Bejelentkezés
Összeomlást jósol az egyik piaci szereplõ
Az amerikai részvénypiac negyven százalékos, vagy még annál is nagyobb összeomlást is elképzelhetõnek tartja a következõ három évben a hat milliárd dollárnyi eszközt kezelõ Universa Capital. A szakértõk az S&P 500 hosszú távú, száz évre visszatekintõ mozgását tanulmányozták.
A társaság a lehetõ legrosszabbra próbálja felkészíteni ügyfeleit, akik opciókon és egyéb származtatott termékeken keresztül lovagolhatják meg a részvénypiaci esést. Bár sokan azzal érvelnek, hogy a részvénypiacok jelenlegi árazása nem tekinthetõ elrugaszkodottnak, a Universa ezzel nem ért egyet a részvénypiac 110 éves mozgása alapján.
A szakértõk az S&P 500 egy évszázados ármozgását tanulmányozták (az index létrejötte elõtt egy ahhoz hasonló, Robert Shiller által összeállított kosarat vizsgáltak) és azt találták, hogy a piaci kapitalizáció/eszközérték mutató 1,04-es jelenlegi értéke túlzottan magas szinten áll.
Mindezek miatt 20%-os valószínûséget adnak annak, hogy az S&P 500 részvényindex 40% feletti zuhanást produkál majd pár éven belül.
Ami talán ennél is érdekesebb lehet, hogy a CNBC oldalán a cikkhez kapcsolódóan egy szavazást is készítettek, mely szerint a válaszadók 44%-a szerint képzelhetõ el 40%-os zuhanás az S&P 500-ban, 56% viszont ezt nem tartja valószínûnek. Pusztán ez alapján tehát a befektetõi hangulatban a túlzott optimizmus és túlzott pesszimzmus jeleit nem lehet felfedezni, melyek ráerõsítenének, vagy megfordítanák a jelenlegi (csökkenõ) trendet.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. June 19. 02:29:02