Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Soros: az unió a gazdasági összeomlás szélén áll

(Gyuri, tudom, hogy tudod, hogy tudom!)
Európának szüksége van egy "B" tervre - vélekedett Soros György egy vasárnapi bécsi rendezvényen. A magyar származású amerikai milliárdos szerint elképzelhetõ, hogy valamelyik uniós ország kiválik az euróövezetbõl.

Az Európai Unió a „gazdasági összeomlás” szélén van - mondta Soros György, a róla elnevezett alapítvány elnöke a bécsi Humán Tudományok Intézete (IWM) és a Der Standard címû liberális osztrák napilap közös rendezvényén, amelynek a liberális demokrácia jövõje volt a témája. Az uniós vezetõk eddig csak idõt nyertek, de az idõ ellenük dolgozik - mondta Soros, és egyfajta B-tervet sürgetett, amely elmozdulást jelentene „a status quo-tól”.

A liberális demokráciák egyik alapvetése az a felismerés, hogy minden rendszernek magában kell foglalnia a korrekció lehetõségét. „Az euró létrehozásakor nem számoltak korrekciókkal. Nem voltak rendelkezések arra nézve, hogy valamely ország elhagyja az euróövezetet, pedig ez a jelenlegi körülmények között valószínûleg elkerülhetetlen” - mondta Soros, habár konkrét országot nem említett.

Az euró fennmaradása mindenkinek létfontosságú érdeke, de jelenleg nincs B-terv. Ezért ragaszkodnak a kormányzatok a fennálló helyzethez, ezért iparkodnak fenntartani a meglévõ elrendezést, ahelyett, hogy elismernék: vannak alapvetõ hibák, amelyeket orvosolni kell. Nézzünk szembe azzal, hogy gazdasági összeomlás szélén vagyunk, amely mondjuk Görögországban kezdõdik, de könnyen továbbterjedhet. A pénzügyi rendszer továbbra is rendkívül sérülékeny - vélekedett Soros György.

Soros György
Fotó: MTI

A mostani helyzetet jó alkalomnak nevezve a lehetséges intézkedések közt említette, hogy az EU létrehozhatna nagyobb közös központi költségvetést az áfabevételek vagy a pénzügyi tranzakciókra kivetendõ adók egy részébõl, európai intézményt alakíthatna a bankok garantálására, és megháromszorozhatná mentõalapját szintén az adóbevételekbõl.

Hosszú távon az euró megmaradása feltételének mondta a politikai uniót az EU-ban. A hiányosságok közé sorolta, hogy az euróövezetnek van ugyan közös központi bankja, de nincs sem központi kincstára-pénzügyirányítása - végeredményben pénzügyminisztériuma -, sem költségvetési politikája. Az euró a különbségek mélyülését okozta ott, ahol konvergenciát vártak tõle - mondta Soros, a spanyol és a német versenyképesség színvonalát összehasonlítva.

Az európai integráció „kifogyott a lendületbõl”, és jelenleg az integrációval ellentétes folyamat zajlik - vélekedett. Európa választás elõtt áll, hogy nemzeti vagy európai szinten kezeli-e a helyzetet - mondta. Az EU „túlélését” alapvetõ érdeknek nevezte. Soros szerint az európai közvéleménynek kell arra ösztönöznie az európai vezetõket, hogy kidolgozzanak egy európai megoldást, egy B-tervet.

A beszélgetés egy másik résztvevõje, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetõje is úgy vélekedett, az EU-nak politikai unióvá kell válnia, létre kell jönnie egy közös politikai térnek és egyfajta Európai Egyesült Államoknak. A politikai unió kulcsa a vezetõk közvetlen választása mellett egy közvetlen európai adó lehetne, amely érdekeltté tenné az unió polgárait az uniós politika formálásában - mondta.

Verhofstadt szerint jelenleg hiányzik az EU-ban a valódi politikai vezetés, ehelyett a tagállamok politikusai részérõl egyre gyakrabban találkozni nacionalista és populista érvekkel. Ezek megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy nemzeti keretek között lehetséges megoldást találni a problémákra - mondta. A politikus ezzel szemben úgy látja, a nemzetközi gazdasági válság lehetõséget teremt a politikai unió felé haladásra. Soros szerint az Európai Egyesült Államok a jelenlegi politikai légkörben utópia, de abban egyet lehet érteni, hogy európai megoldásra van szükség.

Elemzõk emlékeztetnek, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek a múlt héten hozzájárultak a közös mentõalap (EFSF) kölcsönzõképességének növeléséhez. Ezt összesen 440 milliárd euróra emelik az eddig 225 milliárdról azáltal, hogy a tagországok adta garanciák összegét 780 milliárd euróra növelik az eddig 440 milliárdról. Ily módon az EFSF lehetõ legjobb, "AAA" hitelminõsítõi osztályzatához szükséges többletgarancia 165 százalékra nõ 120 százalékról, úgyhogy megszüntethetik a készpénz-tartalékolást és következésképp a túlvállalást, azaz hatékonyabb lehet az EFSF mûködése. A túlvállalás azt jelenti, hogy - szintén az "AAA" adósosztályzat védelmében - az EFSF eddig mindig nagyobb értékben bocsátott ki kötvényt, mint amekkora összeget abból a támogatott országnak - eddig Portugáliának - továbbkölcsönzött.
Link

Hozzaszolasok

1364 #1 1364
- 2011. June 26. 18:07:23
Meg a jó qva mamáját ezt ni
2418 #2 2418
- 2011. June 27. 10:38:48
Meg is látta az összeomlás elõtti Eu-helyzetben a lehetõséget Kína.

De csöppet sem aggódjon, Gyuri bá, az Ön EJU-ja megmarad!
http://www.eju.org/
482 #3 482
- 2011. June 28. 18:32:15
Hogy is van ez most Gyerekek ? : soros ; magyar szarmazasu amerikai zsido - ; szarkozy ; magyar szar. fr. zsido - ; olstein ; nemet szar. magyar zsido/-orsos ?;milyen szar?/Ural - Kama ? / . indiai cigany ; stb . - - - szoval ; miert kell ezt ennyire komplikalni ? - atutazoban voltak "magyarok" ??? - ez a ropke kis ido ekkora nyomot hagyott bennuk ? miert pont ez ? - - - en 90- 94 - ig laktam Pretoriaban . ott szuletett egy lanyom , aki - velem egyutt mar sok orszagban elt es tovabb utazott ; haza nem , mert ott olyan eros zsido-szag van . . . szoval valahova majd odaerunk . - kerdes : az unokam D-afrikai szarmazasu lesz ?
2418 #4 2418
- 2011. June 29. 12:51:13
Egy kis összefoglaló a cselszövõ korábbi tevékenységérõl, azért, hogy itt is meg legyen.
http://www.questionsquestions.net/doc...soros.html
2418 #5 2418
- 2011. June 29. 13:11:03
És ami ( aki?) az összeomlás mögött áll, az a lényeg!

[url]http://www.engdahl.oilgeopolitic...o_pe_.html[/url]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,191 egyedi latogato