Bejelentkezés
Csehország kiszáll a rakétavédelembõl
Ahogy a többiek is, bár a lengyelekre éppen most tolja rá a NATO a halálfejet, telepíti át az olaszoktól az F-16-osokat. Remélem Putyin beváltja a megelõzõ csapásról szóló ígéretét!
Csehország a továbbiakban nem vesz részt az Egyesült Államok rakétavédelmi terveiben - közölték szerdán Prágában amerikai és cseh tisztviselõk.
Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter, miután William Lynn amerikai védelmi miniszterhelyettessel tárgyalt, újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy nem vesznek részt az amerikai rakétavédelmi tervekben, miután abban jelentéktelen szerep jutott országának.
A Bush-kormányzat elõször tíz elfogó rakéta telepítését javasolta Lengyelországban, míg Csehországban helyezték volna el a célravezetésükhöz szükséges radarrendszert. Oroszország dühödten ellenezte a tervet és arra figyelmeztetett, hogy amennyiben folytatódik a terv kivitelezése, rakétáit Lengyelországhoz közel vonja.
Két évvel ezelõtt, 2009 szeptemberében a Barack Obama vezette kormányzat félretette az eredeti amerikai terveket és újabb, átalakított és szakaszokra bontott program kivitelezését ajánlotta, amelyben kisebb szerep jutott a cseheknek.
A módosított tervek szerint Csehországban egy rakétafigyelõ központ épült volna, amely az amerikai rakétapajzs adatait dolgozta volna fel és értékelte volna ki. Prágai vélemények szerint azonban ez nem volt más, mint "vigaszdíj".
Vondra most hangoztatta, hogy Csehország ugyan szeretne részt venni a tervben, de nem így.
A cseh és az amerikai kormány 2008-ban egyezett meg a radarállomás létrehozásában, amely az amerikai légvédelmi ernyõ egyik európai pillére lett volna. A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az amerikai radarállomás a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra elterülõ Brdy katonai körzetben épül volna fel. A bázison mintegy 200 amerikai katona teljesített volna szolgálatot.
A terveket a korabeli felmérések szerint a csehek mintegy kétharmada utasította el, s az akkori jobbközép kormánynak a parlamentben sem volt meg a szükséges támogatottsága ebben az ügyben.
Forrás: Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2011. June 19. 12:30:33
- 2011. June 19. 13:22:49
- 2011. June 19. 14:27:18
- 2011. June 20. 11:31:30
- 2011. June 21. 16:14:44