nem hivatalos minõségében, hanem személyes jelleggel tett vizitet a vallási elöljárónál. Kínát nem csak a demokrácia-párti aktivisták elnyomása miatt éri számos kritika, Peking a vallásszabadság terén sem kevésbé ellentmondást nem tûrõ gyakorlatot folytat. Az elmúlt hetekben a hatóságok az egyik legnagyobb kínai nem-hivatalos keresztény vallási szervezet több tucat hívét vették õrizetbe.
Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato