Karsai, akkor figejjé, elmogyorózóm, hogy kendtek is megértsék, ha már nem füstöltek el, ahogy az egy rendes zsidajtól elvárható lenne! Hitler dolga a cionizmusban a zsadajok kimozsdatása és újra elosztása volt, mert ezek nem akartak elég gyorsan és sokan Palesztinába vágyakozni! Horthy ehhez adott segedelmet, vagy tudottan, vagy tudatlanul. Ha nem tették volna, ma nem lenne Izrael és sok mocsokságtól óvtak volna meg, ha tisztességesen megholokausztozzák - és nem csak a legenda van legyártva ehhez - a parazitákat. Ugye világos volt? Tömör, egyszerû, hogy értsed.

A német megszállók 1944-ben nagy örömmel, sõt, meglepetéssel fogadták Horthy megszállás utáni zsidópolitikáját: a kormányzó hosszú hónapokra félreállt, nem törõdött a zsidókérdéssel, hagyta a vidéki zsidóságot deportálni.

Õszinte örömmel vettem részt ebben a vitában, amelybe május végén Varga László is bekapcsolódott. A nem szakmabeliek számára talán nem volt teljesen és minden részletében világos, hogy miben értünk egyet, és miben vitázunk egymással, megpróbálom tisztázni. Mielõtt ebbe belevágok, szeretném Varga László két, tõle szokatlan pontatlan megfogalmazását pontosabbá, sõt, pontossá tenni. „Szlovákia a német megszállásig nem deportál” – írta. A valóságban 1942 tavaszán a szlovák hatóságok, némi német „noszogatásra”, elkezdik deportálni saját zsidóikat. E tevékenységüket 1942 õszén, különféle bel- és külpolitikai okok miatt, de beszüntetik. 90.000 szlovákiai zsidó közül kb. 70 000 fõt deportálnak. Majd 1944 õszén, amikor kitör a szlovákiai nemzeti felkelés, a németek a maradék zsidóságot is deportálják. Nincs megszállás, nincs új politika. Csak a németek kapva kapnak az alkalmon, a szlovák felkelõk között sok zsidót találnak. Varga két „saját hatáskörben elkövetett mészárlásról” ír, pedig Kamenyec-Podolszkijban 1941. augusztus 27-28-án az SS mészárolta le a magyar hatóságok által oda deportált zsidókat.

Ami a magyar zsidók 1944-es sorsát illeti, talán már világos: a németek valóban úgy gondolták, hogy ha elõször munkaszolgálatos zsidókat kérnek, azokat a magyarok hajlandók nekik átadni. Majd 1944 áprilisában az egész munkás-zsidó ötletet könnyedén „ejtették”, amikor látták, hogy a magyar hatóságok, elsõsorban a Honvédelmi Minisztérium, a hasznos férfi munkás/munkaszolgálatos zsidókat nem akarják átadni. Igen, nincs vita köztünk abban sem, hogy ha Horthy keményen ellenáll, akkor egyetlen zsidót sem tudtak volna Magyarországról deportálni. A kormányzó talán úgy gondolta, hogy ha engedi deportálni a zsidókat, akkor a megszálló erõk kivonulnak hazánkból.

Amikor jó fél évtizede ezt a vitát az Élet és Irodalom hasábjain egyszer már Varga Lászlóval megvívtam, Kovács András egyik tanulmányában szellemesen fogalmazta meg: a magyar zsidók túlélhették volna a holokausztot, ha 1944. március 19. elõtt, követve a románok példáját, Magyarország szavakban és tettekben lelkes nácibarátként viselkedik. Ezzel el lehetett volna kerülni a megszállást. Illetve akkor is túlélhették volna, ha a német megszállás után mi, magyarok, megpróbáljuk megvédeni a zsidókat. A habozó, kétértelmû, gyenge „hintapolitika” 1944. március 19. elõtt joggal keltette föl a németek gyanakvását.

Forrás: Link