Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Már nagy hatótávolságú rakétákat is gyárthat Irán

Irán képes ugyan a rendelkezésére álló rakétáknál nagyobb hatótávolságú fegyverek gyártására, de azokat mégsem állítja elõ, mert a jelenlegiekkel is eléri Izraelt, valamint a Perzsa-öböl menti amerikai támaszpontokat – jelentette ki kedden Amír Ali Hadzsizadeh, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka.

Elmondása szerint az elit katonai szervezet hadrendjében 2000 kilométeres hatótávolságú rakéták is vannak, amelyekkel elérhetõ Izrael és a Perzsa-öbölben lévõ amerikai támaszpontok, továbbá Európa délkeleti és keleti része is. Hadzsizadeh hangoztatta, hogy országa birtokában van ugyan a rakéta gyártási „technológiának”, de nincs szándékában 2000 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétákat gyártani. Részletekkel nem szolgált.

A Forradalmi Gárda hétfõn indította tíznapos, „Nagy Próféta 6” kódjelû rakétagyakorlatát, hogy megõrizze készültségét az „ellenséges” izraeli és amerikai csapásokkal szemben. Az állami televízió beszámolt arról, hogy kedden 14, rövid és közepes hatótávolságú rakétát indítottak a katonai manõverek keretében. Ezek között egy Gadr típusú (1800 kilométer hatótávolságú) rakéta volt és 13 másik: kilenc Zelzal (400 kilométer), valamint két-két Sahab 1 (300 kilométer) és Sahab 2 (500 kilométer) típusú. A Gadrok gyakorlatilag képesek elérni Izraelt, akárcsak a régióban lévõ amerikai bázisokat.

Nyugati szakértõk szerint ez a folyékony üzemanyaggal mûködõ Sahab 3 feljavított változata. Irán orosz szakértõknek megmutatta azokat a pilóta nélküli amerikai repülõgépeket, amelyeket a Perzsa-öbölben lõttek le, illetve azokat a drónokat, amelyeket ezek alapján készítettek – közölte Hadzsizadeh, akit az IRNA állami hírügynökség idézett. A drónokat az Irán által ellenõrzött nemzetközi vizek felett lõtték le – mondta a parancsnok, aki sem a lelõtt eszközök számát, sem az eset pontos helyszínét, sem annak idõpontját nem árulta el. Mint mondta, „az orosz szakértõk kérték, hogy láthassák a pilóta nélküli repülõgépeket, és mi megmutattuk nekik, együtt azokkal, amelyeket a Forradalmi Gárda számára ezek alapján másoltak le”.

Ez év januárjában erõsítette meg Teherán a részletek ismertetése nélkül, hogy a Perzsa-öböl térségében, a légterén kívül megsemmisített két, pilóta nélküli amerikai repülõgépet.

Link

Hadgyakorlatoznak az iráni Forradalmi Gárda rakétaegységei

2011. június 26., vasárnap, 19:47
Szerzõ: MTI

Címkék: hadgyakorlat; Iráni Forradalmi Gárda;
TETSZETT A CIKK?

Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw iwiw Delicious Delicious Digg Digg Facebook Facebook GReader GReader URLGuru URLGuru StumbleUpon StumbleUpon Tumblr Tumblr Twitter Twitter dropshadow

Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre, vagy a Twitter csatornánkra is!

kinyomtatomKinyomtatom • ElküldömElküldöm • megosztomMegosztom

Nagyszabású hadgyakorlatot tartanak az iráni Forradalmi Gárda rakétaegységei - közölte vasárnap a Farsz iráni hírügynökséggel Ali Hadzsizadeh, a katonai szervezet légierejének parancsnoka.

A Nagy Próféta-6 kódjelû hadgyakorlat hétfõn kezdõdik. Ennek során rövid, közepes és hosszú hatótávolságú Szadzsil, Fateh, Gijam és Sahab-2 rakétákat indítanak. A küszöbönálló hadgyakorlat alapvetõ célja a Forradalmi Gárda harckészültségének ellenõrzése - hangsúlyozta Ali Hadzsizadeh. A tábornok hozzátette: a Nagy Próféta-6 hadgyakorlat elõre tervezett esemény, amellyel senkit sem fenyegetnek, éppen ellenkezõleg, az "a térség államaihoz intézett béke- és barátságüzenet".
Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2011. June 30. 18:26:01
2 #2 Olvaso
- 2011. July 01. 08:51:17
Szakszis, Irán atomhatalom már jó pár éve! Ehhez a megfelelõ Zubehör is hozzá van rendelve, mert senki nem várhatja, hogy pár kiló plutóniumot kézigránát formájában, gyalogrohammal dobjon valaki az ellenségre. Ezért hívják "hordozó rakétának", célbajuttató eszköznek. Egy ilyesminek pár feje van, mint a Hydrának, aki Gorgó.
2418 #3 2418
- 2011. July 01. 11:07:24
Így lövik ki a rakétákat.Video!http://english.irib.ir/component/k2/i...c-missiles
2418 #4 2418
- 2011. July 01. 11:41:36
Iránról ne csak a fegyverkezés jusson eszünkbe! Ott van a világ harmadik legnagyobb sós tava, gyönyörû képekkel illusztrálva:
http://payvand.com/blog/blog/2011/01/...-on-earth/

Az sem baj, ha megtanuljuk , ki-kicsoda:
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_eas...102406.stm
2418 #5 2418
- 2011. July 04. 08:58:33
Végképp eltörölni!

Irán ismét figyelmeztette az USA-t, hogy ha támadást indít Teherán ellen, a környékrõl is el lesz takarítva támaszpontostól együtt. Az összes USA közel-keleti kationai bázis az iráni rakáták hatótávolsága alatt van.
http://english.farsnews.com/newstext....9004130322
http://www.newsru.co.il/mideast/04jul..._a204.html
2418 #6 2418
- 2011. July 04. 13:07:12
A rakétagyártás mellett azért foglalkoznak a családok támogatásával is. 1000 (gondolom négyzetméter) földet kapnak a családok ház és kertépítésre 2012 márc.19-ig. Nem úgy, mint nálunk, ahol a kormány éppen most függesztette föl a szociális földprogramot.
http://www.tehrantimes.com/Index_view...ode=243501
2418 #7 2418
- 2011. July 05. 18:05:11
Ahmadinezsad nyitotta meg jul.1-én a XXVIII. Szent Korán vetélkedõt, amelyben a résztvevõk a Korán olvasásból és könyv nélküli tudásából adtak számot.
Szép képek, érdemes megnézni.
http://www.mehrnews.com/ru/newsdetail...ID=1348281
2 #8 Olvaso
- 2011. July 05. 18:37:04
Zafir, Iráné a régió!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,085 egyedi latogato