Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szexuális zaklatással vádolnak egy francia minisztert

Lemond miniszteri posztjáról a francia kormány egyik tagja, miután szexuális zaklatással vádolták meg beosztottai.
Szombaton nyilvánosságra hozott nyilatkozatában Georges Tron közigazgatási államtitkár visszautasította és kitalációnak nevezte az õt szexuális zaklatással gyanúsító állításokat.

A Le Parisien címû napilapnak úgy nyilatkozott, hogy nem akar teher lenni a kabinetben, és "idióta" lenne, ha nem vetõdne fel benne a lemondás gondolata. Azt is mondta, hogy nincs nagy nyomás rajta a jobboldali kormány részérõl. "Ha lesz bejelentenivalóm, értesítem majd errõl Nicolas Sarkozy köztársasági elnököt és Francois Fillon miniszterelnököt" - jelentette ki. Utóbbival egyébként pénteken találkozott is.
Az ügyészség szerdán közölte, hogy elõzetes nyomozásba kezdett, mert a draveili önkormányzat két korábbi alkalmazottjának ügyvédje szexuális zaklatással vádolta meg Georges Tront. "Ha a vádak megalapozottak, szexuális támadás és erõszak miatt indítunk eljárást" - nyilatkozta Marie-Suzanne Le Queau ügyész. A bizonyítékok megvizsgálása után az ügyészek döntenek arról, hogy ejtik az ügyet vagy továbbküldik azt egy vizsgálóbírónak.
Kedden Tron még úgy nyilatkozott, hogy csak "az óceán túlpartján történtekre válaszul" próbálják besározni, utalva ezzel Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgató és potenciális szocialista elnökjelölt néhány nappal ezelõtti New York-i õrizetbe vételére ugyancsak szexuális erõszak kísérlete és zaklatás miatt.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

625 #1 625
- 2011. May 28. 18:03:44
Kedves Megatron, talán illett volna meghallgatni a Panda elõadását:

http://www.youtube.com/watch?v=rSPrfV...SPrfVGbtA0
2 #2 Olvaso
- 2011. May 28. 18:21:46
Gyerekek, tegyük fel a kérdést! Van ezek között olyan, akirõl nincs egy vaskos dosszié, amiben nyíltan, vagy burkoltan zsarolni lehet?
Egyébként ez nem véletlen húzás volt. Megy a szopacs!
1934 #3 1934
- 2011. May 28. 19:04:34
Annyira unalmas már, hogy aki bebukik vagy szexális zaklató, vagy régen elütött valakit. Kitalálhatnának már valami más zsarolási pozíciót, mert így túl átlátszó.
842 #4 842
- 2011. May 29. 12:15:59
Pont az a lényeg, hogy átlátszó. Itt is elkezdhetnék a hazaárulókkal a miheztartás véget, mert a küldetésüket tul jól teljesítették.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,894 egyedi latogato