Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szeptemberben megbénulhat az oktatás

Csak pofa van értelmiség helyett: értelmisegg! gyerekek, hol voltatok eddig? Ostoba banda, mint a "rendõrök", csak talán még szánalmasabbak!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint akár többnapos sztrájkot is tarthatnak a pedagógusok szeptemberben, ha a kötelezõ óraszámok esetében a rosszabbik forgatókönyv valósul meg.

Mendrey László elnök az Elvesz(teget)ett illúziók címmel rendezett tanévzáró sajtótájékoztatón kiemelte: a sztrájkra vonatkozóan "nagyon komoly felmérést kell rendezni" a szakszervezeti tagok között. "Én azt gondolom, hogy egy kétórás figyelmeztetõ sztrájk már kevés" - fogalmazott. A törvény úgy írja elõ, hogy figyelmeztetõ sztrájkot kell tartani, s "ha ez nem hoz eredményt, akkor bizony hosszabb idõre kell készülni" - fûzte hozzá.

Mendrey László utalt arra, májusban, a közoktatásban dolgozók sztrájkbizottságának megalakításával azt akarták elérni, hogy "kezdõdjön végre tényleges egyeztetés a közoktatási törvény és a kötelezõ óraszámok ügyében", de a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és szakszervezetek "elbeszéltek egymás mellett, (...) a véleménykülönbség pedig azóta is fennáll", a június 5-én benyújtott petíciójukra azóta sem kaptak választ.

Mint közölte, Orbán Viktor miniszterelnöktõl azt az ígéretet kapták, hogy a szociális konzultáció lezárulta után leül a szakszervezetekkel egyeztetni. Mendrey László véleménye szerint azonban akkor "már késõ lesz", mert a parlamenti ülésszak július 17-ig tart, s addig minden bizonnyal nem lesz módjuk arra, hogy érdemben tárgyaljanak a kormányzattal a közoktatás ügyében.

Az érdekképviselet vezetõje emlékeztetett: egy éve arról volt szó, hogy a tanárok jelenlegi 22 órás heti kötelezõ óraszámát 21-re csökkentik, eredetileg ez szerepelt a közoktatási törvény koncepciójában, ehhez képest Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 28 órát javasolt.

Erre "fejelt rá Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 32 óra kötelezõ benntartózkodással", ami magában foglalja a kötelezõ tanórák megtartását. A legutóbb kiszivárgott információk továbbra is óraszámemelésrõl szólnak - mondta a PDSZ elnöke. Mint megjegyezte, nem tudni azt sem, hogy a fenti elképzelések valamelyikébõl lesz-e 2012. szeptember 1-tõl törvény.

Mendrey László megemlítette, hogy egy tavalyi, a minisztérium által megrendelt, a Tárki-Tudok által végzett felmérés szerint heti 51 óra a tanárok óraterhelése. Ha a tanórák számát akarják növelni, akkor ez mindenképpen a pedagógusok munkaterhelésének jelentõs növelését jelenti - hívta fel a figyelmet. A kötelezõ óraszám kapcsán "jelentõs harcot látunk a közoktatás ügyében a Nemzeti Erõforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium között, hiszen úgy tûnik, hogy Matolcsy úr jelentõs mértékben moderálja ezeket az elképzeléseket" - fogalmazott.

Kósa Lajos Fidesz-alelnök azon véleményére, miszerint olyan közoktatási törvényt kell készíteni, amely a gyermekek, a szülõk és az egész közoktatás javát szolgálja, Mendrey László úgy reagált: nem lehet mûködõképes közoktatásban elégedett szülõket és gyermekeket találni, miközben a pedagógusok elégedetlenek. Olyan törvényt kell létrehozni, amely mindegyik félnek megfelel, a pedagógusoknak pedig jelentõs béremelést ad - hangsúlyozta.

Megítélése szerint "küzdelem van a kormánykoalíción belül is, ami semmi esetre sem tesz jót a közoktatás ügyének. (...) Ennek volt sajátos változata Hoffmann Rózsa lemondásának bejelentése", amit Orbán Viktor miniszterelnök nem fogadott el".
Utalt arra is, hogy az elmúlt évszázadban az oktatásnak mindig volt önálló minisztériuma, az még nem fordult elõ, hogy azt államtitkárság szintjén kezeljék. "Nem látjuk eléggé (...) az erõt az államtitkárság igyekezetében", mert "mindent felülír a Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése" - fogalmazott a PDSZ elnöke.

Forrás: Link

Hozzaszolasok

482 #1 482
- 2011. June 21. 18:43:26
Hmmm. mindig szeptemberben szokott megbenulni . . .
625 #2 625
- 2011. June 22. 04:52:05
Nah már a Pedagogoszok is??

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,073 egyedi latogato