Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tízmilliót is fizethet, aki visszaél a személyes adatokkal

A jövõben akár tízmillió forintig terjedõ bírsággal is sújthatja a személyes adatokkal visszaélõket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által felállítani tervezett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely az új alaptörvénybõl kimaradó adatvédelmi ombudsman feladatait veheti át.

Az elképzelés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló kétharmados törvény tervezetében szerepel, amely kedden került fel a kormány honlapjára. A KIM ebben kiszámítható jogvédelmet, valamint követhetõ szabályokat és hatékony mûködést ígér az állampolgároknak, illetve az állami szerveknek. (A tervezetet még nem tárgyalta a kormány, így az nem tekinthetõ a kabinet álláspontjának.)

Az elõterjesztés a biztosi poszt megszüntetését egyebek mellett azzal indokolja, hogy az ombudsmani hatáskör és eszköztár nem nyújt megfelelõ lehetõséget a jogsértések kivizsgálására és szankcionálására, ráadásul szerintük a hatóság a biztosnál hatékonyabban tud majd fellépni a "globalizáció által teremtett új helyzetben".

A tervezet új fórumot hozna létre az adatkezelõkkel történõ kapcsolattartásra, az úgynevezett belsõ adatvédelmi felelõsök konferenciáját a felállítani kívánt hatóság elnöke vezetné. A KIM emellett a hatóság számára megteremtené annak lehetõségét, hogy díj ellenében adatkezelési mûveleteket vizsgáljon felül. Az új hatóság az elképzelés szerint feladatkörében nem utasítható, azokat kizárólag az Országgyûlés jelölhetné ki számára, míg vizsgálatait bejelentés alapján, de hivatalból is lefolytathatná.

A hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki kilenc évre olyan jogi végzettségû személyek közül, akik az adatvédelmet vagy az információszabadságot érintõ eljárások ellenõrzésében legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy e területek valamelyikén tudományos fokozatot szereztek.

A tárca értékelése szerint a törvény tervezete a tiszta közélet megteremtése érdekében továbbra is biztosítja az állami, önkormányzati mûködés és gazdálkodás átláthatóságát. Az indítvány alapján a hatóság egyszerre járhatna el a személyes adatok kezelésével és a közérdekû adatok megismerésével összefüggõ ügyekben. A tervezet az információs jogokhoz sorolja például a közfeladatot ellátó szervek azon kötelezettségét, amely a közélet mûködésének átláthatósága szempontjából alapvetõ jelentõségû adatok elektronikus úton történõ közzétételét várja el.

Aggályos a szociális konzultációs kérdõív

Sérti a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény elõírásait a szociális konzultáció keretében végzett adatkezelés, mert nem biztosítja az érintettek személyes adatok védelméhez fûzõdõ jogát, ezért a beérkezett kérdõíveken szereplõ személyes adatokat törölni kell - foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

2050 #1 2050
- 2011. June 07. 18:10:48
Hogy is jön ez össze??

Kiadja az adatainkat az Orbán-kormány

http://postaimre.euroweb4you.eu/news....dmore=2857

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,986 egyedi latogato