Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kanada óva inti polgárait a Gázai-flottillához való csatlakozástól

(Kanada már csak tudja, hisz õk lettek -ezek szerint a zsidajok - védõ szentélyei.)
John Baird külügyminiszter arra kéri a kanadaiakat, hogy ne vegyenek részt a gázai övezetbe induló, provokatív „segélyszállító” flottilla-akcióban.

A kanadai külügyminiszter a flottilla akcióját „provokatívnak” nevezte és hozzátette: a humanitárius segélyszállítmányok a kiépített csatornákon keresztül legálisan eljuttathatók a Gázai övezetbe. Szerinte az illegális akciók provokatívak, és nem jelentenek segítséget a gázai lakosoknak.

Baird figyelmeztetésére azért került sor, mert egyes források szerint több kanadai szervezet is csatlakozni kíván egy hajóval a Gázai övezetbe induló, 15 hajóból álló második „Szabadság Flottilla” elnevezésû akcióhoz. Baird hangsúlyozta: Kanada elismeri, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez és a biztonsági intézkedésekhez, valamint ahhoz, hogy megakadályozza a Gázába irányuló fegyvercsempészetet. Mint mondta: minden államnak joga a saját állampolgárainak a megóvása, így Izraelnek is joga van ahhoz, hogy lakosságát megvédje a Hamasz és más terrorcsoportok támadásaival szemben.

Izrael szerint a Gázai-övezet körüli blokád megsértése inkább politikai, mint humanitárius jellegû ügy. A zsidó állam többször is felajánlotta, hogy a tisztességes segélyszállítmányokat, a szokott szárazföldi úton, a rakomány átvizsgálásával eljuttassák Gázába, ahogy ez az elsõ flottilla asdódi kikötése után is megtörtént. A zsidó állam célja ezzel az, hogy megakadályozza a Hamasz és más fegyveres csoportok fegyvercsempészetét.

atv.hu / Ynetnews

Link

Hozzaszolasok

3263 #1 3263
- 2011. May 31. 13:13:13
Egy ismerõsöm kinn dolgozik, gyakorlatilag rabszolgaként. Már most elképesztõen sok zsidó él ott, és rajtuk, meg az "õslakosokon" kívül csak külföldi rabszolgák vannak. Ez utóbbiakat konkrétan nem veszik emberszámba, õt sem. (Hozzáteszem az ismerõsöm is levizsgázott nálam, hogy ezt állja, meg is mondtam neki, hogy ha önként föladja emberségét, akkor ne várja, hogy bárki emberszámba vegye).
10 #2 10
- 2011. June 01. 08:44:21
a kanadai külügyérnek ez a dolga!
remélem a segélyakcióhoz csatlakozó kanadaiak tudják, hogy ez a burkolt fenyegetés honnan/kiktõl ered.
amit a külügyér izrael önvédelmérõl mond...és a palesztinok önvédelmi joga?...és az a tény, ahogy a zsidó állam megalakult, az elrablott palesztin földön?
tudjuk,hogy a gázai embargó a víztõl a cementig mindenre kiterjed - gyakorlatilag a gázai övezet egy hatalmas koncentrációs tábor !
minden tisztességes embernek kötelessége támogatni a palesztin lakosságot - támogatni a "Szabadság Flotillát" !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,085 egyedi latogato