Orbán Viktor kínai titka: szemfényvesztés vagy csoda?
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfõ a múlt héten kétnapos hivatalos látogatást tett Budapesten. Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy új és nagy jelentõségû szövetség kezdeteként értékelte a találkozót, mely során 12 gazdasági megállapodás köttetett Kína és Magyarország között. E látogatás diplomáciai jelentõségérõl, a magyar–kínai kapcsolatok fõbb kérdéseirõl, a Peking által nyújtott gazdasági segítség mértékérõl és esetleges áráról, illetve a jelek szerint egyre szorosabb kapcsolat kilátásairól kérdeztük Matura Tamást, a Magyar Külügyi Intézet Kína-szakértõjét.

Mekkora a jelentõsége Ven Csia-pao budapesti látogatásának? Értékelhetõ ez nagy diplomáciai sikerként, illetve lesz-e folytatása?

Abszolút értékelhetõ nagy diplomáciai sikerként. Négy különbözõ réteget tudnék itt megkülönböztetni. Egyfelõl az, hogy 24 év után kínai miniszterelnök érkezett Magyarországra, önmagában is jelentõs siker. A második réteg, hogy ez ráadásul nem is egy párórás villámlátogatás, hanem egy kétnapos, kulturális és egyéb rendezvényekkel összekötött, tartalmas látogatás volt. Harmadrészt az is jelzésértékû, hogy a látogatás során tetõ alá hozott 12 megállapodás a két miniszterelnök óvó tekintete mellett köttetett meg. Negyedrészt – amit a média kevésbé szokott hangsúlyozni – kiemelt jelentõségû, hogy a kínai miniszterelnök 2011-ben Budapesten mondta el az egész közép-európai régiónak szánt gazdasági együttmûködési üzenetét, hiszen ezt elmondhatta volna Varsóban vagy Prágában is. Ha ezt a négy dolgot összerakjuk, illetve négy és feledik elemként hozzávesszük, hogy a tárgyalások folytatására Ven meg is hívta Orbán Viktort Pekingbe, akkor azt láthatjuk, hogy ez egy nagyon jelentõs találkozó volt, melynek lesz folytatása is.

Mennyiben játszott szerepet mindebben Magyarország EU-elnöksége?

Egyfelõl a kormányzat hangoztatja, hogy ez kifejezetten bilaterális, azaz az Uniós elnökségünktõl független esemény. Ez tulajdonképpen igaz is: itt sehol nem hangzott el, hogy EU-Kína találkozó lenne. Ugyanakkor a korábbi események, azaz az ASEM csúcs és az EU-Kína csúcstalálkozó megrendezése nyilvánvalóan hozzájárultak ehhez, de nem kifejezetten az EU-elnökség adta ennek az látogatásnak az apropóját. Emögött sokéves, illetve az elmúlt egy–másfél évben különösen intenzívvé vált gazdaságdiplomáciai munka van.

Matura Tamás: "Magyarország régión belüli helyzete kitüntetett"

Mennyire mélyek ma a magyar–kínai kapcsolatok, mennyire fontos nekünk Kína és mennyire tekinthetõ Magyarország fontos partnernek Kína szemében?

A teljes EU-Kína kereskedelem 47%-át Németország bonyolítja, tehát õk tulajdonképpen már más dimenzióban vannak. A második helyezett erõsen lemaradva 16%-kal Franciaország. A teljes Közép-Kelet-Európai régió az EU-Kína kereskedelembõl kb. 10%-kal részesül, ez jóval kevesebb annál, mint amennyi a régió lakosságszámából következõen potenciálisan lehetne.

Magyarország régión belüli helyzete kitüntetett, ezt illetõen maga a látogatás önmagáért beszél. Ráadásul ezen megállapodásokkal, illetve ezek implementálásával ténylegesen valóra válhat az, amit a korábbi magyar kormányok is célként tûztek ki, de kevéssé sikerült a gyakorlatba átültetniük, jelesül hogy Magyarország „hídfõvé” váljon Kína és Európa között. 2004-ig Magyarország volt a régióban az az állam, amelyik a legnagyobb külkereskedelmi forgalmat bonyolította Kínával, ekkor vált Lengyelország az elsõvé, ami egyébként a lengyel és a magyar gazdaság adottságaiból fakadóan teljesen érthetõ. Viszont hogyha megvalósulna a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok 2015-ig történõ megkétszerezésére vonatkozó terv, akkor valószínûleg Magyarország újra az elsõ helyre kerülhetne. A 2010-es adatok alapján a tervezett a 20 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom EU-szinten a hatodik legnagyobb lenne, ami igen impozáns. Nyilván nehéz 2015-ig extrapolálni ezeket az adatokat, de az biztos, hogy más ország valószínûleg nem lesz képes megduplázni a jelenlegi kereskedelmi forgalmát.

Jelenleg magyar szempontból a kétoldalú kereskedelem nagyjából 80%-a az import, csak 20%-ra tehetõ az export részaránya. Mit tudunk eladni Kínának? A kereskedelem megduplázása mellett van remény rá, hogy kicsit kiegyensúlyozottabb lesz a mérleg, illetve hogy a kínai fél esetleg tõkebefektetésekkel kompenzálja majd ezen egyenlõtlenséget?

Arra én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán összességében ezt a 20 milliárdos dolláros szintet hogyan lehetne elérni, ráadásul viszonylag gyorsan, négy éven belül. Valószínûleg fent fog maradni a jelenlegi külkereskedelmi deficit arány, hiszen nem tudunk Kínának ilyen mennyiségben termékeket eladni. Erre csak a 12 együttmûködési megállapodás implementációja fogja megadni a választ, mindenesetre nekem az a tippem, hogy növekedni fog a Kínából Magyarországra érkezõ áruk mennyisége. Bizonyos szempontból ellentételezést jelenthetnek a Magyarországra érkezõ kínai tõkebefektetések, tehát az itt megtelepülõ kínai cégek. Én jelenleg csak úgy látom elképzelhetõnek a 20 milliárd dolláros szint elérését, hogyha a Magyarországra érkezõ kínai cégek behozatala is hozzájárul ehhez, azaz a kínai cégek Kínából importálnának Magyarországra.

Ami a képet javíthatná az az, hogy ezek a kínai cégek Magyarországon nyilvánvalóan összeszerelõ-üzemeket, vagy valamilyen termelõegységeket hoznának létre, melyek termékeit nem a magyar piacra szánják, így re-exportra kerülne sor. Bár ma is nagy a deficitünk Kínával szemben, a kínai importunknak egy nagyon nagy része, valószínûleg a döntõ többsége re-exportra kerül a nyugati országok irányába. Én úgy gondolom, hogy ez tovább fog erõsödni a következõ években is.

Ugyanakkor nekem az a gyanúm, hogy ezt a 20 milliárd dolláros célt a két kormányfõ nem kommunikálta volna, ha nem vennék nagyjából biztosra. Ez számomra azt jelenti, hogy már vannak elõzetes számítások, melyeket valószínûleg a kínaiak készítettek, tudván, hogy mennyit fognak Magyarországra befektetni, és ennek milyen kereskedelmi vonzatai lesznek.

Ven úgy fogalmazott, hogy Kína megsegítette a bajban lévõ Magyarországot. Nyilvánvalóan ez sincs ingyen, egyes, hasonló kínai segítségben részesült latin-amerikai és afrikai országok a közelmúltban arra panaszkodtak, hogy Kínával még az IMF-nél is rosszabb üzletelni, mivel a fiskális feltételek számonkérése helyett Peking általában jelentõs megrendeléseket vár el az adott államtól. Mi lehet az ára a bõkezû kínai megállapodásoknak?

Eladósodni soha nem jó, a magyar állam nem jókedvében veszi fel ezeket a hiteleket. Ezt sokszor kifelejtik, csak arról szól a fáma, hogy miért Kínától, és nem arról, hogy miért kell egyáltalán felvenni.

Itt megint csak azt tudom mondani, hogy a 12 megállapodásnak az implementációja fogja ezt megmutatni. Ezekben azért vannak utalások, konkrétan az infrastruktúra-fejlesztésre gondolok: egészen egyértelmû, hogy a kínaiak örülnének annak, hogyha kínai cégek vehetnének részt magyarországi fejlesztésekben. Itt szóba kerülhet a MÁV, gondolom az autópálya-építés is fel fog merülni – dacára annak, ami most Lengyelországban történik e téren. Másfelõl természetesen fizetünk egy igen tisztes kamatot ezekre az államkötvényekre, úgyhogy Kínának ez egy elég jó befektetés.

Mik Kína motivációi, miért pont Magyarországot szemelte ki magának? Regionális partnert keresnek a kínaiak, vagy a magyar közeledés csak Peking közelmúltbeli világgazdasági terjeszkedésének egy sokadrangú eleme?

Egyrészt Közép-Európa térsége eddig eléggé kiesett a kínai látótérbõl, az itteni befektetések mértéke rendkívül alacsony Nyugat-Európához képest. Most kezdik újra felfedezni a régiót, miután Nyugat-Európában lassan kezdenek kifogyni a megvásárolható dolgokból, Közép-Európában viszont növekedési potenciált mutat – legalábbis a magyar miniszterelnök utalt erre, reméljük, hogy ez igaz is. Tehát itt egy viszonylag alacsony bázisról építkezhetnek a kínai–közép-európai kapcsolatok, ahol talán könnyebb növekedést elérni.

Magyarország kivételezett helyzetében óriási szerepe van annak is, hogy viszonylag gyorsan kapcsolunk, 2003-tól fogva egy újabb kelet felé nyitás történt. A leghangsúlyosabb az utóbbi egy–másfél év rendkívül intenzív kormányzati lobbi-tevékenysége volt, az, hogy idõt és energiát nem sajnálva, utazások és kétoldalú találkozók tömkelegére került sor. Emellett szerepet játszott az a nagyon sokat elcsépelt, de továbbra is igaz érv is, hogy földrajzi elhelyezkedésünk tényleg elõnyöket jelent, nemcsak Nyugat-Európa irányába, hanem a Nyugat-Balkán vagy Ukrajna felé is. Magyarországnak viszonylag jó az infrastruktúrája, illetve kifejezetten jó a logisztikai háttere is.

A kínai fél fontos szempontként értékeli a kiváló kulturális kapcsolatokat is. Ez megint egy olyan kérdés, amit kissé háttérbe szoktunk szorítani itt nyugaton a gazdasági megfontolások mögött, de a kínai miniszterelnök által öt pontban összefoglalt, Közép-Európa számára felajánlott együttmûködés egyik eleme a kulturális, tudományos és emberközi kapcsolatok hangsúlyozása volt. Ez Kínában sokkal fontosabb, mint nálunk, ezért erre érdemes nagy hangsúlyt fektetni. Ugyanúgy, ahogy Magyarországon sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetni, sokkal több emberi és anyagi forrást kéne fektetni a modern Kína-kutatásokba, fõleg az úgymond alkalmazható tudást adó kutatásokba. Itt elsõsorban a kínai gazdaság, kül- és belpolitika, Kína és a világ és Kína és Közép-Európa kapcsolatainak kutatására gondolok. Szilárd meggyõzõdésem, hogy a gazdasági–üzleti kapcsolatok közép- és hosszútávon nem lehetnek sikeresek anélkül, hogy a megfelelõ színvonalú tudományos élet nem biztosít számukra elegendõ információt inputként.

Kína a Konfuciusz Intézeten keresztül, illetve a Ven által bejelentett 150 ösztöndíj által erõsen támogatja ezen szféra erõsítését, de mennyire van meg a szándék és hajlandóság magyar részrõl a kulturális–oktatási kapcsolatok mélyítésére, van-e, lesz-e erre vonatkozóan valamiféle kormányzati program?

Egyrészrõl a magyar kormányfõ azt mondta, hogy nagy örömmel küld fiatalokat egy olyan országba, ahol Petõfit ismerik, idézik és tanítják. Hogy ennek lesz-e kézzelfogható folytatása magyar oldalról, azt nem tudom. A most rendelkezésre álló ösztöndíjak szinte kizárólag kínai indításúak, azaz a kínai állam által finanszírozottak, vagy EU–Kína projektek keretében valósulnak meg. A Kína-kutatásnak természetesen integráns részét képezi a feltörekvõ generációk képzése is, tehát erre magyar részrõl mindenképpen nagyobb hangsúlyt kéne fektetni, elsõsorban a modern, hasznosítható tudást adó kutatásokra fókuszálva.

Sok kritika érte a látogatás emberi jogi vonatkozásait. Egyrészt a tibeti kérdés kezelése – illetve a magyar kormánypárt egyesek szerint e témában bemutatott pálfordulása –, másrészt az emberi jogokkal kapcsolatos, az EU által egyébként nyilatkozatok szintjén gyakran hangoztatott visszásságok fel nem emlegetése miatt érték elmarasztaló hangvételû cikkek és megszólalások a kormányt. Mennyire figyelnek az ilyen hangokra a kínaiak, szálka ez a szemükben, vagy hajlamosak elsiklani e kérdések felett?

A kínaiak rendkívül racionalisták, úgy tûnik nincsenek ideológiai skrupulusaik, az elmúlt napok eseményei is azt mutatják, hogy ezen õk felülkerekednek.

A magyar oldal nézõpontjából szemlélve a helyzetet úgy gondolom, hogy – a realitások talaján állva, figyelembe véve hazánk súlyát és a világpolitikai tendenciákat – az egyetlen ésszerû lehetõség, ha tartjuk magunkat a kölcsönös be nem avatkozás elvéhez. Az ez iránti elkötelezettségünket már az elsõ Orbán-kormány idején Martonyi János külügyminiszter és kínai kollégája által 2000-ben aláírt közös nyilatkozatban is megfogalmaztuk.

Az elmúlt hónapok–évek során egy furcsa kettõsség figyelhetõ meg Kína és Európa viszonyában. Egyfelõl Peking kötvényvásárlásaival és a Magyarországgal kötött megállapodásaihoz hasonló üzletekkel segíti az EU-tagállamokat. Az EU Kína legfõbb kereskedelmi partnere, az európai cégek pedig hatalmas nyereségeket könyvelnek el a kelet-ázsiai országban. Másfelõl az Európai Bizottság dömpingárakkal és a kínai cégek illegális állami támogatásával, valamint protekcionista gazdaságpolitikával vádolja Pekinget, és a közelmúltban több kereskedelem-korlátozó intézkedést is hozott Kínával szemben. Hosszabb távon merre vezet ez a folyamat?

Európa nehezen szokik ahhoz, hogy ez a dolog kétirányú, és hogy nem feltétlenül csak jól járni lehet, nemcsak elõnyei lehetnek egy kétoldalú kapcsolatnak. Az jogos panasznak tûnik Európa részérõl, hogy nagyon nehezen jut be a kínai piacra. Ami a dömpingellenes eljárásokkal kapcsolatban érdekes lesz, hogy az EU-nak 2016-ban el kell ismernie Kínát mint WTO-tagországot piacgazdaságnak, és onnantól kezdve sokkal nehezebb lesz ezeket a piacvédõ intézkedéseket bevezetni, illetve fenntartani.

Amit én alapvetõ problémának látok Európa részérõl az tulajdonképpen nem a kínai–EU kapcsolatokban gyökerezik, hanem az EU-ban magában. Amíg az Európai Unió nem tud egységként fellépni, egységesen tárgyalni, addig a kínaiak nagyon kényelmes tárgyalási pozíciót élveznek, azt pedig nem lehet a szemükre vetni, hogy élnek is vele. Kína egyesével tárgyal az európai országokkal, akik közül lassan már Németország is kezd sok szempontból kicsivé válni Kínához képest, nem beszélve egyéb tagállamokról. Az EU-nak egy sokkal egységesebb tárgyalási pozíciót kéne kialakítania Kínával, mivel jelenleg egy óriással tárgyal sok jóval kisebb tagállam.

Forrás: Link